Belföld

2011.06.28. 09:16

Nem volt ellenszavazat Paczolay Péter Ab-elnökké jelölésére

Ellenszavazat nélkül támogatta Paczolay Péter alkotmánybírósági elnöki jelölését az Országgyűlés illetékes eseti bizottsága - közölte a keddi, nem nyilvános ülést követően Varga István, a testület fideszes elnöke az MTI-vel.

MTI

Elmondta, 13 igen és két tartózkodás mellett úgy döntöttek, hogy Paczolay Pétert jelölik az Alkotmánybíróság elnökének. Szavai szerint ezzel a bizottságban teljes konszenzus alakult ki.
Tájékoztatása szerint az ülésen minden frakció képviseltette magát, a Fidesz mellett az MSZP és az LMP támogatta a jelöltet, míg a Jobbik tartózkodott. Hozzátette: a tartózkodást igennek veszi. Ezzel összefüggésben utalt arra, hogy más frakciónak nem volt jelöltje.
Mint fogalmazott, részben politikai, részben szakmai konszenzus alakult ki a bizottságban. Varga István jelezte azt is: számára is meglepetés volt az eredmény.
Varga István azt hangoztatta, a jelenlegi elnök újrajelölésével a folyamatosság mellett döntöttek.
Elmondta, Paczolay Péter személyéről a jövő héten dönt az Országgyűlés, addig azonban még sor kerül a meghallgatására is.
Az Alkotmánybíróság létszámának 15 fősre növelésére utalva arról beszélt, hogy a jövőben megnő a testület munkaterhe, mert várhatóan sokan fognak az Alkotmánybírósághoz fordulni az új jogorvoslati fórum keretében.
Emlékeztetett: azoknak az állampolgároknak, akik kimerítették a rendes és rendkívüli jogorvoslatot a bírósági eljárás során, lehetőségük van az Alkotmánybírósághoz fordulni, ha alkotmánysértőnek látják az adott bíróság ítéletét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!