Belföld

2011.02.01. 15:07

Egymilliárdnál is több lehet a kár, amit a földrengés okozott

FMH - Több mint háromezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz kedd délig a múlt szombati földrengéssel kapcsolatban. A földrengés okozta károk teljes összege meghaladhatja az egymilliárd forintot.

MTI

Az Aegon Biztosító becslése szerint a teljes kár egymilliárd forint körüli, ebből a biztosított épületekben esett kár 540 millió forint. A lakásbiztosításban piacvezető Aegon a maga részéről háromezer kárbejelentéssel és 180 millió forint kárkifizetéssel számol.    
A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden azt közölte az MTI-vel, hogy szinte az összes lakásbiztosítási szerződésben szerepel a földrengéskár, így az ügyfelek számíthatnak kártérítésre. "A biztosítótársaságok a földrengések erősségét többféle skálán mérik. A legelterjedtebb a tizenkét fokozatú intenzitásskála, az úgynevezett MSK 64 - ez nem azonos a szeizmológusok által használt Richter-skálával -, de néhány biztosító számára az úgynevezett Mercalli-skála a támpont. A múlt szombati fölrengés azonban olyan mértékű volt, hogy a biztosítók mindegyikénél abba a kategóriába esik, amelyre a biztosítók már kártérítést fizetnek" - idézi a közlemény Molnos Dánielt, a Mabisz főtitkárát. 
A minél gyorsabb kárügyintézés érdekében a Mabisz azt javasolja, hogy az ügyfelek adják meg napközbeni vagy mobiltelefonos elérhetőségüket, így a kárszakértők időpontot tudnak egyeztetni, és fel tudják gyorsítani az ügyintézést.  
A Mabisz arra figyelmeztet, hogy ál-kárszakértők bukkantak fel Oroszlány térségében. Fontos tudni, hogy a valódi kárszakértők fényképes igazolvánnyal rendelkeznek, és mivel általában magukkal viszik az ügyfél aktáját, tisztában vannak az adatokkal, és nem tesznek fel felesleges vagy gyanús kérdéseket. Emellett a kárszakértők előre egyeztetett időpontban mennek ki a helyszínekre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!