Belföld

2010.11.17. 15:26

Hiába fellebezett, Benedek előzetesben marad

FMH - A Fővárosi Bíróság (FB) elutasította Benedek Fülöp és védője által benyújtott fellebbezést, így a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) egykori szakállamtitkára december 5-ig előzetes letartóztatásban marad.

MTI

Az FB szerdán az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint B. Fülöp ellen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmény miatt folyik eljárás, a Budapesti Nyomozó Ügyészségen folyamatban lévő büntető ügyben hétfői tanácsülésükön hozott végzés jogerős.
A Budai Központi Kerületi Bíróság múlt pénteken rendelte el B. Fülöp előzetes letartóztatását. A gyanúsított és védője a döntés ellen fellebbezett, a Fővárosi Bíróság ezeket viszont nem találta alaposnak - írták.
Egyetértettek az elsőfokú bírósággal abban, hogy "az eljárás jelenlegi szakaszában - amikor a teljes elkövetői kör felderítése még folyik, valamint adatok vannak arra, hogy a gyanúsított törekedett a bizonyítási eljárás eredményességét befolyásolni - B. Fülöp esetében fennáll annak a veszélye, hogy szabadon hagyása esetén tanúk befolyásolásával, tárgyi bizonyítékok megsemmisítésével vagy más módon veszélyeztetné a bizonyítási eljárást". 
Hangsúlyozták: különösen az eljárás kezdeti, felderítő szakaszában kiemelten fontos lehet, hogy a gyanúsított és más személyek közötti információáramlás korlátozva legyen. 
Az elsőfokú bíróság jogszerűen jutott arra a következtetésre, hogy B. Fülöp tekintetében csak a legszigorúbb kényszerintézkedéssel biztosítható az eljárás eredményes lefolytatása - tették hozzá.
A Fővárosi Főügyészség sajtóirodája két hete közölte az MTI-vel, hogy Benedek Fülöpöt jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás miatt őrizetbe vették.
A közleményben az állt: a gyanúsítás lényege szerint "B. Fülöp 2005-2007-ben jogosulatlanul szervezett meg reprezentációs célú protokollvadászatokat, illetve 2006-ban közreműködött abban, hogy saját célra megrendelt facsemeték ellenértékét a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet fiktív tanácsadói szerződések megkötése útján fizesse ki." 
Cselekményeivel a gyanúsított vagyonkezelői kötelezettségét szándékosan megszegve - részben felbujtóként - (a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. földügyekért felelős vezérigazgató-helyetteseként) a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek több mint 30 millió forint vagyoni hátrányt okozott - olvasható az ügyészségi közleményben.
Másnap a Budai Központi Kerületi Bíróság jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és más bűncselekmény gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezte az egykori államtitkárt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!