Irigyelt kutyaélet, egy kulcsi kiképzőben

A kutya mindig hálás téma az újságban (akárcsak a kisgyerek), és bármikor el lehet sütni azt a cáfolhatatlan mondatot, hogy egy kutya sosem csapja be az embert .

Azt viszont már sokkal kevesebben gondolnák, hogy kóbor és befogadott kutyából szociális munkás is lehet. Márpedig Biber Erzsébet Vera, egy kulcsi kennel tulajdonosa szerint mi sem lehet jobb hivatás egy utcáról befogadott eb számára, mint rászoruló embereket szolgálni. Érdekes, hogy az ő közreműködésével tucatnyi magára hagyott, mozgásában, látásában, életében korlátozott, a magafajtában csalódott ember számára adta vissza a világba, s így az emberekbe vetett hitét is egy korábban értéktelennek gondolt, egyszer már pusztulásra ítélt, számkivetett kutya.

- Legutóbb a múlt héten tettek ki a kerítésem mellé két, hat-nyolc hetes kutyakölyköt - mondja a végtelenül közvetlen modorú Erzsébet, akit lehetetlen nem tegezni. - Én amúgy is befogadom a kivert kutyákat, most is van nálam kettő, én magam tápláltam fel. Az egyik keverék akkora volt, amikor megtaláltam, hogy alig töltötte meg azt a sísapkát, amiben kihajították, most meg nincs szívem megválni tőlük. De hát én se bírok mindent anyagilag: az utóbbi három évben kilenc kutyát dobtak be hozzánk vagy hagytak a kerítésünknél! - kesereg a kenneltulajdonos. Akit alighanem az bánt a legjobban, hogy nem tarthatta magánál tovább a most talált két jószágot, amik két kiló kutyatápot ettek meg naponta. Valószínűleg ezért is szabadultak meg tőlük gazdáik .

- Mínusz tíz fokban természetesen nem lehetett kint hagyni őket: pár napra befogadtam, megmelegítettem, feltápláltam őket, de nem volt nálam hely. Mostanában mennek síelni a panzióm ügyfelei, ezért nincs helyem, el kellett vinnem mindkét kutyát a fehérvári menhelyre. Ahol persze nagyon nagy a zsúfoltság karácsony után...

A mondat vége a levegőben marad - nem úgy más mondatoké. Erzsébet sorsa maga is megérne egy fejezetet a kutyák enciklopédiájában. Pálhalmán született, huszonegy évesen kedvenc német juhásza miatt ment világgá. Az ebet, Joyt (akiről az egykori gazdi kutyakiképző iskolája kapta a nevét) elütötte a 19-es busz: súlyos agy- és lábsérülést szenvedett. Magyarországon nem vállalták a kutya műtését: ezért Erzsébet, a végzett ápolónő Belgiumban vállalt munkát, hogy fizethesse az ottani állatkórház és kutyapszichológus valamint -rehabilitátor költségeit. Joy felgyógyult - gazdája pedig, ha már amúgy is külföldön volt, kutyakiképző iskolákban dolgozott Svájcban, Hollandiában, Skóciában, Kanadában és az Egyesült Államokban.

Nyolc éve jött haza, négyezer-négyszáz négyzetméteres kulcsi telkére, ahol most a kennel, kutyapanzió és -kiképző iskola működik. Német juhászokat, labradorokat és rottweilereket tenyészt, vakvezetőket, szociális munkásokat, nyomkeresőket és őrkutyákat képez.

Megjegyzem: Erzsébet a kutyák miatt végezte el a Rendőrtiszti Főiskolát (hogy tisztában legyen az ebtartás jog- és rendszabályaival), s ha már benne volt, biztonsági őri, VIP-testőri diplomát is szerzett.

Nos: a kutya mint szociális munkás... A befogadott, talált kutyákat ivartalanítja, számítógépes csipet ültettet a fülükbe, s néhány hetes képzés alatt megtanítja őket arra, hogyan kell a villanyt fölkapcsolni, az ajtót kinyitni, újságot behozni, a tulajdonosa utcán elejtett pénztárcáját fölemelni.

- A kutya fantasztikus társ: lelkileg is meggyógyítja az embert! S meg is védi: nyolcvanhét éves ügyfelem is volt már, akinek többször betörtek balatoni kis házába, ahol élt. A kutya azóta kétszer megvédte, sőt: emberkerülőből újra emberszeretővé, nyílt kedélyűvé tette a gazdáját, aki már saját magában sem bízott! - emlékezik vissza Erzsébet. De az ebek még a gyógyíthatatlan Lyttle-kórban szenvedők állapotát is javíthatják: a tolószékbe kényszerült betegeknek igazi segítői, barátai lehetnek.

Az Azúrkék Ragyogás Kennelben, avagy a JoyCo. Kutyakiképző Iskolában és Panzióban a harminchat négylábú munkatárson (társon) kívül két ló is található: Bandita, az erdélyi hucul, és Dáma, a walesi póni. Azonkívül öt macska, amiket (nem fogják elhinni) anyjukkal hagytak gazdátlanul a kerítésnél. Erzsébet maga, párjával és hatéves valamint kilenchónapos kisfiával szinte már csak tartozék ennyi főszereplő mellett.

- Nyaranta táborokat rendezek itt gyerekeknek: tanulják meg az állatokkal való felelős bánásmódot! Akkor talán kevesebb jószágot hagynak el az utak mentén , s még kevésbé hagynák ott a hulladékukat. Szerintem minden kutya egy csőretöltött fegyver: jól kell tudni bánni vele. Ha a fegyver tartásához tanfolyam és engedély kell, akkor miért nem kell a kutyáéhoz?! Minden helyre, minden helyzethez és minden emberhez más és más kutya illik! A kutya ma már szociális eszköz: a nagyvárosba zárt emberek közül sokan megőrülnének a kutyájuk beleérző képessége, lelki, fizikai támogatása nélkül. Tanuljunk meg bánni vele, alkalmazkodjunk hozzá!

A kutya mindig hálás téma az újságban (akárcsak a kisgyerek), és bármikor el lehet sütni azt a cáfolhatatlan mondatot, hogy egy kutya sosem csapja be az embert .

Azt viszont már sokkal kevesebben gondolnák, hogy kóbor és befogadott kutyából szociális munkás is lehet. Márpedig Biber Erzsébet Vera, egy kulcsi kennel tulajdonosa szerint mi sem lehet jobb hivatás egy utcáról befogadott eb számára, mint rászoruló embereket szolgálni. Érdekes, hogy az ő közreműködésével tucatnyi magára hagyott, mozgásában, látásában, életében korlátozott, a magafajtában csalódott ember számára adta vissza a világba, s így az emberekbe vetett hitét is egy korábban értéktelennek gondolt, egyszer már pusztulásra ítélt, számkivetett kutya.

- Legutóbb a múlt héten tettek ki a kerítésem mellé két, hat-nyolc hetes kutyakölyköt - mondja a végtelenül közvetlen modorú Erzsébet, akit lehetetlen nem tegezni. - Én amúgy is befogadom a kivert kutyákat, most is van nálam kettő, én magam tápláltam fel. Az egyik keverék akkora volt, amikor megtaláltam, hogy alig töltötte meg azt a sísapkát, amiben kihajították, most meg nincs szívem megválni tőlük. De hát én se bírok mindent anyagilag: az utóbbi három évben kilenc kutyát dobtak be hozzánk vagy hagytak a kerítésünknél! - kesereg a kenneltulajdonos. Akit alighanem az bánt a legjobban, hogy nem tarthatta magánál tovább a most talált két jószágot, amik két kiló kutyatápot ettek meg naponta. Valószínűleg ezért is szabadultak meg tőlük gazdáik .

- Mínusz tíz fokban természetesen nem lehetett kint hagyni őket: pár napra befogadtam, megmelegítettem, feltápláltam őket, de nem volt nálam hely. Mostanában mennek síelni a panzióm ügyfelei, ezért nincs helyem, el kellett vinnem mindkét kutyát a fehérvári menhelyre. Ahol persze nagyon nagy a zsúfoltság karácsony után...

A mondat vége a levegőben marad - nem úgy más mondatoké. Erzsébet sorsa maga is megérne egy fejezetet a kutyák enciklopédiájában. Pálhalmán született, huszonegy évesen kedvenc német juhásza miatt ment világgá. Az ebet, Joyt (akiről az egykori gazdi kutyakiképző iskolája kapta a nevét) elütötte a 19-es busz: súlyos agy- és lábsérülést szenvedett. Magyarországon nem vállalták a kutya műtését: ezért Erzsébet, a végzett ápolónő Belgiumban vállalt munkát, hogy fizethesse az ottani állatkórház és kutyapszichológus valamint -rehabilitátor költségeit. Joy felgyógyult - gazdája pedig, ha már amúgy is külföldön volt, kutyakiképző iskolákban dolgozott Svájcban, Hollandiában, Skóciában, Kanadában és az Egyesült Államokban.

