Belföld

2010.11.19. 07:38

Jászberény gyászolja a Lágymányosi hídon történt baleset áldozatait

FMH - A fővárosban csütörtök hajnalban a Lágymányosi hídon történt halálos közlekedési balesetben meghalt három fiatalt gyászolja Jászberény; az elhunytak a Jászság Népi Együttes tagjai voltak, és a művészeti csoporthoz tartozik a három súlyos sérült is - írta az Új Néplap pénteken.

MTI

Mint a Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilapban olvasható: a Budapesten táncoktatáson lévő fiatalok nem először jártak a fővárosnak ezen részén, így a járművezetőnek ismerős lehetett az útvonal, ennek ellenére végzetesen eltévesztette az útirányt.
Szűcs Gábor, az együttes művészeti vezetője az újságnak elmondta, hogy az elhunytakat, a két 19 éves lányt és a 17 éves fiút a Jászság Népi Együttes saját halottjának tekinti. A lap tolmácsolja Szabó Tamás polgármester szavait is, miszerint a későbbiekben konzultálnak arról, hogy a város milyen segítséget ad az elhunytak családjának és a népi együttesnek.
Ma este 8 órától az együttes Víz utcai székházánál egy-egy emlékmécses meggyújtásával róhatják le kegyeletüket mindazok, akik személyesen akarnak elbúcsúzni a tragikus módon életüket vesztett fiataloktól - írta az Új Néplap.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!