Belföld

2011.03.30. 04:58

Magyar Nemzet: tavasszal alakulhat ki a kormány álláspontja a szabad vasárnapról

FMH - Április végére, május elejére alakulhat ki a kormány végleges elképzelése a szabad vasárnapról - közölték a Magyar Nemzettel Szatmáry Kristófnak, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdasági államtitkárának titkárságán.

MTI

A lap a szerdai számában azt írja, hogy még folynak a háttérszámítások és a tárgyalások. 
Harrach Péter,  a KDNP frakcióvezetője a Magyar Nemzetnek elmondta: a nyári szünet előtt a parlament elé kerülhet a heti pihenőnapról szóló törvényjavaslatuk. A kormánnyal jelenleg folyó tárgyalások alapján az látszik körvonalazódni, hogy egyelőre csak a kereskedelem területén lép életbe a jogszabály, a termelés és a szolgáltatás területén csak később módosulnak a rendelkezések. 
A lapnak nyilatkozva Harrach Péter szavaiból kiderül, hogy bármely kereskedelmi egység évi 12 alkalommal nyitva tarthatna vasárnap is. Ugyanakkor a családi vállalkozások, a 280 négyzetméternél kisebb boltoknál nem lenne korlátozás a hétvégén.  Ezzel azt remélik a javaslat beterjesztői - olvasható a Magyar Nemzetben -, hogy csökken a versenyhátrányuk a kereskedőláncokkal szemben. 
Harrach Péter a lapban vitatja a munkahelyek megszüntetésének veszélyét, mert a frakció szerint eddig is "túlfoglalkoztatták" a dolgozókat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!