Nyolc éve jött haza, négyezer-négyszáz négyzetméteres kulcsi telkére, ahol most a kennel, kutyapanzió és -kiképző iskola működik. Német juhászokat, labradorokat és rottweilereket tenyészt, vakvezetőket, szociális munkásokat, nyomkeresőket és őrkutyákat képez.

Megjegyzem: Erzsébet a kutyák miatt végezte el a Rendőrtiszti Főiskolát (hogy tisztában legyen az ebtartás jog- és rendszabályaival), s ha már benne volt, biztonsági őri, VIP-testőri diplomát is szerzett.

Nos: a kutya mint szociális munkás... A befogadott, talált kutyákat ivartalanítja, számítógépes csipet ültettet a fülükbe, s néhány hetes képzés alatt megtanítja őket arra, hogyan kell a villanyt fölkapcsolni, az ajtót kinyitni, újságot behozni, a tulajdonosa utcán elejtett pénztárcáját fölemelni.

- A kutya fantasztikus társ: lelkileg is meggyógyítja az embert! S meg is védi: nyolcvanhét éves ügyfelem is volt már, akinek többször betörtek balatoni kis házába, ahol élt. A kutya azóta kétszer megvédte, sőt: emberkerülőből újra emberszeretővé, nyílt kedélyűvé tette a gazdáját, aki már saját magában sem bízott! - emlékezik vissza Erzsébet. De az ebek még a gyógyíthatatlan Lyttle-kórban szenvedők állapotát is javíthatják: a tolószékbe kényszerült betegeknek igazi segítői, barátai lehetnek.

Az Azúrkék Ragyogás Kennelben, avagy a JoyCo. Kutyakiképző Iskolában és Panzióban a harminchat négylábú munkatárson (társon) kívül két ló is található: Bandita, az erdélyi hucul, és Dáma, a walesi póni. Azonkívül öt macska, amiket (nem fogják elhinni) anyjukkal hagytak gazdátlanul a kerítésnél. Erzsébet maga, párjával és hatéves valamint kilenchónapos kisfiával szinte már csak tartozék ennyi főszereplő mellett.

- Nyaranta táborokat rendezek itt gyerekeknek: tanulják meg az állatokkal való felelős bánásmódot! Akkor talán kevesebb jószágot hagynak el az utak mentén , s még kevésbé hagynák ott a hulladékukat. Szerintem minden kutya egy csőretöltött fegyver: jól kell tudni bánni vele. Ha a fegyver tartásához tanfolyam és engedély kell, akkor miért nem kell a kutyáéhoz?! Minden helyre, minden helyzethez és minden emberhez más és más kutya illik! A kutya ma már szociális eszköz: a nagyvárosba zárt emberek közül sokan megőrülnének a kutyájuk beleérző képessége, lelki, fizikai támogatása nélkül. Tanuljunk meg bánni vele, alkalmazkodjunk hozzá!

Azt viszont már sokkal kevesebben gondolnák, hogy kóbor és befogadott kutyából szociális munkás is lehet. Márpedig Biber Erzsébet Vera, egy kulcsi kennel tulajdonosa szerint mi sem lehet jobb hivatás egy utcáról befogadott eb számára, mint rászoruló embereket szolgálni. Érdekes, hogy az ő közreműködésével tucatnyi magára hagyott, mozgásában, látásában, életében korlátozott, a magafajtában csalódott ember számára adta vissza a világba, s így az emberekbe vetett hitét is egy korábban értéktelennek gondolt, egyszer már pusztulásra ítélt, számkivetett kutya.

- Legutóbb a múlt héten tettek ki a kerítésem mellé két, hat-nyolc hetes kutyakölyköt - mondja a végtelenül közvetlen modorú Erzsébet, akit lehetetlen nem tegezni. - Én amúgy is befogadom a kivert kutyákat, most is van nálam kettő, én magam tápláltam fel. Az egyik keverék akkora volt, amikor megtaláltam, hogy alig töltötte meg azt a sísapkát, amiben kihajították, most meg nincs szívem megválni tőlük. De hát én se bírok mindent anyagilag: az utóbbi három évben kilenc kutyát dobtak be hozzánk vagy hagytak a kerítésünknél! - kesereg a kenneltulajdonos. Akit alighanem az bánt a legjobban, hogy nem tarthatta magánál tovább a most talált két jószágot, amik két kiló kutyatápot ettek meg naponta. Valószínűleg ezért is szabadultak meg tőlük gazdáik .

- Mínusz tíz fokban természetesen nem lehetett kint hagyni őket: pár napra befogadtam, megmelegítettem, feltápláltam őket, de nem volt nálam hely. Mostanában mennek síelni a panzióm ügyfelei, ezért nincs helyem, el kellett vinnem mindkét kutyát a fehérvári menhelyre. Ahol persze nagyon nagy a zsúfoltság karácsony után...

A mondat vége a levegőben marad - nem úgy más mondatoké. Erzsébet sorsa maga is megérne egy fejezetet a kutyák enciklopédiájában. Pálhalmán született, huszonegy évesen kedvenc német juhásza miatt ment világgá. Az ebet, Joyt (akiről az egykori gazdi kutyakiképző iskolája kapta a nevét) elütötte a 19-es busz: súlyos agy- és lábsérülést szenvedett. Magyarországon nem vállalták a kutya műtését: ezért Erzsébet, a végzett ápolónő Belgiumban vállalt munkát, hogy fizethesse az ottani állatkórház és kutyapszichológus valamint -rehabilitátor költségeit. Joy felgyógyult - gazdája pedig, ha már amúgy is külföldön volt, kutyakiképző iskolákban dolgozott Svájcban, Hollandiában, Skóciában, Kanadában és az Egyesült Államokban.

Nyolc éve jött haza, négyezer-négyszáz négyzetméteres kulcsi telkére, ahol most a kennel, kutyapanzió és -kiképző iskola működik. Német juhászokat, labradorokat és rottweilereket tenyészt, vakvezetőket, szociális munkásokat, nyomkeresőket és őrkutyákat képez.

Megjegyzem: Erzsébet a kutyák miatt végezte el a Rendőrtiszti Főiskolát (hogy tisztában legyen az ebtartás jog- és rendszabályaival), s ha már benne volt, biztonsági őri, VIP-testőri diplomát is szerzett.

Nos: a kutya mint szociális munkás... A befogadott, talált kutyákat ivartalanítja, számítógépes csipet ültettet a fülükbe, s néhány hetes képzés alatt megtanítja őket arra, hogyan kell a villanyt fölkapcsolni, az ajtót kinyitni, újságot behozni, a tulajdonosa utcán elejtett pénztárcáját fölemelni.

- A kutya fantasztikus társ: lelkileg is meggyógyítja az embert! S meg is védi: nyolcvanhét éves ügyfelem is volt már, akinek többször betörtek balatoni kis házába, ahol élt. A kutya azóta kétszer megvédte, sőt: emberkerülőből újra emberszeretővé, nyílt kedélyűvé tette a gazdáját, aki már saját magában sem bízott! - emlékezik vissza Erzsébet. De az ebek még a gyógyíthatatlan Lyttle-kórban szenvedők állapotát is javíthatják: a tolószékbe kényszerült betegeknek igazi segítői, barátai lehetnek.

Az Azúrkék Ragyogás Kennelben, avagy a JoyCo. Kutyakiképző Iskolában és Panzióban a harminchat négylábú munkatárson (társon) kívül két ló is található: Bandita, az erdélyi hucul, és Dáma, a walesi póni. Azonkívül öt macska, amiket (nem fogják elhinni) anyjukkal hagytak gazdátlanul a kerítésnél. Erzsébet maga, párjával és hatéves valamint kilenchónapos kisfiával szinte már csak tartozék ennyi főszereplő mellett.

- Nyaranta táborokat rendezek itt gyerekeknek: tanulják meg az állatokkal való felelős bánásmódot! Akkor talán kevesebb jószágot hagynak el az utak mentén , s még kevésbé hagynák ott a hulladékukat. Szerintem minden kutya egy csőretöltött fegyver: jól kell tudni bánni vele. Ha a fegyver tartásához tanfolyam és engedély kell, akkor miért nem kell a kutyáéhoz?! Minden helyre, minden helyzethez és minden emberhez más és más kutya illik! A kutya ma már szociális eszköz: a nagyvárosba zárt emberek közül sokan megőrülnének a kutyájuk beleérző képessége, lelki, fizikai támogatása nélkül. Tanuljunk meg bánni vele, alkalmazkodjunk hozzá!

Azt viszont már sokkal kevesebben gondolnák, hogy kóbor és befogadott kutyából szociális munkás is lehet. Márpedig Biber Erzsébet Vera, egy kulcsi kennel tulajdonosa szerint mi sem lehet jobb hivatás egy utcáról befogadott eb számára, mint rászoruló embereket szolgálni. Érdekes, hogy az ő közreműködésével tucatnyi magára hagyott, mozgásában, látásában, életében korlátozott, a magafajtában csalódott ember számára adta vissza a világba, s így az emberekbe vetett hitét is egy korábban értéktelennek gondolt, egyszer már pusztulásra ítélt, számkivetett kutya.

