Belföld

2010.07.01. 13:45

Hűtlen kezelés a Duna Televíziónál?

A Duna Televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány ellenőrző testülete szerint különösen nagy értékre elkövetett hűtlen vagy hanyag kezelés alapos gyanúja merül fel két műsorkészítésre kötött szerződés esetében.

MTI

Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott levélben, amelyet az ellenőrző testület a közalapítvány elnökének és tagjainak címzett, az olvasható, hogy Cselényi László, a Duna Televízió elnöke 2010 januárjában koprodukciós együttműködésről szóló szerződést kötött a Jade Dragon TV Kft.-vel és a See Walker Television Kft.-vel a nyolcrészes Egy különleges ember, című, illetve a hatrészes Sulibuli című produkciók elkészítésére. Az egyik megbízás 205 millió 200 ezer, a másik 162 és fél millió forint kifizetéséről szól. A testület levele ezután azt ismerteti, hogy ezeknek a műsoroknak az elkészítésére a fenti cégek a Mega Film Kiadó Kft.-vel szerződtek. Ezek a szerződések azonban a nyolcrészes produkció esetében 64 millió forint, a hatrészes esetében pedig 48 millió forint vállalkozási díj kifizetéséről szólnak.
A levél megállapítja, hogy Cselényi László koprodukciós együttműködés jogcímen a piacon hozzáférhető ár többszöröséért rendelte meg ezeket a műsorokat, ezzel 255 millió 700 ezer forint "szükségtelen és indokolatlan többletkiadást, azaz kárt okozott" a Duna Televíziónak. A testület levele szerint a két, műsorkészítésre kötött szerződésnél felmerül a különösen nagy értékre elkövetett hűtlen vagy hanyag kezelés alapos gyanúja.
Az MTI megkereste a Mega Film ügyvezető igazgatóját, Kálomista Gábor producert. Ő elmondta: nem tudja, milyen összefüggés van a Duna TV és a Jade Dragon, illetve a See Walker cégek között, így nem volt tudomása arról, mekkora összegre kötött a két fél szerződést. Úgy folytatta: ő a Nemzeti Filmirodánál 64 millió és 48 millió forinttal regisztrálta a készülő filmeket, s ezeket az összegeket ott el is fogja számolni.
Mint hozzátette, annak pedig ő is ugyanúgy örül, ahogyan a helyében bárki más is örülhetne, hogy a mai gazdasági viszonyok között egyáltalán azok sorában lehet, akik filmet készíthetnek.
A Duna Televízió hétfőn és szerdán is közleményben adta hírül, hogy a szóban forgó, műsorgyártásról szóló szerződések hazai piaci árakat tartalmaznak, továbbá nyilvánosak, így a bennük foglalt teljesítés menete ellenőrizhető.
Az ügy előzménye, hogy Szabó László, a Duna TV-t felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány Fidesz által delegált tagja hétfőn ismertette a sajtó képviselőivel, hogy két produkció esetében közvetítői szerepet játszó cégeken keresztül adta tovább megrendeléseit a Duna Televízió, így az Egy különleges ember című produkció esetében a 162 és fél millió forintos szerződést 48 millióért, a Suli Buli című produkció esetében a 205 milliós szerződést 64 millióért szállította le a gyártó cég. 
A delegált ismertette a közvéleménnyel először, hogy a Sulibuli című produkcióra a See Walker Television Kft.-vel szerződött a televízió, az Egy különleges ember nevű tévés műsort pedig a Jade Dragon TV Kft. nevű cég készíti. Az ügy érdekessége - fűzte hozzá hétfői sajtótájékoztatóján a kurátor -, hogy mindkét cégnek ugyanaz a székhelye, illetve ugyanazzal az ügyvezetővel szerepelnek a cégbírósági nyilvántartásban.
A hírre a Duna Televízió már hétfőn rövid közleményben reagált. Ebben azt írták, hogy a csatornának semmiféle közvetítő céggel nincs szerződése. Kifejtették, hogy a Duna Televízió kizárólag produceri irodákkal szerződött konkrét produkciókra "a szinopszisok, a rendezők, szereplők és más alkotók személyének ismeretében." A közlemény szerint szokásos hazai piaci átlagáron készülnek a Szabó László által említett sorozatok és az egyes epizódok.
A Hungária Televízió közalapítvány kuratóriuma egyelőre nem vizsgálja a Szabó László által a sajtótájékoztatón, és a hétfői kuratórium ülésén is ismertetett, több száz millió forintról szóló szerződések körülményeit.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!