Belföld

2012.01.10. 06:45

Becsukhat a közjegyzői irodák negyede

A közjegyzők sem dolgozhatnak 70 éves korukig, s ez, az első becslések szerint, a jövő év végéig körülbelül 70-80 közjegyzőt érint - írja a Népszabadság.

MTI

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara most méri fel, hogy emiatt hány, állását elvesztő alkalmazottnak kell végkielégítést fizetni.
A lap keddi számában Tóth Ádám, a kamara elnöke azt nyilatkozta: jelenleg több mint 300-an működnek egyéni, illetve társas vállalkozás keretében. 
Az elnök a nyilatkozatban súlyos problémának nevezte azt is, hogy a nyugdíjba vonulók egy része banki kölcsönt vett fel irodafejlesztésre azzal a tudattal, hogy 70 éves koráig dolgozhat közjegyzőként. 
A kamara szeretné elérni, hogy a jelenleg működő irodák és a munkatársak sorsát rendezzék. Ezért adatbázist hoznak létre, hogy a távozó és az új közjegyzők között legyen megfelelő információáramlás. Szerencsésnek tartaná a kamara, ha a közjegyzők helyettesei vennék át a praxist. 
Tóth Ádám tájékoztatása szerint a közjegyzői irodák egy része évek óta veszteséges, mert befagyott az ingatlanpiac, hitelt alig vesznek fel és céget sem alapítanak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!