- Legutóbb a múlt héten tettek ki a kerítésem mellé két, hat-nyolc hetes kutyakölyköt - mondja a végtelenül közvetlen modorú Erzsébet, akit lehetetlen nem tegezni. - Én amúgy is befogadom a kivert kutyákat, most is van nálam kettő, én magam tápláltam fel. Az egyik keverék akkora volt, amikor megtaláltam, hogy alig töltötte meg azt a sísapkát, amiben kihajították, most meg nincs szívem megválni tőlük. De hát én se bírok mindent anyagilag: az utóbbi három évben kilenc kutyát dobtak be hozzánk vagy hagytak a kerítésünknél! - kesereg a kenneltulajdonos. Akit alighanem az bánt a legjobban, hogy nem tarthatta magánál tovább a most talált két jószágot, amik két kiló kutyatápot ettek meg naponta. Valószínűleg ezért is szabadultak meg tőlük gazdáik .

- Mínusz tíz fokban természetesen nem lehetett kint hagyni őket: pár napra befogadtam, megmelegítettem, feltápláltam őket, de nem volt nálam hely. Mostanában mennek síelni a panzióm ügyfelei, ezért nincs helyem, el kellett vinnem mindkét kutyát a fehérvári menhelyre. Ahol persze nagyon nagy a zsúfoltság karácsony után...

A mondat vége a levegőben marad - nem úgy más mondatoké. Erzsébet sorsa maga is megérne egy fejezetet a kutyák enciklopédiájában. Pálhalmán született, huszonegy évesen kedvenc német juhásza miatt ment világgá. Az ebet, Joyt (akiről az egykori gazdi kutyakiképző iskolája kapta a nevét) elütötte a 19-es busz: súlyos agy- és lábsérülést szenvedett. Magyarországon nem vállalták a kutya műtését: ezért Erzsébet, a végzett ápolónő Belgiumban vállalt munkát, hogy fizethesse az ottani állatkórház és kutyapszichológus valamint -rehabilitátor költségeit. Joy felgyógyult - gazdája pedig, ha már amúgy is külföldön volt, kutyakiképző iskolákban dolgozott Svájcban, Hollandiában, Skóciában, Kanadában és az Egyesült Államokban.

Nyolc éve jött haza, négyezer-négyszáz négyzetméteres kulcsi telkére, ahol most a kennel, kutyapanzió és -kiképző iskola működik. Német juhászokat, labradorokat és rottweilereket tenyészt, vakvezetőket, szociális munkásokat, nyomkeresőket és őrkutyákat képez.

Megjegyzem: Erzsébet a kutyák miatt végezte el a Rendőrtiszti Főiskolát (hogy tisztában legyen az ebtartás jog- és rendszabályaival), s ha már benne volt, biztonsági őri, VIP-testőri diplomát is szerzett.

Nos: a kutya mint szociális munkás... A befogadott, talált kutyákat ivartalanítja, számítógépes csipet ültettet a fülükbe, s néhány hetes képzés alatt megtanítja őket arra, hogyan kell a villanyt fölkapcsolni, az ajtót kinyitni, újságot behozni, a tulajdonosa utcán elejtett pénztárcáját fölemelni.

- A kutya fantasztikus társ: lelkileg is meggyógyítja az embert! S meg is védi: nyolcvanhét éves ügyfelem is volt már, akinek többször betörtek balatoni kis házába, ahol élt. A kutya azóta kétszer megvédte, sőt: emberkerülőből újra emberszeretővé, nyílt kedélyűvé tette a gazdáját, aki már saját magában sem bízott! - emlékezik vissza Erzsébet. De az ebek még a gyógyíthatatlan Lyttle-kórban szenvedők állapotát is javíthatják: a tolószékbe kényszerült betegeknek igazi segítői, barátai lehetnek.

Az Azúrkék Ragyogás Kennelben, avagy a JoyCo. Kutyakiképző Iskolában és Panzióban a harminchat négylábú munkatárson (társon) kívül két ló is található: Bandita, az erdélyi hucul, és Dáma, a walesi póni. Azonkívül öt macska, amiket (nem fogják elhinni) anyjukkal hagytak gazdátlanul a kerítésnél. Erzsébet maga, párjával és hatéves valamint kilenchónapos kisfiával szinte már csak tartozék ennyi főszereplő mellett.

- Nyaranta táborokat rendezek itt gyerekeknek: tanulják meg az állatokkal való felelős bánásmódot! Akkor talán kevesebb jószágot hagynak el az utak mentén , s még kevésbé hagynák ott a hulladékukat. Szerintem minden kutya egy csőretöltött fegyver: jól kell tudni bánni vele. Ha a fegyver tartásához tanfolyam és engedély kell, akkor miért nem kell a kutyáéhoz?! Minden helyre, minden helyzethez és minden emberhez más és más kutya illik! A kutya ma már szociális eszköz: a nagyvárosba zárt emberek közül sokan megőrülnének a kutyájuk beleérző képessége, lelki, fizikai támogatása nélkül. Tanuljunk meg bánni vele, alkalmazkodjunk hozzá!

- Legutóbb a múlt héten tettek ki a kerítésem mellé két, hat-nyolc hetes kutyakölyköt - mondja a végtelenül közvetlen modorú Erzsébet, akit lehetetlen nem tegezni. - Én amúgy is befogadom a kivert kutyákat, most is van nálam kettő, én magam tápláltam fel. Az egyik keverék akkora volt, amikor megtaláltam, hogy alig töltötte meg azt a sísapkát, amiben kihajították, most meg nincs szívem megválni tőlük. De hát én se bírok mindent anyagilag: az utóbbi három évben kilenc kutyát dobtak be hozzánk vagy hagytak a kerítésünknél! - kesereg a kenneltulajdonos. Akit alighanem az bánt a legjobban, hogy nem tarthatta magánál tovább a most talált két jószágot, amik két kiló kutyatápot ettek meg naponta. Valószínűleg ezért is szabadultak meg tőlük gazdáik .

- Mínusz tíz fokban természetesen nem lehetett kint hagyni őket: pár napra befogadtam, megmelegítettem, feltápláltam őket, de nem volt nálam hely. Mostanában mennek síelni a panzióm ügyfelei, ezért nincs helyem, el kellett vinnem mindkét kutyát a fehérvári menhelyre. Ahol persze nagyon nagy a zsúfoltság karácsony után...

A mondat vége a levegőben marad - nem úgy más mondatoké. Erzsébet sorsa maga is megérne egy fejezetet a kutyák enciklopédiájában. Pálhalmán született, huszonegy évesen kedvenc német juhásza miatt ment világgá. Az ebet, Joyt (akiről az egykori gazdi kutyakiképző iskolája kapta a nevét) elütötte a 19-es busz: súlyos agy- és lábsérülést szenvedett. Magyarországon nem vállalták a kutya műtését: ezért Erzsébet, a végzett ápolónő Belgiumban vállalt munkát, hogy fizethesse az ottani állatkórház és kutyapszichológus valamint -rehabilitátor költségeit. Joy felgyógyult - gazdája pedig, ha már amúgy is külföldön volt, kutyakiképző iskolákban dolgozott Svájcban, Hollandiában, Skóciában, Kanadában és az Egyesült Államokban.

Nyolc éve jött haza, négyezer-négyszáz négyzetméteres kulcsi telkére, ahol most a kennel, kutyapanzió és -kiképző iskola működik. Német juhászokat, labradorokat és rottweilereket tenyészt, vakvezetőket, szociális munkásokat, nyomkeresőket és őrkutyákat képez.

Megjegyzem: Erzsébet a kutyák miatt végezte el a Rendőrtiszti Főiskolát (hogy tisztában legyen az ebtartás jog- és rendszabályaival), s ha már benne volt, biztonsági őri, VIP-testőri diplomát is szerzett.

Nos: a kutya mint szociális munkás... A befogadott, talált kutyákat ivartalanítja, számítógépes csipet ültettet a fülükbe, s néhány hetes képzés alatt megtanítja őket arra, hogyan kell a villanyt fölkapcsolni, az ajtót kinyitni, újságot behozni, a tulajdonosa utcán elejtett pénztárcáját fölemelni.

- A kutya fantasztikus társ: lelkileg is meggyógyítja az embert! S meg is védi: nyolcvanhét éves ügyfelem is volt már, akinek többször betörtek balatoni kis házába, ahol élt. A kutya azóta kétszer megvédte, sőt: emberkerülőből újra emberszeretővé, nyílt kedélyűvé tette a gazdáját, aki már saját magában sem bízott! - emlékezik vissza Erzsébet. De az ebek még a gyógyíthatatlan Lyttle-kórban szenvedők állapotát is javíthatják: a tolószékbe kényszerült betegeknek igazi segítői, barátai lehetnek.

