Belföld

2011.01.29. 10:37

Razziát tartottak budapesti szórakozóhelyeken

Budapest - Többek közt a Gödörben, a Trocadéróban, a LivingRoomban és a Rock Caféban volt fokozott hatósági ellenőrzés.

MTI

Az MTI értesülése szerint egyebek között a Gödörben, a Trocadéróban, a LivingRoomban és a Rock Caféban volt fokozott hatósági ellenőrzés.

Makula György, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője megerősítette, valóban voltak az éjszaka ellenőrzések, ám ennek részleteiről nem kívánt nyilatkozni.

Jelezte azonban, hogy az ellenőrzések a hét végén folytatódnak, és ennek eredményeiről a jövő héten adnak részletes tájékoztatást.

Az ORFK pénteken jelentette be, hogy folytatódik a szórakozóhelyeken a múlt héten megkezdődött szakhatósági ellenőrzéssorozat az ország egész területén; a hétvégén a rendőrség a társhatóságokkal együtt járja sorra az elsősorban fiatalok által tömegesen látogatott rendezvényhelyszíneket.

Az ellenőrzések célja, hogy minél több szórakozóhelynek felmérjék a működési viszonyait és megvizsgálják, mennyire tudják a szervezők garantálni a szórakozni vágyók nyugalmát és biztonságát.

Kiemelt szempontként vizsgálják, hogy a szórakozóhelyek veszélyhelyzet esetén kiüríthetőek-e biztonságosan, vagyis a résztvevők száma, a helyiségek befogadóképessége és a menekülési útvonalak száma arányban áll-e egymással. Ugyancsak igyekeznek kiszűrni a jogsértéseket, így a feketén történő foglalkoztatásra is külön figyelmet fordítanak.

Az ellenőrzésekben a rendőrség mellett a tűzoltóság, az önkormányzatok és a közegészségügyi társhatóság munkatársai is részt vesznek.

Az akció előzménye, hogy január 15-én Budapesten, a Nyugati téri West Balkán szórakozóhelyen három fiatal lány életét vesztette a diszkóból kiáramló tömegben. Halálukat a budapesti rendőrfőkapitány korábbi közlése szerint fulladás okozta. Az ügyben nyolc embert gyanúsítanak halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt. A rendőrség hétfőn vádemelési javaslattal küldi meg az ügy iratait az ügyészségnek. A szórakozóhelyet a terézvárosi jegyző január 19-én 90 napra bezáratta, majd a West Balkán néhány nappal később a honlapján közölte, hogy végleg bezár.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!