Belföld

2010.03.02. 12:47

Kommandósok lepték el Galgagyörköt

Több tucatnyi kommandós és rohamrendőr biztosítja a Pest megyei Galgagyörkön a romák elleni támadássorozat helyszíni bizonyítási eljárását; a két évvel ezelőtti sörétes fegyveres támadás helyszínéhez vezető utat hermetikusan lezárták - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről kedd kora délután.

MTI

Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője az MTI-nek délelőtt elmondta: az összesen hat halálos áldozatot követelő bűncselekmény-sorozat egyik gyanúsítottja, K. Árpád vallomása alapján rekonstruálják a 2008. július 21-én történteket.
A Pest megyei településen 2008. július 21-én, kevéssel éjfél után lőttek rá három, romák lakta családi házra
A többségében romák által lakott Rákóczi utcába kedd reggel 9 óra előtt érkeztek a rendőrök kéttucatnyi autóval, terepjárókkal. Lezárták az utcát. A csuklyás kommandósok, illetve a védőfelszereléseket viselő rendőrök arra kérték az ott lakókat, hogy amíg tart a bizonyítási eljárás, maradjanak otthon, az udvart ne hagyják el.
A majd két évvel ezelőtti támadás helyszínére szállították a géppisztollyal őrzött gyanúsítottat, fején csuklyával, kezén-lábán bilinccsel, és a vallomása alapján próbálták összevetni a nyomozás eddigi adatait a gyanúsított által elmondottakat - mondták az MTI tudósítójának szemtanúk.
Az utcában lakók közlése szerint a gyanúsítottat nem láthatták, mert kommandósok gyűrűje vette körül, majd másfél óra elteltével feltehetően el is szállították a településről, ugyanis később már nem látták "ezt a fajta csoportos mozgást".
A település dombján, ahol a megtámadott házak találhatók, tucatnyi lesötétített rendőrségi autó áll, amelyekben védőfelszerelést viselő rendőrök ülnek. Az utcában csuklyás kommandósok sétálnak, a házak közelében kutyás rendőrök állnak.
A házaktól több száz méterre, a domboldalon szintén kutyás rendőrök és bűnügyi technikusok állnak. Sem a megtámadott ház közelébe, sem az utcába nem engedik az újságírókat.
Az egyik kommandós a jelenlévő tucatnyi operatőrt és fotóst, újságírót arról tájékoztatta, hogy a nap folyamán a Nemzeti Nyomozó Iroda tájékoztatja a sajtón keresztül a közvéleményt a helyszíni bizonyítási eljárásról.
Galgagyörkön, amely a nyomozás eddigi adatai szerint a hat halálos áldozatot követelő romák elleni támadássorozat első állomása volt, járőrautók cirkálnak, míg a szomszédos településeken is fokozott rendőri jelenlét volt tapasztalható kedd délután.
A romák elleni támadássorozat kapcsán a Nemzeti Nyomozó Iroda kilenc bűncselekmény ügyében indított eljárást: 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon történt támadás. November 3-ára virradóra Nagycsécsen Molotov-koktélt dobtak és rálőttek két házra, a támadásban egy 43 éves férfi és testvére, egy 40 éves nő meghalt. December 15-én Alsózsolcán egy férfit lőfegyverrel életveszélyesen megsebesítettek.
 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön Molotov-koktélt dobtak egy házra, majd a tűz elől menekülő 27 éves apát és ötéves kisfiát agyonlőtték, 6 éves kislányát súlyosan megsebesítették. Április 22-én Tiszalökön agyonlőttek egy férfit, majd augusztus 3-ára virradóra Kislétán egy anyát öltek meg sörétes fegyverrel, 13 éves lányát életveszélyesen megsebesítették.
 A bűncselekmény-sorozattal gyanúsított négy férfit 2009 augusztus 21-én Debrecenben egy szórakozóhelyen fogták el, azóta előzetes letartóztatásban vannak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!