Az Azúrkék Ragyogás Kennelben, avagy a JoyCo. Kutyakiképző Iskolában és Panzióban a harminchat négylábú munkatárson (társon) kívül két ló is található: Bandita, az erdélyi hucul, és Dáma, a walesi póni. Azonkívül öt macska, amiket (nem fogják elhinni) anyjukkal hagytak gazdátlanul a kerítésnél. Erzsébet maga, párjával és hatéves valamint kilenchónapos kisfiával szinte már csak tartozék ennyi főszereplő mellett.

- Nyaranta táborokat rendezek itt gyerekeknek: tanulják meg az állatokkal való felelős bánásmódot! Akkor talán kevesebb jószágot hagynak el az utak mentén , s még kevésbé hagynák ott a hulladékukat. Szerintem minden kutya egy csőretöltött fegyver: jól kell tudni bánni vele. Ha a fegyver tartásához tanfolyam és engedély kell, akkor miért nem kell a kutyáéhoz?! Minden helyre, minden helyzethez és minden emberhez más és más kutya illik! A kutya ma már szociális eszköz: a nagyvárosba zárt emberek közül sokan megőrülnének a kutyájuk beleérző képessége, lelki, fizikai támogatása nélkül. Tanuljunk meg bánni vele, alkalmazkodjunk hozzá!

- Legutóbb a múlt héten tettek ki a kerítésem mellé két, hat-nyolc hetes kutyakölyköt - mondja a végtelenül közvetlen modorú Erzsébet, akit lehetetlen nem tegezni. - Én amúgy is befogadom a kivert kutyákat, most is van nálam kettő, én magam tápláltam fel. Az egyik keverék akkora volt, amikor megtaláltam, hogy alig töltötte meg azt a sísapkát, amiben kihajították, most meg nincs szívem megválni tőlük. De hát én se bírok mindent anyagilag: az utóbbi három évben kilenc kutyát dobtak be hozzánk vagy hagytak a kerítésünknél! - kesereg a kenneltulajdonos. Akit alighanem az bánt a legjobban, hogy nem tarthatta magánál tovább a most talált két jószágot, amik két kiló kutyatápot ettek meg naponta. Valószínűleg ezért is szabadultak meg tőlük gazdáik .

- Mínusz tíz fokban természetesen nem lehetett kint hagyni őket: pár napra befogadtam, megmelegítettem, feltápláltam őket, de nem volt nálam hely. Mostanában mennek síelni a panzióm ügyfelei, ezért nincs helyem, el kellett vinnem mindkét kutyát a fehérvári menhelyre. Ahol persze nagyon nagy a zsúfoltság karácsony után...

A mondat vége a levegőben marad - nem úgy más mondatoké. Erzsébet sorsa maga is megérne egy fejezetet a kutyák enciklopédiájában. Pálhalmán született, huszonegy évesen kedvenc német juhásza miatt ment világgá. Az ebet, Joyt (akiről az egykori gazdi kutyakiképző iskolája kapta a nevét) elütötte a 19-es busz: súlyos agy- és lábsérülést szenvedett. Magyarországon nem vállalták a kutya műtését: ezért Erzsébet, a végzett ápolónő Belgiumban vállalt munkát, hogy fizethesse az ottani állatkórház és kutyapszichológus valamint -rehabilitátor költségeit. Joy felgyógyult - gazdája pedig, ha már amúgy is külföldön volt, kutyakiképző iskolákban dolgozott Svájcban, Hollandiában, Skóciában, Kanadában és az Egyesült Államokban.

Nyolc éve jött haza, négyezer-négyszáz négyzetméteres kulcsi telkére, ahol most a kennel, kutyapanzió és -kiképző iskola működik. Német juhászokat, labradorokat és rottweilereket tenyészt, vakvezetőket, szociális munkásokat, nyomkeresőket és őrkutyákat képez.

Megjegyzem: Erzsébet a kutyák miatt végezte el a Rendőrtiszti Főiskolát (hogy tisztában legyen az ebtartás jog- és rendszabályaival), s ha már benne volt, biztonsági őri, VIP-testőri diplomát is szerzett.

Nos: a kutya mint szociális munkás... A befogadott, talált kutyákat ivartalanítja, számítógépes csipet ültettet a fülükbe, s néhány hetes képzés alatt megtanítja őket arra, hogyan kell a villanyt fölkapcsolni, az ajtót kinyitni, újságot behozni, a tulajdonosa utcán elejtett pénztárcáját fölemelni.

- A kutya fantasztikus társ: lelkileg is meggyógyítja az embert! S meg is védi: nyolcvanhét éves ügyfelem is volt már, akinek többször betörtek balatoni kis házába, ahol élt. A kutya azóta kétszer megvédte, sőt: emberkerülőből újra emberszeretővé, nyílt kedélyűvé tette a gazdáját, aki már saját magában sem bízott! - emlékezik vissza Erzsébet. De az ebek még a gyógyíthatatlan Lyttle-kórban szenvedők állapotát is javíthatják: a tolószékbe kényszerült betegeknek igazi segítői, barátai lehetnek.

Az Azúrkék Ragyogás Kennelben, avagy a JoyCo. Kutyakiképző Iskolában és Panzióban a harminchat négylábú munkatárson (társon) kívül két ló is található: Bandita, az erdélyi hucul, és Dáma, a walesi póni. Azonkívül öt macska, amiket (nem fogják elhinni) anyjukkal hagytak gazdátlanul a kerítésnél. Erzsébet maga, párjával és hatéves valamint kilenchónapos kisfiával szinte már csak tartozék ennyi főszereplő mellett.

- Nyaranta táborokat rendezek itt gyerekeknek: tanulják meg az állatokkal való felelős bánásmódot! Akkor talán kevesebb jószágot hagynak el az utak mentén , s még kevésbé hagynák ott a hulladékukat. Szerintem minden kutya egy csőretöltött fegyver: jól kell tudni bánni vele. Ha a fegyver tartásához tanfolyam és engedély kell, akkor miért nem kell a kutyáéhoz?! Minden helyre, minden helyzethez és minden emberhez más és más kutya illik! A kutya ma már szociális eszköz: a nagyvárosba zárt emberek közül sokan megőrülnének a kutyájuk beleérző képessége, lelki, fizikai támogatása nélkül. Tanuljunk meg bánni vele, alkalmazkodjunk hozzá!

- Mínusz tíz fokban természetesen nem lehetett kint hagyni őket: pár napra befogadtam, megmelegítettem, feltápláltam őket, de nem volt nálam hely. Mostanában mennek síelni a panzióm ügyfelei, ezért nincs helyem, el kellett vinnem mindkét kutyát a fehérvári menhelyre. Ahol persze nagyon nagy a zsúfoltság karácsony után...

A mondat vége a levegőben marad - nem úgy más mondatoké. Erzsébet sorsa maga is megérne egy fejezetet a kutyák enciklopédiájában. Pálhalmán született, huszonegy évesen kedvenc német juhásza miatt ment világgá. Az ebet, Joyt (akiről az egykori gazdi kutyakiképző iskolája kapta a nevét) elütötte a 19-es busz: súlyos agy- és lábsérülést szenvedett. Magyarországon nem vállalták a kutya műtését: ezért Erzsébet, a végzett ápolónő Belgiumban vállalt munkát, hogy fizethesse az ottani állatkórház és kutyapszichológus valamint -rehabilitátor költségeit. Joy felgyógyult - gazdája pedig, ha már amúgy is külföldön volt, kutyakiképző iskolákban dolgozott Svájcban, Hollandiában, Skóciában, Kanadában és az Egyesült Államokban.

Nyolc éve jött haza, négyezer-négyszáz négyzetméteres kulcsi telkére, ahol most a kennel, kutyapanzió és -kiképző iskola működik. Német juhászokat, labradorokat és rottweilereket tenyészt, vakvezetőket, szociális munkásokat, nyomkeresőket és őrkutyákat képez.

Megjegyzem: Erzsébet a kutyák miatt végezte el a Rendőrtiszti Főiskolát (hogy tisztában legyen az ebtartás jog- és rendszabályaival), s ha már benne volt, biztonsági őri, VIP-testőri diplomát is szerzett.

Nos: a kutya mint szociális munkás... A befogadott, talált kutyákat ivartalanítja, számítógépes csipet ültettet a fülükbe, s néhány hetes képzés alatt megtanítja őket arra, hogyan kell a villanyt fölkapcsolni, az ajtót kinyitni, újságot behozni, a tulajdonosa utcán elejtett pénztárcáját fölemelni.

- A kutya fantasztikus társ: lelkileg is meggyógyítja az embert! S meg is védi: nyolcvanhét éves ügyfelem is volt már, akinek többször betörtek balatoni kis házába, ahol élt. A kutya azóta kétszer megvédte, sőt: emberkerülőből újra emberszeretővé, nyílt kedélyűvé tette a gazdáját, aki már saját magában sem bízott! - emlékezik vissza Erzsébet. De az ebek még a gyógyíthatatlan Lyttle-kórban szenvedők állapotát is javíthatják: a tolószékbe kényszerült betegeknek igazi segítői, barátai lehetnek.

