Belföld

2011.04.15. 14:22

Folytatódik az egyeztetés a kormány és a zsidó közösségek között

A kormány megújítja a zsidó közösségekkel folytatott párbeszédet, ennek keretében harmadik alkalommal egyeztetett a kormány és a hazai zsidó közösségek képviselőivel - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) pénteken az MTI-vel.

MTI

A közlemény szerint a kormány részéről Gál András Levente, a KIM közigazgatási államtitkára folytatja az egyeztetést.
A résztvevők csütörtökön a készülő nemzeti alaptantervről és pedagógiai képzésről, valamint annak a zsidósággal, Izraellel, a holokauszt történetével, történeti előzményeivel és az antiszemitizmussal kapcsolatos elemeiről folytattak eszmecserét A jelen lévő zsidó szervezetek üdvözölték azt a kormányzati felkérést, hogy tanácsaikkal és hozzászólásaikkal segítsék a kormányzati munkát - áll a közleményben.
A minisztérium szerint a résztvevők tájékoztatást kaptak a kormány megvalósítandó terveiről, köztük a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) kuratóriumának megújításával kapcsolatos kormányzati elképzelésekről. Valamennyien egyetértettek a tárcának a Mazsök kuratóriumának átalakításával kapcsolatban megfogalmazott alapelveivel, amelyeket várhatóan a KIM a jövő héten a kormányülés elé terjeszt - olvasható a közleményben.
 A következő találkozót várhatóan június elején tartják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!