Belföld

2011.05.20. 04:59

Vonatkatasztrófa fenyegetett a MÁV-nál

Két súlyos vonatbalesetet előztek meg szinte az utolsó pillanatokban a hét első felében – írta pénteki számában a Magyar Nemzet a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetéra hivatkozva, amely azonnali vizsgálatokat követelt.

MTI

Az egyik esetben, május 16-án a Tura és Aszód közti fővonalon két vonat haladt egymással szemben a menetrend szerinti, legalább 120 kilométeres óránkénti sebességgel. A turai forgalmi szolgálattevő, miután észrevette sokaknak majdnem végzetes tévedését, a fő-menetirányítót tájékoztatta a helyzetről, aki még időben tudta értesíteni a mozdonyvezetőt - számolt be a lap. Mint írták, a szerelvények egymástól pár száz méterre álltak meg. 
 Két nappal később Újfehértón a Debrecen felé közlekedő Floyd magán-vasúttársaság által üzemeltetett tehervonat indult el felhatalmazás nélkül. A szerelvény meghaladta a vörös kijárati jelzőt, ezzel keresztezve a Debrecen felől bejáró gyorsvonat útját. A balesetet - a lap beszámolója szerint - csak a biztosítóberendezés akadályozta meg.
A lap szerint a MÁV-nál megerősítették a történteket és azt közölték, hogy hivatalból vizsgálatot indítottak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!