Az Azúrkék Ragyogás Kennelben, avagy a JoyCo. Kutyakiképző Iskolában és Panzióban a harminchat négylábú munkatárson (társon) kívül két ló is található: Bandita, az erdélyi hucul, és Dáma, a walesi póni. Azonkívül öt macska, amiket (nem fogják elhinni) anyjukkal hagytak gazdátlanul a kerítésnél. Erzsébet maga, párjával és hatéves valamint kilenchónapos kisfiával szinte már csak tartozék ennyi főszereplő mellett.

- Nyaranta táborokat rendezek itt gyerekeknek: tanulják meg az állatokkal való felelős bánásmódot! Akkor talán kevesebb jószágot hagynak el az utak mentén , s még kevésbé hagynák ott a hulladékukat. Szerintem minden kutya egy csőretöltött fegyver: jól kell tudni bánni vele. Ha a fegyver tartásához tanfolyam és engedély kell, akkor miért nem kell a kutyáéhoz?! Minden helyre, minden helyzethez és minden emberhez más és más kutya illik! A kutya ma már szociális eszköz: a nagyvárosba zárt emberek közül sokan megőrülnének a kutyájuk beleérző képessége, lelki, fizikai támogatása nélkül. Tanuljunk meg bánni vele, alkalmazkodjunk hozzá!

- Mínusz tíz fokban természetesen nem lehetett kint hagyni őket: pár napra befogadtam, megmelegítettem, feltápláltam őket, de nem volt nálam hely. Mostanában mennek síelni a panzióm ügyfelei, ezért nincs helyem, el kellett vinnem mindkét kutyát a fehérvári menhelyre. Ahol persze nagyon nagy a zsúfoltság karácsony után...

A mondat vége a levegőben marad - nem úgy más mondatoké. Erzsébet sorsa maga is megérne egy fejezetet a kutyák enciklopédiájában. Pálhalmán született, huszonegy évesen kedvenc német juhásza miatt ment világgá. Az ebet, Joyt (akiről az egykori gazdi kutyakiképző iskolája kapta a nevét) elütötte a 19-es busz: súlyos agy- és lábsérülést szenvedett. Magyarországon nem vállalták a kutya műtését: ezért Erzsébet, a végzett ápolónő Belgiumban vállalt munkát, hogy fizethesse az ottani állatkórház és kutyapszichológus valamint -rehabilitátor költségeit. Joy felgyógyult - gazdája pedig, ha már amúgy is külföldön volt, kutyakiképző iskolákban dolgozott Svájcban, Hollandiában, Skóciában, Kanadában és az Egyesült Államokban.

Nyolc éve jött haza, négyezer-négyszáz négyzetméteres kulcsi telkére, ahol most a kennel, kutyapanzió és -kiképző iskola működik. Német juhászokat, labradorokat és rottweilereket tenyészt, vakvezetőket, szociális munkásokat, nyomkeresőket és őrkutyákat képez.

Megjegyzem: Erzsébet a kutyák miatt végezte el a Rendőrtiszti Főiskolát (hogy tisztában legyen az ebtartás jog- és rendszabályaival), s ha már benne volt, biztonsági őri, VIP-testőri diplomát is szerzett.

Nos: a kutya mint szociális munkás... A befogadott, talált kutyákat ivartalanítja, számítógépes csipet ültettet a fülükbe, s néhány hetes képzés alatt megtanítja őket arra, hogyan kell a villanyt fölkapcsolni, az ajtót kinyitni, újságot behozni, a tulajdonosa utcán elejtett pénztárcáját fölemelni.

- A kutya fantasztikus társ: lelkileg is meggyógyítja az embert! S meg is védi: nyolcvanhét éves ügyfelem is volt már, akinek többször betörtek balatoni kis házába, ahol élt. A kutya azóta kétszer megvédte, sőt: emberkerülőből újra emberszeretővé, nyílt kedélyűvé tette a gazdáját, aki már saját magában sem bízott! - emlékezik vissza Erzsébet. De az ebek még a gyógyíthatatlan Lyttle-kórban szenvedők állapotát is javíthatják: a tolószékbe kényszerült betegeknek igazi segítői, barátai lehetnek.

Az Azúrkék Ragyogás Kennelben, avagy a JoyCo. Kutyakiképző Iskolában és Panzióban a harminchat négylábú munkatárson (társon) kívül két ló is található: Bandita, az erdélyi hucul, és Dáma, a walesi póni. Azonkívül öt macska, amiket (nem fogják elhinni) anyjukkal hagytak gazdátlanul a kerítésnél. Erzsébet maga, párjával és hatéves valamint kilenchónapos kisfiával szinte már csak tartozék ennyi főszereplő mellett.

- Nyaranta táborokat rendezek itt gyerekeknek: tanulják meg az állatokkal való felelős bánásmódot! Akkor talán kevesebb jószágot hagynak el az utak mentén , s még kevésbé hagynák ott a hulladékukat. Szerintem minden kutya egy csőretöltött fegyver: jól kell tudni bánni vele. Ha a fegyver tartásához tanfolyam és engedély kell, akkor miért nem kell a kutyáéhoz?! Minden helyre, minden helyzethez és minden emberhez más és más kutya illik! A kutya ma már szociális eszköz: a nagyvárosba zárt emberek közül sokan megőrülnének a kutyájuk beleérző képessége, lelki, fizikai támogatása nélkül. Tanuljunk meg bánni vele, alkalmazkodjunk hozzá!

A mondat vége a levegőben marad - nem úgy más mondatoké. Erzsébet sorsa maga is megérne egy fejezetet a kutyák enciklopédiájában. Pálhalmán született, huszonegy évesen kedvenc német juhásza miatt ment világgá. Az ebet, Joyt (akiről az egykori gazdi kutyakiképző iskolája kapta a nevét) elütötte a 19-es busz: súlyos agy- és lábsérülést szenvedett. Magyarországon nem vállalták a kutya műtését: ezért Erzsébet, a végzett ápolónő Belgiumban vállalt munkát, hogy fizethesse az ottani állatkórház és kutyapszichológus valamint -rehabilitátor költségeit. Joy felgyógyult - gazdája pedig, ha már amúgy is külföldön volt, kutyakiképző iskolákban dolgozott Svájcban, Hollandiában, Skóciában, Kanadában és az Egyesült Államokban.

Nyolc éve jött haza, négyezer-négyszáz négyzetméteres kulcsi telkére, ahol most a kennel, kutyapanzió és -kiképző iskola működik. Német juhászokat, labradorokat és rottweilereket tenyészt, vakvezetőket, szociális munkásokat, nyomkeresőket és őrkutyákat képez.

Megjegyzem: Erzsébet a kutyák miatt végezte el a Rendőrtiszti Főiskolát (hogy tisztában legyen az ebtartás jog- és rendszabályaival), s ha már benne volt, biztonsági őri, VIP-testőri diplomát is szerzett.

Nos: a kutya mint szociális munkás... A befogadott, talált kutyákat ivartalanítja, számítógépes csipet ültettet a fülükbe, s néhány hetes képzés alatt megtanítja őket arra, hogyan kell a villanyt fölkapcsolni, az ajtót kinyitni, újságot behozni, a tulajdonosa utcán elejtett pénztárcáját fölemelni.

- A kutya fantasztikus társ: lelkileg is meggyógyítja az embert! S meg is védi: nyolcvanhét éves ügyfelem is volt már, akinek többször betörtek balatoni kis házába, ahol élt. A kutya azóta kétszer megvédte, sőt: emberkerülőből újra emberszeretővé, nyílt kedélyűvé tette a gazdáját, aki már saját magában sem bízott! - emlékezik vissza Erzsébet. De az ebek még a gyógyíthatatlan Lyttle-kórban szenvedők állapotát is javíthatják: a tolószékbe kényszerült betegeknek igazi segítői, barátai lehetnek.

Az Azúrkék Ragyogás Kennelben, avagy a JoyCo. Kutyakiképző Iskolában és Panzióban a harminchat négylábú munkatárson (társon) kívül két ló is található: Bandita, az erdélyi hucul, és Dáma, a walesi póni. Azonkívül öt macska, amiket (nem fogják elhinni) anyjukkal hagytak gazdátlanul a kerítésnél. Erzsébet maga, párjával és hatéves valamint kilenchónapos kisfiával szinte már csak tartozék ennyi főszereplő mellett.

- Nyaranta táborokat rendezek itt gyerekeknek: tanulják meg az állatokkal való felelős bánásmódot! Akkor talán kevesebb jószágot hagynak el az utak mentén , s még kevésbé hagynák ott a hulladékukat. Szerintem minden kutya egy csőretöltött fegyver: jól kell tudni bánni vele. Ha a fegyver tartásához tanfolyam és engedély kell, akkor miért nem kell a kutyáéhoz?! Minden helyre, minden helyzethez és minden emberhez más és más kutya illik! A kutya ma már szociális eszköz: a nagyvárosba zárt emberek közül sokan megőrülnének a kutyájuk beleérző képessége, lelki, fizikai támogatása nélkül. Tanuljunk meg bánni vele, alkalmazkodjunk hozzá!

