Belföld

2011.01.12. 10:36

KDNP: kevesebb lehet, megszűnhet a társasházi csődhelyzet az új törvénnyel

FMH - A társasházi csődhelyzetek elkerülését, illetve számuk csökkenését várja a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) a januárban életbe lépett társasházi törvénytől.

MTI

Nagy Kálmán kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a törvény várható hatásait ismertetve szerdai budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a tavaly év végén elfogadott változtatások csupán az első lépések voltak, és további jogi szabályozást terveznek.
Nemcsak lakhatási, hanem szociális és népegészségügyi problémáról is szó van - emelte ki a kormánypárti politikus.
Jeneiné Rubovszky Csilla V. kerületi alpolgármester elmondta, Nagy Kálmán javaslata alapján a törvény tartalmazza, hogy az eddigi fél év helyett már három hónap közösköltség-tartozás után is bejegyezhető a társasházi lakásra a jelzálog, amelynek bejegyzése - három hónapnak megfelelő hátralékonként - megismételhető.
Fontos változásként említette, hogy a törvényalkotók befogadták a külön tulajdonon belül nem mérhető közüzemi és más szolgáltatások díjaiból összegyűlt adósság ilyen módon történő érvényesítését is.
Kitért arra a módosításra is, amely a bírósági eljárás felgyorsítását eredményezi ezekben az ügyekben. A változtatás lényege, hogy a bíróságnak a tárgyalást a keresetlevél bírósához érkezésétől számított legkésőbb harmincadik napra ki kell tűznie, a keresetet más keresettel összekapcsolni nem lehet. Így körülbelül fél év alatt jogerős ítélet születhet, míg a jelenlegi bírói gyakorlat azt mutatta, hogy négy-hat hónapra tűzték ki a tárgyalást az ilyen egyszerű, könnyen megítélhető ügyekben is, mint a közösköltség-tartozás - mutatott rá az alpolgármester. 
Változtatásokat terveznek a végrehajtás felgyorsítására is. Mint Jeneiné Rubovszky Csilla kifejtette, vagy egy előzetes végrehajthatóság, vagy az eljárás időbeli korlátok közé szorítása felé lehet "elindulni". A közeljövőben Nagy Kálmán, a Fidesz-KDNP népjóléti kabinetjének vezetője levélben fordul az illetékes miniszterhez, hogy mikor kívánja a végrehajtási eljárásról szóló szabályozást módosítani.
Nagy Kálmán közlése szerint a nemfizetők egyik csoportja szociális okokból halmoz fel elmaradást, nagyobbik részük azonban önmagára nézve nem tartja kötelezőnek, hogy részt vegyen a közös terhek vállalásában. Ez utóbbit nem tartják elfogadhatónak - szögezte le, hozzátéve: a törvény arra is alkalmas, hogy különválassza a szociális okokból tartozókat a hanyagságból nem fizetőktől.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!