Belföld

2011.01.24. 16:12

A főváros vezetése vizsgálja a CET szerződéseit

A főváros vezetése vizsgálja a CET-beruházással kapcsolatos szerződéseket, a projekt megvalósulásához szükséges lépéseket - közölte a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn az MTI-vel.

MTI

"A vizsgálat kiterjed arra is, hogy történt-e olyan mulasztás, amely megalapozza a polgári, illetve büntetőjogi eljárás kezdeményezésének lehetőségét" - áll a hivatal kommunikációs igazgatósága által az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A Duna-parti Közraktáraknál a mintegy 27 ezer négyzetméteres CET (Central European Time, azaz közép-európai idő) elnevezésű komplexum kialakítását a tervek szerint 2010 augusztusában kellett volna befejezni, a 8,5 milliárd forintos beruházás PPP-konstrukcióban, a Fővárosi Önkormányzat szerepvállalásával és a Porto Investment Kft.  fejlesztéseként valósul meg.
A hatalmas bálnára hasonlító épületegyüttes szokatlan megoldásban integrálja a XIX. századi raktárépületeket egy korszerű építménnyel. A két meglévő régi raktárépületen egy egyedi tervezésű üveghéj nyúlik át, és galériát alkotva egyesíti a régi és új építményeket, amelyekben sok üzlet működik majd, a kis butikoktól, bároktól, művészeti galériáktól a nagyobb egységekig, éttermekig.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!