A mondat vége a levegőben marad - nem úgy más mondatoké. Erzsébet sorsa maga is megérne egy fejezetet a kutyák enciklopédiájában. Pálhalmán született, huszonegy évesen kedvenc német juhásza miatt ment világgá. Az ebet, Joyt (akiről az egykori gazdi kutyakiképző iskolája kapta a nevét) elütötte a 19-es busz: súlyos agy- és lábsérülést szenvedett. Magyarországon nem vállalták a kutya műtését: ezért Erzsébet, a végzett ápolónő Belgiumban vállalt munkát, hogy fizethesse az ottani állatkórház és kutyapszichológus valamint -rehabilitátor költségeit. Joy felgyógyult - gazdája pedig, ha már amúgy is külföldön volt, kutyakiképző iskolákban dolgozott Svájcban, Hollandiában, Skóciában, Kanadában és az Egyesült Államokban.

Nyolc éve jött haza, négyezer-négyszáz négyzetméteres kulcsi telkére, ahol most a kennel, kutyapanzió és -kiképző iskola működik. Német juhászokat, labradorokat és rottweilereket tenyészt, vakvezetőket, szociális munkásokat, nyomkeresőket és őrkutyákat képez.

Megjegyzem: Erzsébet a kutyák miatt végezte el a Rendőrtiszti Főiskolát (hogy tisztában legyen az ebtartás jog- és rendszabályaival), s ha már benne volt, biztonsági őri, VIP-testőri diplomát is szerzett.

Nos: a kutya mint szociális munkás... A befogadott, talált kutyákat ivartalanítja, számítógépes csipet ültettet a fülükbe, s néhány hetes képzés alatt megtanítja őket arra, hogyan kell a villanyt fölkapcsolni, az ajtót kinyitni, újságot behozni, a tulajdonosa utcán elejtett pénztárcáját fölemelni.

- A kutya fantasztikus társ: lelkileg is meggyógyítja az embert! S meg is védi: nyolcvanhét éves ügyfelem is volt már, akinek többször betörtek balatoni kis házába, ahol élt. A kutya azóta kétszer megvédte, sőt: emberkerülőből újra emberszeretővé, nyílt kedélyűvé tette a gazdáját, aki már saját magában sem bízott! - emlékezik vissza Erzsébet. De az ebek még a gyógyíthatatlan Lyttle-kórban szenvedők állapotát is javíthatják: a tolószékbe kényszerült betegeknek igazi segítői, barátai lehetnek.

Az Azúrkék Ragyogás Kennelben, avagy a JoyCo. Kutyakiképző Iskolában és Panzióban a harminchat négylábú munkatárson (társon) kívül két ló is található: Bandita, az erdélyi hucul, és Dáma, a walesi póni. Azonkívül öt macska, amiket (nem fogják elhinni) anyjukkal hagytak gazdátlanul a kerítésnél. Erzsébet maga, párjával és hatéves valamint kilenchónapos kisfiával szinte már csak tartozék ennyi főszereplő mellett.

- Nyaranta táborokat rendezek itt gyerekeknek: tanulják meg az állatokkal való felelős bánásmódot! Akkor talán kevesebb jószágot hagynak el az utak mentén , s még kevésbé hagynák ott a hulladékukat. Szerintem minden kutya egy csőretöltött fegyver: jól kell tudni bánni vele. Ha a fegyver tartásához tanfolyam és engedély kell, akkor miért nem kell a kutyáéhoz?! Minden helyre, minden helyzethez és minden emberhez más és más kutya illik! A kutya ma már szociális eszköz: a nagyvárosba zárt emberek közül sokan megőrülnének a kutyájuk beleérző képessége, lelki, fizikai támogatása nélkül. Tanuljunk meg bánni vele, alkalmazkodjunk hozzá!

Nyolc éve jött haza, négyezer-négyszáz négyzetméteres kulcsi telkére, ahol most a kennel, kutyapanzió és -kiképző iskola működik. Német juhászokat, labradorokat és rottweilereket tenyészt, vakvezetőket, szociális munkásokat, nyomkeresőket és őrkutyákat képez.

Megjegyzem: Erzsébet a kutyák miatt végezte el a Rendőrtiszti Főiskolát (hogy tisztában legyen az ebtartás jog- és rendszabályaival), s ha már benne volt, biztonsági őri, VIP-testőri diplomát is szerzett.

Nos: a kutya mint szociális munkás... A befogadott, talált kutyákat ivartalanítja, számítógépes csipet ültettet a fülükbe, s néhány hetes képzés alatt megtanítja őket arra, hogyan kell a villanyt fölkapcsolni, az ajtót kinyitni, újságot behozni, a tulajdonosa utcán elejtett pénztárcáját fölemelni.

- A kutya fantasztikus társ: lelkileg is meggyógyítja az embert! S meg is védi: nyolcvanhét éves ügyfelem is volt már, akinek többször betörtek balatoni kis házába, ahol élt. A kutya azóta kétszer megvédte, sőt: emberkerülőből újra emberszeretővé, nyílt kedélyűvé tette a gazdáját, aki már saját magában sem bízott! - emlékezik vissza Erzsébet. De az ebek még a gyógyíthatatlan Lyttle-kórban szenvedők állapotát is javíthatják: a tolószékbe kényszerült betegeknek igazi segítői, barátai lehetnek.

Az Azúrkék Ragyogás Kennelben, avagy a JoyCo. Kutyakiképző Iskolában és Panzióban a harminchat négylábú munkatárson (társon) kívül két ló is található: Bandita, az erdélyi hucul, és Dáma, a walesi póni. Azonkívül öt macska, amiket (nem fogják elhinni) anyjukkal hagytak gazdátlanul a kerítésnél. Erzsébet maga, párjával és hatéves valamint kilenchónapos kisfiával szinte már csak tartozék ennyi főszereplő mellett.

- Nyaranta táborokat rendezek itt gyerekeknek: tanulják meg az állatokkal való felelős bánásmódot! Akkor talán kevesebb jószágot hagynak el az utak mentén , s még kevésbé hagynák ott a hulladékukat. Szerintem minden kutya egy csőretöltött fegyver: jól kell tudni bánni vele. Ha a fegyver tartásához tanfolyam és engedély kell, akkor miért nem kell a kutyáéhoz?! Minden helyre, minden helyzethez és minden emberhez más és más kutya illik! A kutya ma már szociális eszköz: a nagyvárosba zárt emberek közül sokan megőrülnének a kutyájuk beleérző képessége, lelki, fizikai támogatása nélkül. Tanuljunk meg bánni vele, alkalmazkodjunk hozzá!

Nyolc éve jött haza, négyezer-négyszáz négyzetméteres kulcsi telkére, ahol most a kennel, kutyapanzió és -kiképző iskola működik. Német juhászokat, labradorokat és rottweilereket tenyészt, vakvezetőket, szociális munkásokat, nyomkeresőket és őrkutyákat képez.

Megjegyzem: Erzsébet a kutyák miatt végezte el a Rendőrtiszti Főiskolát (hogy tisztában legyen az ebtartás jog- és rendszabályaival), s ha már benne volt, biztonsági őri, VIP-testőri diplomát is szerzett.

Nos: a kutya mint szociális munkás... A befogadott, talált kutyákat ivartalanítja, számítógépes csipet ültettet a fülükbe, s néhány hetes képzés alatt megtanítja őket arra, hogyan kell a villanyt fölkapcsolni, az ajtót kinyitni, újságot behozni, a tulajdonosa utcán elejtett pénztárcáját fölemelni.

- A kutya fantasztikus társ: lelkileg is meggyógyítja az embert! S meg is védi: nyolcvanhét éves ügyfelem is volt már, akinek többször betörtek balatoni kis házába, ahol élt. A kutya azóta kétszer megvédte, sőt: emberkerülőből újra emberszeretővé, nyílt kedélyűvé tette a gazdáját, aki már saját magában sem bízott! - emlékezik vissza Erzsébet. De az ebek még a gyógyíthatatlan Lyttle-kórban szenvedők állapotát is javíthatják: a tolószékbe kényszerült betegeknek igazi segítői, barátai lehetnek.

Az Azúrkék Ragyogás Kennelben, avagy a JoyCo. Kutyakiképző Iskolában és Panzióban a harminchat négylábú munkatárson (társon) kívül két ló is található: Bandita, az erdélyi hucul, és Dáma, a walesi póni. Azonkívül öt macska, amiket (nem fogják elhinni) anyjukkal hagytak gazdátlanul a kerítésnél. Erzsébet maga, párjával és hatéves valamint kilenchónapos kisfiával szinte már csak tartozék ennyi főszereplő mellett.

