Belföld

2011.04.12. 09:06

Népszabadság: nem jött össze elég pénz a Fradi átvilágítására

Egyelőre nem áll rendelkezésére az FTC-nek az az összeg, amiből fedezni tudná a klub átvilágítását - a Népszabadság információi alapján erre a célra mindössze alig több, mint másfél millió forint gyűlt össze eddig.

MTI

Kubatov Gábor, az FTC elnöke, a Fidesz országos pártigazgatója március 9-én jelentette be, szerződést kötött az Ernst (and) Young nemzetközi könyvvizsgálóval, hogy a cég három évre visszamenőleg átvilágítsa az anyaegyesület és 17 szakosztályának gazdálkodását, könyvelését, teljes működését. A három hónapos munka összesen 15 millió forintjába kerül majd az egyesületnek, ebből Kubatov Gábor és Kocsis Máté, a VIII. kerület polgármestere önerőből összesen egymillió forintot áll. A fennmaradó összeget a szurkolók adományaiból kívánják kipótolni. A Népszabadság úgy tudja, a hétfő reggeli állapot szerint 1.537.008 forint gyűlt össze az adományokból.
Amint Ballai Attila, az FTC sajtófőnöke az MTI érdeklődésére megerősítette: az "Összefogás a Fradiért!" elnevezésű kampány még csak most kezd igazán beindulni, ráadásul a zöld-fehér szimpatizánsoknak még két hónapjuk van arra, hogy összegyűjtsék a szükséges összeget.
A labdarúgócsapatot működtető zrt. átvizsgálását szintén ez a cég végzi, ám ennek költségeit a korábbi tulajdonos, Kevin McCabe állja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!