Belföld

2010.06.01. 14:46

Demszky az Indexen elismerte felelősségét

FMH - Demszky Gábor elismerte politikai felelősségét a Hagyó-ügyben az Indexnek, de nem számít arra, hogy gyanúsított lesz, arról pedig nincs tudomása, hogy a Városházáról finanszíroztak pártokat.

MTI

A honlapon kedden megjelent interjúban a szabad demokrata főpolgármester szorgalmazta az "igazságos igazságszolgáltatást és ezeknek az ügyeknek a rendezését". Arra a felvetésre azonban, hogy ezt miért nem tette korábban, a főpolgármester elmondta: a városházi szocialista-szabad demokrata koalíció felbontásának felelősségét nem vállalta.
Amikor a gyanú árnyéka felmerült, hogy olyasmi történik, ami szabálytalan lehet, akkor közbeavatkozott. Antal Attilának (egykori BKV-vezérigazgató) távoznia kellett az Alfa-busz-botrány után, és akkor is lépett, amikor 2008 tavaszán több közműcég vezetője szólt, hogy különböző emberek Hagyó Miklósra hivatkozva megjelentek náluk - mondta. 
A főpolgármester nem tagadta, hogy munkatársainál megjelentek Hagyó emberei, és "ugyan pénzt nem követeltek, de különböző javaslatokat tettek".
Demszky szerint ezek a "javaslatok" általánosságokban hangzottak el, ezért az ő intézkedése is általános volt. A három közműcég, az FKF, a Vízművek és a Főkert vezetője neki nem beszélt konkrét cégnevekről, pénzről, csak arról, hogy "nagy a nyomás rajtuk".
"Én ekkor írtam egy levelet Hagyó Miklósnak, amiben felhívtam a figyelmét, hogy nem delegálhatja tovább a hatásköreit. Ő cáfolta, hogy tudomása lenne közvetítőkről. Ezzel együtt elment egy körlevél az összes közműcég vezetésének is arról, hogy a helyettesre hivatkozó közvetítőkkel nem tárgyalhatnak, csak saját maga intézkedhet. (...) Itt megálltunk" - nyilatkozta a főpolgármester, aki elutasította az újságírónak azt a feltételezését, hogy "azért nem lett ebből az ügyből 2008-ban nagyobb botrány, mert a két koalíciós párt, az SZDSZ és az MSZP kvázi osztozott a javakon. Erre utal az is, hogy az ön tanácsadója, Mesterházy Ernő is előzetesben ül".
Ezzel kapcsolatban Demszky azt hangsúlyozta: nem tudott arról, hogy jelenleg előzetes letartóztatásban lévő tanácsadója, Mesterházy Ernő a napvilágra került vallomások szerint informális megbeszéléseken ott ült Hagyó vagy Hagyó képviselője mellett, és például ingatlanokról érdeklődött, vagy javaslatokat tett közműcégek vezetőinek?
"Semmiféle osztozkodásról a két párt részéről nem tudok. Arról, hogy a Városházáról finanszíroztak volna pártokat szintén nincs információm" - hangoztatta a szabad demokrata politikus, aki ugyanakkor kijelentette azt is: "Szerintem egy területet kell rendbe tenni: a pártfinanszírozást. Mert nyilvánvalóan nem annyiba kerülnek a kampányok, amennyit a pártok bevallanak, hanem sokkal többe. Ez azt jelenti, hogy valahonnan elő kell teremteniük a forrást. És ez legális csatornákon nem történhet".
"Az egész ciklusnak a legnegatívabb tanulsága az, hogy óriási koncentrált hatalom került egyetlen emberhez, Hagyó Miklóshoz és köreihez, és hogy ezt nem akadályoztam meg idejében. Mondhattam volna 2007–2008-ban vétót emelve, hogy nem, és elvehettem volna a cégfelügyeletet, lépést téve a koalíció felbontásának irányába " - fogalmazott a szabad demokrata főpolgármester, aki a BKV-t felügyelő volt szocialista főpolgármester-helyettessel kapcsolatban azt is megjegyezte: "tulajdonképpen korábban is felmondható lett volna a koalíció, elvehettem volna a felügyeletet, de annak lettek volna nem kívánatos következményei. Ez az én politikai felelősségem".
Demszky az Index.hu kérdésére elismerte, hogy "korábban komolyabban meg lehetett volna vizsgálni ezt a kérdést, és erről döntésre jutni, de annak az lett volna a következménye, hogy a város valószínűleg működésképtelenné válik (...) ha ez a ciklus elején bekövetkezik, akkor az utolsó három évet nem tudtuk volna végigvinni, és akkor jön a Fidesz. Ezt akkor nem bocsátották volna meg nekünk a baloldali szavazók".

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!