Belföld

2011.10.06. 15:45

Megalakult a Magyar Szolidaritás Mozgalom

Megalakult a múlt szombati szakszervezeti demonstráción meghirdetett Magyar Szolidaritás Mozgalom - közölték az alapítók csütörtökön Budapesten.

MTI

Hivatalosan kedden alakult meg a mozgalom, amely politikai pártoktól semlegesen kívánja folytatni tevékenységét - mondta Kónya Péter, a mozgalom egyik alapítója és ügyvezetője, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöke a sajtótájékoztatón.
   
Közlése szerint nem szervezetek, hanem magánszemélyek csatlakozását várják, magyar állampolgárokét, határon túli magyarokét és itt dolgozó külföldi állampolgárokét. Azt szeretnék, ha a mozgalommal fel tudnák számolni a megosztottságot, és megvalósulna végre egy olyan összefogás, amely révén "egy jobb, élhetőbb, demokratikusabb Magyarország jönne létre" - fogalmazott Kónya Péter.
   
Szavai szerint konkrét célokról még nem lehet beszélni, de látható, hogy ma Magyarországon tarthatatlan az a helyzet, hogy a demokratikus intézményrendszert le akarják építeni, nincs normális, érdemi társadalmi párbeszéd.
Mint elmondta, a mozgalom jövőbeni irányát a csatlakozók határoznák meg, és nem az alapítók. A mozgalomnak nincs egyedüli vezetője, az alapítók a mozgalom azonos jogállású ügyvezetői.
A társadalmi szervezetek, szakszervezetek által létrejött akcióegységet nem szüntetik meg - jegyezte meg Kónya Péter.
   
Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének (HTFSZ) elnöke elmondta, hogy a mozgalom saját hírportált indít. Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) elnöke azt közölte: a munkavállalókat érintő változások miatt október 11-én az ország különböző pontjain egységesen 24 órás forgalomlassító demonstrációt tartanak. Mint megjegyezte, ezen a napon ülésezik először a Nemzeti Gazdasági Tanács; ez az a "gittegylet", amely az Országos Érdekegyeztető Tanácsot váltja fel - fogalmazott a VDSZ elnöke.
   
Kónya Péter az MTI-nek elmondta, hogy a mozgalmat magánszemélyként, vele együtt Árok Kornél, Székely Tamás és Székely Sándor, az Egymillióan a Demokráciáért Egyesület társelnöke alapította.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!