- Nyaranta táborokat rendezek itt gyerekeknek: tanulják meg az állatokkal való felelős bánásmódot! Akkor talán kevesebb jószágot hagynak el az utak mentén , s még kevésbé hagynák ott a hulladékukat. Szerintem minden kutya egy csőretöltött fegyver: jól kell tudni bánni vele. Ha a fegyver tartásához tanfolyam és engedély kell, akkor miért nem kell a kutyáéhoz?! Minden helyre, minden helyzethez és minden emberhez más és más kutya illik! A kutya ma már szociális eszköz: a nagyvárosba zárt emberek közül sokan megőrülnének a kutyájuk beleérző képessége, lelki, fizikai támogatása nélkül. Tanuljunk meg bánni vele, alkalmazkodjunk hozzá!

Megjegyzem: Erzsébet a kutyák miatt végezte el a Rendőrtiszti Főiskolát (hogy tisztában legyen az ebtartás jog- és rendszabályaival), s ha már benne volt, biztonsági őri, VIP-testőri diplomát is szerzett.

Nos: a kutya mint szociális munkás... A befogadott, talált kutyákat ivartalanítja, számítógépes csipet ültettet a fülükbe, s néhány hetes képzés alatt megtanítja őket arra, hogyan kell a villanyt fölkapcsolni, az ajtót kinyitni, újságot behozni, a tulajdonosa utcán elejtett pénztárcáját fölemelni.

- A kutya fantasztikus társ: lelkileg is meggyógyítja az embert! S meg is védi: nyolcvanhét éves ügyfelem is volt már, akinek többször betörtek balatoni kis házába, ahol élt. A kutya azóta kétszer megvédte, sőt: emberkerülőből újra emberszeretővé, nyílt kedélyűvé tette a gazdáját, aki már saját magában sem bízott! - emlékezik vissza Erzsébet. De az ebek még a gyógyíthatatlan Lyttle-kórban szenvedők állapotát is javíthatják: a tolószékbe kényszerült betegeknek igazi segítői, barátai lehetnek.

Az Azúrkék Ragyogás Kennelben, avagy a JoyCo. Kutyakiképző Iskolában és Panzióban a harminchat négylábú munkatárson (társon) kívül két ló is található: Bandita, az erdélyi hucul, és Dáma, a walesi póni. Azonkívül öt macska, amiket (nem fogják elhinni) anyjukkal hagytak gazdátlanul a kerítésnél. Erzsébet maga, párjával és hatéves valamint kilenchónapos kisfiával szinte már csak tartozék ennyi főszereplő mellett.

- Nyaranta táborokat rendezek itt gyerekeknek: tanulják meg az állatokkal való felelős bánásmódot! Akkor talán kevesebb jószágot hagynak el az utak mentén , s még kevésbé hagynák ott a hulladékukat. Szerintem minden kutya egy csőretöltött fegyver: jól kell tudni bánni vele. Ha a fegyver tartásához tanfolyam és engedély kell, akkor miért nem kell a kutyáéhoz?! Minden helyre, minden helyzethez és minden emberhez más és más kutya illik! A kutya ma már szociális eszköz: a nagyvárosba zárt emberek közül sokan megőrülnének a kutyájuk beleérző képessége, lelki, fizikai támogatása nélkül. Tanuljunk meg bánni vele, alkalmazkodjunk hozzá!

Megjegyzem: Erzsébet a kutyák miatt végezte el a Rendőrtiszti Főiskolát (hogy tisztában legyen az ebtartás jog- és rendszabályaival), s ha már benne volt, biztonsági őri, VIP-testőri diplomát is szerzett.

Nos: a kutya mint szociális munkás... A befogadott, talált kutyákat ivartalanítja, számítógépes csipet ültettet a fülükbe, s néhány hetes képzés alatt megtanítja őket arra, hogyan kell a villanyt fölkapcsolni, az ajtót kinyitni, újságot behozni, a tulajdonosa utcán elejtett pénztárcáját fölemelni.

- A kutya fantasztikus társ: lelkileg is meggyógyítja az embert! S meg is védi: nyolcvanhét éves ügyfelem is volt már, akinek többször betörtek balatoni kis házába, ahol élt. A kutya azóta kétszer megvédte, sőt: emberkerülőből újra emberszeretővé, nyílt kedélyűvé tette a gazdáját, aki már saját magában sem bízott! - emlékezik vissza Erzsébet. De az ebek még a gyógyíthatatlan Lyttle-kórban szenvedők állapotát is javíthatják: a tolószékbe kényszerült betegeknek igazi segítői, barátai lehetnek.

Az Azúrkék Ragyogás Kennelben, avagy a JoyCo. Kutyakiképző Iskolában és Panzióban a harminchat négylábú munkatárson (társon) kívül két ló is található: Bandita, az erdélyi hucul, és Dáma, a walesi póni. Azonkívül öt macska, amiket (nem fogják elhinni) anyjukkal hagytak gazdátlanul a kerítésnél. Erzsébet maga, párjával és hatéves valamint kilenchónapos kisfiával szinte már csak tartozék ennyi főszereplő mellett.

- Nyaranta táborokat rendezek itt gyerekeknek: tanulják meg az állatokkal való felelős bánásmódot! Akkor talán kevesebb jószágot hagynak el az utak mentén , s még kevésbé hagynák ott a hulladékukat. Szerintem minden kutya egy csőretöltött fegyver: jól kell tudni bánni vele. Ha a fegyver tartásához tanfolyam és engedély kell, akkor miért nem kell a kutyáéhoz?! Minden helyre, minden helyzethez és minden emberhez más és más kutya illik! A kutya ma már szociális eszköz: a nagyvárosba zárt emberek közül sokan megőrülnének a kutyájuk beleérző képessége, lelki, fizikai támogatása nélkül. Tanuljunk meg bánni vele, alkalmazkodjunk hozzá!

Nos: a kutya mint szociális munkás... A befogadott, talált kutyákat ivartalanítja, számítógépes csipet ültettet a fülükbe, s néhány hetes képzés alatt megtanítja őket arra, hogyan kell a villanyt fölkapcsolni, az ajtót kinyitni, újságot behozni, a tulajdonosa utcán elejtett pénztárcáját fölemelni.

- A kutya fantasztikus társ: lelkileg is meggyógyítja az embert! S meg is védi: nyolcvanhét éves ügyfelem is volt már, akinek többször betörtek balatoni kis házába, ahol élt. A kutya azóta kétszer megvédte, sőt: emberkerülőből újra emberszeretővé, nyílt kedélyűvé tette a gazdáját, aki már saját magában sem bízott! - emlékezik vissza Erzsébet. De az ebek még a gyógyíthatatlan Lyttle-kórban szenvedők állapotát is javíthatják: a tolószékbe kényszerült betegeknek igazi segítői, barátai lehetnek.

Az Azúrkék Ragyogás Kennelben, avagy a JoyCo. Kutyakiképző Iskolában és Panzióban a harminchat négylábú munkatárson (társon) kívül két ló is található: Bandita, az erdélyi hucul, és Dáma, a walesi póni. Azonkívül öt macska, amiket (nem fogják elhinni) anyjukkal hagytak gazdátlanul a kerítésnél. Erzsébet maga, párjával és hatéves valamint kilenchónapos kisfiával szinte már csak tartozék ennyi főszereplő mellett.

- Nyaranta táborokat rendezek itt gyerekeknek: tanulják meg az állatokkal való felelős bánásmódot! Akkor talán kevesebb jószágot hagynak el az utak mentén , s még kevésbé hagynák ott a hulladékukat. Szerintem minden kutya egy csőretöltött fegyver: jól kell tudni bánni vele. Ha a fegyver tartásához tanfolyam és engedély kell, akkor miért nem kell a kutyáéhoz?! Minden helyre, minden helyzethez és minden emberhez más és más kutya illik! A kutya ma már szociális eszköz: a nagyvárosba zárt emberek közül sokan megőrülnének a kutyájuk beleérző képessége, lelki, fizikai támogatása nélkül. Tanuljunk meg bánni vele, alkalmazkodjunk hozzá!

Nos: a kutya mint szociális munkás... A befogadott, talált kutyákat ivartalanítja, számítógépes csipet ültettet a fülükbe, s néhány hetes képzés alatt megtanítja őket arra, hogyan kell a villanyt fölkapcsolni, az ajtót kinyitni, újságot behozni, a tulajdonosa utcán elejtett pénztárcáját fölemelni.

- A kutya fantasztikus társ: lelkileg is meggyógyítja az embert! S meg is védi: nyolcvanhét éves ügyfelem is volt már, akinek többször betörtek balatoni kis házába, ahol élt. A kutya azóta kétszer megvédte, sőt: emberkerülőből újra emberszeretővé, nyílt kedélyűvé tette a gazdáját, aki már saját magában sem bízott! - emlékezik vissza Erzsébet. De az ebek még a gyógyíthatatlan Lyttle-kórban szenvedők állapotát is javíthatják: a tolószékbe kényszerült betegeknek igazi segítői, barátai lehetnek.

