Belföld

2011.11.25. 09:40

Fidesz: Lázár javaslata nem sérti a fogyatékos gyermekek jogait

A Fidesz közlése szerint valótlan a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) azon állítása, hogy az egyik, Lázár János által a köznevelési törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítvány sérti a súlyosan és halmozottan fogyatékos gyermekek oktatási jogait.

MTI

A TASZ csütörtökön úgy értékelte, hogy súlyosan, halmozottan fogyatékos gyerekek iskolarendszerből való kiszorulásához vezethet, és súlyosan veszélyezteti az érintett gyerekek alapfokú oktatáshoz való jogainak érvényesülését a Fidesz frakcióvezetőjének módosító javaslata. Mint írták, szülők, szakemberek és civil szervezetek levélben tiltakoztak, hogy eltöröljék a legsúlyosabb fokban fogyatékos gyerekek iskolai osztályaiban a minimális óraszámokat.

"Ezzel az állítással nem értünk egyet, azt visszautasítjuk! Az indítvány célja ugyanis az, hogy a kiemelt figyelmet érdemlő gyermekek fejlődését a fejlesztő foglalkozások a lehető legjobban segítsék" - rögzíti az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében a Fidesz.

Hozzáteszik: a súlyos és halmozottan fogyatékos gyermekek esetében nem a gazdaságosságnak, hanem a szakmaiságnak kell dominálnia, amelybe az is beletartozik, hogy az egyénre szabott óraszám meghatározását megfelelő szakmai fórumra, szakértői bizottságokra kell bízni.

A súlyos és halmozottan fogyatékos gyermekek fejlesztő iskolai oktatása során a tanulás és a tanítás hagyományos formája nem alkalmazható - olvasható a kormánypárt közleményében.

Mint írják, a komplex károsodás következményeként rendkívül változatos formában megjelenő, összetett tünetegyüttes alakul ki, amely a személyiség fejlődésében jelentős eltéréseket, a tevékenységekben súlyos akadályozottságot, és a társadalmi életben való részvételben súlyos hátrányokat okoz. 

"Éppen ezért – a javaslat értelmében – a fejlesztő foglalkozások heti óraszámát szakértői bizottság a súlyos és halmozottan fogyatékos gyermekek egyéni szükségletei és lehetőségei alapján határozná meg, minden gyermek számára külön-külön, az őt leginkább segítő fejlesztési keret meghatározásával.

A szakértői bizottságok szakmai autonómiával rendelkeznek, szakmai munkájukat sem a fenntartóknak, sem egyes oktatási-nevelési intézményeknek nem áll jogában befolyásolni" - hangsúlyozza a Fidesz, amely szerint valójában pontosan ez az, ami a súlyos és halmozottan fogyatékos gyermekek számára segítséget jelent, nem pedig a különbségeket és az egyéni szükségleteket figyelmen kívül hagyó kötelező óraszámkeret, amely sokuk számára túlzott megterhelést jelent, sokuknál pedig a fejlődés lelassulását eredményezheti.

Tehát nem a Fidesz frakcióvezetője által javasolt módosító indítvány hagyja figyelmen kívül a gyermekek érdekeit, hanem a jelenlegi szabályozás, amely melletti kiállásával a TASZ egy korszerűtlen, a rászoruló gyermekek számára előnytelen rendszer mellett teszi le voksát - összegez közleményében a Fidesz. 

Hoffmann Lázárral tárgyalna

Tárgyalásokat kezdeményezett Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár Lázár Jánossal, a Fidesz frakcióvezetője által a köznevelési törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokról - írta a Magyar Nemzet pénteken minisztériumi forrásokra hivatkozva.

A lap úgy tudja, az államtitkár a frakcióvezető által benyújtott közel 50 módosító mintegy harmadát változtatás nélkül támogatná, további egyharmadát pedig kisebb korrekcióval. Mivel azonban a frakcióvezető a javaslatokat csomagban nyújtotta be - tehát ha azokról csak egyben lehet dönteni - , és a képviselői módosítók benyújtásának határideje szerda este lejárt, a Magyar Nemzet szerint Hoffmann Rózsa azt javasolja majd, hogy Lázár János nyújtsa be egyenként a módosítókat a bizottságokon keresztül.

A lap emlékeztet, hogy fideszes oktatáspolitikusok az utolsó pillanatban, szerda este újabb, több mint 170 módosító indítvánnyal "sorozták meg" a köznevelési törvényt. Az indítványok lényegi pontokon változtatnák meg a törvényjavaslatot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!