Belföld

2010.06.17. 15:11

Gázspray-vel fújta le a buszsofőrt egy lány

Gázspray-vel fújta le egy trolibusz vezetőjét egy 19 éves lány Debrecenben.

MTI

Kelemen Éva rendőr hadnagy a részletekről elmondta: a Köztemető 2-es kapujánál lévő végállomáson állt meg szerdán egy trolibusz, amelynek 40 éves vezetője bezárta a busz ajtóit és elindult.
Ekkor az utastérből kiabálást hallott, emiatt újból megállt a sofőr. Kiderült, hogy a troliban maradt fiatal nőt ismeri: a lány tartozik neki több ezer forinttal - mondta a szóvivő.
Hozzátette: a nő közölte, hogy  most nincs pénze, s kérte engedje le a troliról a sofőr, különben lefújja gázspray-vel. A sofőr kinyitotta az első ajtót, de amikor a nő elhaladt mellette és le akart szállni, a vezetőfülkében ülő sofőrt az ajtó melletti résen keresztül lefújta.
Ezt követően a nő leszállt a troliról és bemenekült a köztemető területére.
Az esetet követően a sofőr kihívta a rendőröket, akik a Kemény Zsigmond utcai megállóban, a 24-es buszon megtalálták, elfogták, majd előállították a 19 éves lányt.
A nő a cselekményt elismerte, ellene közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást - közölte a rendőrségi szóvivő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!