Az Azúrkék Ragyogás Kennelben, avagy a JoyCo. Kutyakiképző Iskolában és Panzióban a harminchat négylábú munkatárson (társon) kívül két ló is található: Bandita, az erdélyi hucul, és Dáma, a walesi póni. Azonkívül öt macska, amiket (nem fogják elhinni) anyjukkal hagytak gazdátlanul a kerítésnél. Erzsébet maga, párjával és hatéves valamint kilenchónapos kisfiával szinte már csak tartozék ennyi főszereplő mellett.

- Nyaranta táborokat rendezek itt gyerekeknek: tanulják meg az állatokkal való felelős bánásmódot! Akkor talán kevesebb jószágot hagynak el az utak mentén , s még kevésbé hagynák ott a hulladékukat. Szerintem minden kutya egy csőretöltött fegyver: jól kell tudni bánni vele. Ha a fegyver tartásához tanfolyam és engedély kell, akkor miért nem kell a kutyáéhoz?! Minden helyre, minden helyzethez és minden emberhez más és más kutya illik! A kutya ma már szociális eszköz: a nagyvárosba zárt emberek közül sokan megőrülnének a kutyájuk beleérző képessége, lelki, fizikai támogatása nélkül. Tanuljunk meg bánni vele, alkalmazkodjunk hozzá!

- A kutya fantasztikus társ: lelkileg is meggyógyítja az embert! S meg is védi: nyolcvanhét éves ügyfelem is volt már, akinek többször betörtek balatoni kis házába, ahol élt. A kutya azóta kétszer megvédte, sőt: emberkerülőből újra emberszeretővé, nyílt kedélyűvé tette a gazdáját, aki már saját magában sem bízott! - emlékezik vissza Erzsébet. De az ebek még a gyógyíthatatlan Lyttle-kórban szenvedők állapotát is javíthatják: a tolószékbe kényszerült betegeknek igazi segítői, barátai lehetnek.

Az Azúrkék Ragyogás Kennelben, avagy a JoyCo. Kutyakiképző Iskolában és Panzióban a harminchat négylábú munkatárson (társon) kívül két ló is található: Bandita, az erdélyi hucul, és Dáma, a walesi póni. Azonkívül öt macska, amiket (nem fogják elhinni) anyjukkal hagytak gazdátlanul a kerítésnél. Erzsébet maga, párjával és hatéves valamint kilenchónapos kisfiával szinte már csak tartozék ennyi főszereplő mellett.

- Nyaranta táborokat rendezek itt gyerekeknek: tanulják meg az állatokkal való felelős bánásmódot! Akkor talán kevesebb jószágot hagynak el az utak mentén , s még kevésbé hagynák ott a hulladékukat. Szerintem minden kutya egy csőretöltött fegyver: jól kell tudni bánni vele. Ha a fegyver tartásához tanfolyam és engedély kell, akkor miért nem kell a kutyáéhoz?! Minden helyre, minden helyzethez és minden emberhez más és más kutya illik! A kutya ma már szociális eszköz: a nagyvárosba zárt emberek közül sokan megőrülnének a kutyájuk beleérző képessége, lelki, fizikai támogatása nélkül. Tanuljunk meg bánni vele, alkalmazkodjunk hozzá!

- A kutya fantasztikus társ: lelkileg is meggyógyítja az embert! S meg is védi: nyolcvanhét éves ügyfelem is volt már, akinek többször betörtek balatoni kis házába, ahol élt. A kutya azóta kétszer megvédte, sőt: emberkerülőből újra emberszeretővé, nyílt kedélyűvé tette a gazdáját, aki már saját magában sem bízott! - emlékezik vissza Erzsébet. De az ebek még a gyógyíthatatlan Lyttle-kórban szenvedők állapotát is javíthatják: a tolószékbe kényszerült betegeknek igazi segítői, barátai lehetnek.

Az Azúrkék Ragyogás Kennelben, avagy a JoyCo. Kutyakiképző Iskolában és Panzióban a harminchat négylábú munkatárson (társon) kívül két ló is található: Bandita, az erdélyi hucul, és Dáma, a walesi póni. Azonkívül öt macska, amiket (nem fogják elhinni) anyjukkal hagytak gazdátlanul a kerítésnél. Erzsébet maga, párjával és hatéves valamint kilenchónapos kisfiával szinte már csak tartozék ennyi főszereplő mellett.

- Nyaranta táborokat rendezek itt gyerekeknek: tanulják meg az állatokkal való felelős bánásmódot! Akkor talán kevesebb jószágot hagynak el az utak mentén , s még kevésbé hagynák ott a hulladékukat. Szerintem minden kutya egy csőretöltött fegyver: jól kell tudni bánni vele. Ha a fegyver tartásához tanfolyam és engedély kell, akkor miért nem kell a kutyáéhoz?! Minden helyre, minden helyzethez és minden emberhez más és más kutya illik! A kutya ma már szociális eszköz: a nagyvárosba zárt emberek közül sokan megőrülnének a kutyájuk beleérző képessége, lelki, fizikai támogatása nélkül. Tanuljunk meg bánni vele, alkalmazkodjunk hozzá!

Az Azúrkék Ragyogás Kennelben, avagy a JoyCo. Kutyakiképző Iskolában és Panzióban a harminchat négylábú munkatárson (társon) kívül két ló is található: Bandita, az erdélyi hucul, és Dáma, a walesi póni. Azonkívül öt macska, amiket (nem fogják elhinni) anyjukkal hagytak gazdátlanul a kerítésnél. Erzsébet maga, párjával és hatéves valamint kilenchónapos kisfiával szinte már csak tartozék ennyi főszereplő mellett.

- Nyaranta táborokat rendezek itt gyerekeknek: tanulják meg az állatokkal való felelős bánásmódot! Akkor talán kevesebb jószágot hagynak el az utak mentén , s még kevésbé hagynák ott a hulladékukat. Szerintem minden kutya egy csőretöltött fegyver: jól kell tudni bánni vele. Ha a fegyver tartásához tanfolyam és engedély kell, akkor miért nem kell a kutyáéhoz?! Minden helyre, minden helyzethez és minden emberhez más és más kutya illik! A kutya ma már szociális eszköz: a nagyvárosba zárt emberek közül sokan megőrülnének a kutyájuk beleérző képessége, lelki, fizikai támogatása nélkül. Tanuljunk meg bánni vele, alkalmazkodjunk hozzá!

Az Azúrkék Ragyogás Kennelben, avagy a JoyCo. Kutyakiképző Iskolában és Panzióban a harminchat négylábú munkatárson (társon) kívül két ló is található: Bandita, az erdélyi hucul, és Dáma, a walesi póni. Azonkívül öt macska, amiket (nem fogják elhinni) anyjukkal hagytak gazdátlanul a kerítésnél. Erzsébet maga, párjával és hatéves valamint kilenchónapos kisfiával szinte már csak tartozék ennyi főszereplő mellett.

- Nyaranta táborokat rendezek itt gyerekeknek: tanulják meg az állatokkal való felelős bánásmódot! Akkor talán kevesebb jószágot hagynak el az utak mentén , s még kevésbé hagynák ott a hulladékukat. Szerintem minden kutya egy csőretöltött fegyver: jól kell tudni bánni vele. Ha a fegyver tartásához tanfolyam és engedély kell, akkor miért nem kell a kutyáéhoz?! Minden helyre, minden helyzethez és minden emberhez más és más kutya illik! A kutya ma már szociális eszköz: a nagyvárosba zárt emberek közül sokan megőrülnének a kutyájuk beleérző képessége, lelki, fizikai támogatása nélkül. Tanuljunk meg bánni vele, alkalmazkodjunk hozzá!

- Nyaranta táborokat rendezek itt gyerekeknek: tanulják meg az állatokkal való felelős bánásmódot! Akkor talán kevesebb jószágot hagynak el az utak mentén , s még kevésbé hagynák ott a hulladékukat. Szerintem minden kutya egy csőretöltött fegyver: jól kell tudni bánni vele. Ha a fegyver tartásához tanfolyam és engedély kell, akkor miért nem kell a kutyáéhoz?! Minden helyre, minden helyzethez és minden emberhez más és más kutya illik! A kutya ma már szociális eszköz: a nagyvárosba zárt emberek közül sokan megőrülnének a kutyájuk beleérző képessége, lelki, fizikai támogatása nélkül. Tanuljunk meg bánni vele, alkalmazkodjunk hozzá!

- Nyaranta táborokat rendezek itt gyerekeknek: tanulják meg az állatokkal való felelős bánásmódot! Akkor talán kevesebb jószágot hagynak el az utak mentén , s még kevésbé hagynák ott a hulladékukat. Szerintem minden kutya egy csőretöltött fegyver: jól kell tudni bánni vele. Ha a fegyver tartásához tanfolyam és engedély kell, akkor miért nem kell a kutyáéhoz?! Minden helyre, minden helyzethez és minden emberhez más és más kutya illik! A kutya ma már szociális eszköz: a nagyvárosba zárt emberek közül sokan megőrülnének a kutyájuk beleérző képessége, lelki, fizikai támogatása nélkül. Tanuljunk meg bánni vele, alkalmazkodjunk hozzá!