Belföld

2010.08.10. 10:01

Az Alstom fellebbezett a típusengedélyért

FMH - Az Alstom Transport fellebbezett a budapesti 2-es metróvonalra gyártott Metropolis szerelvények típusengedélyéért - tájékoztatott kedden a cég.

MTI

A Nemzeti Közlekedési Hatóság 2010. július 30-án határozatban utasította el a gyártó engedélykérelmét, döntően a járművek fékrendszerével kapcsolatos kifogások miatt - olvasható a cég közleményében.
A fellebbezési eljárást az Alstom augusztus 10-én, kedden indította el. 
A közleményben kiemelték: az Alstom Transport kötöttpályás járművein található fékrendszer megfelel a legszigorúbb nemzetközi és európai uniós előírásoknak, a magyar országos vasúti szabályzat előírásainak azonban nem.
A fellebbezésben az Alstom Transport a többi között Szingapúr, Sanghaj, Barcelona és Isztambul üzemelő metrószerelvényeire hivatkozik. 
Az Alstom Transport álláspontja szerint nem áll fenn olyan körülmény, ami miatt a BKV felmondhatná a szállítási szerződést - utaltak a közleményben a BKV korábbi bejelentésére, amely szerint a BKV vizsgálja a szerződés felmondásának lehetőségeit, valamint annak jogi és pénzügyi következményeit. 
Korábban Demszky Gábor főpolgármester újságírókkal azt közölte: az Alstom rossz úton járt akkor, amikor nem vette komolyan azt, hogy vagy derogációt - mentességet - kér a magyar szabványok alól, vagy a magyar szabványoknak megfelelően gyártja le a metrószerelvények fékrendszerét. Európa számos országában kért erre derogációt a francia gyártó - jegyezte meg a főpolgármester, aki hozzátette: "a francia nagykövetnél kellett közbenjárnom az ügyben". 
Akkor Demszky Gábor elmondta azt is, hogy a szerződés értelmében hat hónapig kötelező együttműködnie a BKV-nak és az Alstomnak abban, hogy az Alstom megszerezze a 2-es metró szerelvényeihez a hatósági engedélyt. 
A magyar hatóság elutasító határozata érinti a 4-es metró beruházását is, de a 2-es metróéhoz hasonló szerelvények szállításával kapcsolatban még több hónap áll rendelkezésre, hogy elkerülje a főváros az európai uniós pénzek visszafizetésének veszélyét - mondta korábban a főpolgármester. 
"Más kérdés, hogy elavultak-e a szabványaink, azok mikor, milyen termékre készültek" - fűzte hozzá akkor Demszky Gábor az orosz metrószerelvényekre utalva.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!