Belföld

2011.05.08. 18:14

Barroso: erősebb európai gazdaság épül

Az Európai Bizottság elnöke szerint Európa fontos előrelépést tett a mostani elnökség alatt: levonta a gazdasági válság tanulságait, és erősebb európai gazdaságot épít a jövő számára; José Manuel Barroso erről a magyar elnökségből eddig eltelt időszakot értékelő, az eu2011.hu-nak adott interjújában beszélt.

MTI

A legnagyobb lépés a gyors és lényegi előrehaladás a gazdasági kormányzásról szóló hat jogszabálytervezetben. Ha erről a csomagról sikerül formálisan megegyezni, az eurózóna 1999 óta működő egységes monetáris politikáját erős gazdasági és költségvetési koordináció fogja kiegészíteni, a gazdasági és monetáris unió végre két lábon fog állni - mondta José Manuel Barroso.
   
Ugyancsak kiemelte, hogy a magyar elnökség első négy hónapja alatt megegyezés született a közös uniós szabadalmi rendszer létrehozásáról - megerősített együttműködési eljárással. Ez politikailag nehéz döntés volt, de meggyőződésem, hogy megnyitja az utat a szellemi tulajdonjogok költséghatékonyabb európai védelme előtt, és segít innovációbarátabbá tenni földrészünket.
   
Az Európai Bizottság elnöke arról is szólt, hogy döntés született az EU energiainfrastruktúrájának modernizálásáról, amely a versenyképesség erősítésének egyértelmű előfeltétele.

Barroso szerint a romastratégia területén a magyar elnökség alatt nagy előrelépést tettek a nemzeti romaintegrációs stratégiák 2020-ig tartó időszakra szóló uniós keretének létrehozásával.
   
Mint mondta, a szomszédságpolitika területén Magyarország elnöksége alatt tovább munkálkodott azért, hogy elmélyítsük keleti szomszédainkkal való kapcsolatainkat. E régió országainak meg kell ragadniuk az alkalmat, és fel kell gyorsítaniuk belső reformjaikat, ami segíteni fogja őket abban, hogy közelebb kerüljenek az EU-hoz. Ami Ukrajnát illeti, örülök annak, hogy előrehaladás történt az új, ambiciózus társulási egyezményről folyó tárgyalásokon - mondta.
   
Arra a kérdésre, mi a véleménye arról, hogy Magyarország úgy döntött, nem csatlakozik az Euró Plusz Paktumhoz, azt mondta: tiszteletben tartja a választást, hiszen a paktum egy politikai akarat kifejezése, nem pedig jogi kötelezettség.
   


Mint mondta, a paktumról az eurózónához tartozó országok döntöttek, de a megállapodás nyitva áll a többi tagállam előtt is. Hat eurózónán kívüli ország csatlakozott is. A paktum semmi esetre sem ássa alá vagy gyengíti az EU egészének vállalásait a strukturális reformokkal vagy a költségvetési konszolidációval kapcsolatban, hanem támogatja és kiegészíti ezeket.
   
Barroso meggyőződése szerint a válságból levonták a tanulságokat. "Megértettük, hogy gazdaságaink milyen nagymértékben függenek egymástól. Ma nem csupán az úgynevezett +föderalisták+ sürgetnek erősebb gazdasági kormányzást, hanem a piacok is. Ennek megfelelően jártunk el" - mondta.
   
Az interjúban szó esett a japán fukusimai atomerőműnél kialakult helyzetről is, amelynek kapcsán Barroso kiemelte, már márciusban döntés született arról, hogy a Bizottság – a tagállamokkal és a nemzeti szabályozó hatóságokkal együtt – stressztesztet készít elő az európai atomerőművek számára.
   
"Biztonsági garanciákra van szükségünk a műszaki hibák ellen, és vészforgatókönyvekre arra az esetre, ha minden biztonsági rendszer kudarcot vallana". Kiemelte, hogy még ebben az évben az EU összes nukleáris létesítményében szigorú kockázat- és biztonsági elemzést végzünk, és - a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségen és a G-20 csoporton keresztül - arra törekszünk, hogy a többi ország is hasonló kötelezettséget vállaljon - mondta.
   
Dossziénk az EU-elnökség híreivel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!