Belföld

2010.01.04. 19:09

Hazaengedték a magyar hegymászókat

Hazaengedték a poprádi kórházból azt a két magyar hegymászót, aki szombaton szenvedett balesetet a Magas-Tátrában - közölte Jozef Chlebec, a kelet-szlovákiai kórház traumatológiai részlegének ügyeletes orvosa hétfőn este.

MTI

"Erőss Zsoltot hat óra körül vitte el egy mentőkocsi Budapestre, a Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központba, ahol két műtét vár rá, míg  Hajdú Pétert egy másik mentőautó Tatabányára szállítja" - mondta Chlebec. Harmadik társukat, Kamlusz Marcelt már vasárnap hazaengedték, mert sérülései nem voltak olyan súlyosak.
   
Szerencsés János kassai magyar főkonzul elmondta, hogy mindketten jókedvűek voltak, amikor délután a kórházban meglátogatta őket. Jó volt a kedélyállapotuk, örültek, hogy túlélték a balesetet és hogy visszatérhetnek Magyarországra - tette hozzá az MTI-nek nyilatkozva. Megerősítette, hogy Erőss sérülései súlyosak, és műtétek várnak rá. Hajdúnak egyebek között gerincsérülése van, de esetében állítólag műtétre nincs szükség.
   
Erőss és Hajdú állapotát a Magyarországra való szállítás előtt Poprádon stabilizálták az orvosok.
   
A három magyar hegymászót szombaton lavina sodorta el, miközben a Kopky hegygerincen ereszkedtek lefelé a Dracia Dolinka elnevezésű völgybe (Sárkány-völgyecske). Sikerült kiásniuk magukat a hó alól, ám súlyos végtag- és gerincsérüléseket szenvedtek. A csoport egyik tagja telefonon értesítette a hegyi mentőket, ám a rossz időjárási viszonyok miatt helikopterrel nem lehetett megközelíteni a helyszínt. Így végül 45 hivatásos és önkéntes hegyi mentő gyalog indult a magyar hegymászókért. A helyszínre érkezésük után elsősegélyben részesítették a sérülteket, majd hordágyakon a Poprádi-tóig vitték őket, ahonnan vasárnap reggel szállították a poprádi kórházba a három hegymászót.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!