Belföld

2012.01.02. 09:10

Schiffer: idén is készül utcai akciókra az LMP

Az LMP idén is készül a 2011. december 23-ihoz hasonló utcai akciókra, mert a párt "híd akar lenni az utca és a parlament között" - mondta az MTI-nek adott évértékelő interjújában Schiffer András.

MTI

Az ellenzéki párt frakcióvezetője úgy fogalmazott, hogy 2014-re már kormányképes, pólusképző erővé akarnak válni és kormánypártként "visszacsinálni" a demokráciát szerintük romboló kétharmados rendelkezéseket. Szavai szerint, ha nem lesz kétharmados többség például az egykulcsos adórendszer lecserélésére, akkor "elmennek a falig" és készek lesznek az alkotmánysértésre is.   

Az elmúlt évet Schiffer András úgy jellemezte, mint egy olyan esztendőt, amelyikben az Orbán-kormány "bevégezte az alkotmányosság felszámolását", amelyet 2010-ben kezdett el és egy olyan centralizált demokráciát hozott létre, ahol nincsenek ellensúlyok.

A politikus szerint 2011-ben az is világossá vált, hogy csődöt mondott a Fidesz gazdaságpolitikája, mert nem létező számokra építettek légvárakat. Meghiúsultak a kormányzati várakozások, az emberek sokasága elnyomorodott, csődhullám söpör végig a hazai kis- és közepes vállalkozói szektoron, az új munka törvénykönyvével pedig a "kaszárnyakapitalizmus" alapjait vetették meg - jelentette ki.

A kormányzat bírálatát folytatva kijelentette, hogy a Fidesz intézkedései a munkavállalókat a munkaadóknak, a polgárokat a hatalomnak, az országot pedig a nemzetközi pénzpiacoknak szolgáltatták ki. Szerinte az elmúlt másfél évben kiderült, minden kormányzati bejelentésnek a fordítottja igaz, ezért amikor a kabinet gazdasági szabadságharcot hirdet, valójában a külföldi pénzpiacoknak adja át az irányítást.

Saját tevékenységük értékelésére áttérve elmondta, hogy új parlamenti pártként a szavazótáboruk stabilizálását tekintették első számú feladatnak. Meglátása szerint az utolsó közvélemény-kutatási adatok vissza is igazolták munkájuk eredményességét, az évközi megingások után megerősödött az LMP támogatottsága és elszántabbá váltak a szavazóik. Emlékeztetett arra, hogy a tavalyi önkormányzati választások idején a biztos pártválasztók között a parlamenti küszöb alatt álltak, mert a felmérések négy százalék körüli eredményt mutattak, ez viszont az idei év végére felkúszott nyolc százalékra.

Következő feladatként a pártszervezet "finomhangolását" nevezte meg. Ennek során tovább akarják mélyíteni a szervezettséget, amelynek kapcsán a megyei szint alatt is el szeretnék kezdeni az építkezést. Mint mondta, ez együtt kell, hogy járjon a tagság bővítésével is, habár az LMP nem él "létszámfétisben". Hangsúlyozta, hogy az irányítási struktúrában február és március során már végrehajtottak több változtatást is, de az LMP továbbra sem kíván vezérelvű párt lenni és nem is lesz az, mert ez ellentétes lenne az egész identitásával.

A további feladataikat sorolva kitért arra, hogy világossá akarják tenni és az országjárásaik során be szeretnék mutatni, hogy az LMP megvalósítható alternatívát, zöld fordulatot ajánl fel a Fidesz politikájával szemben.

Az LMP ellenfelei bent ülnek a parlamentben, annak pedig az ellenzéki párt örül, ha a társadalom "megpezsdül"; az LMP szeretné, ha Magyarországon is friss új szereplők, politikai nézetrendszerek jelennének meg, miközben erős lenne a szakszervezeti mozgalom is - reagált arra, hogy az elmúlt időszakban több civil szerveződés is a nyilvánosság elé lépett, és ezek között olyan is található, amelyik már bejelentette, hogy párttá fog alakulni.

Az LMP népszavazási kezdeményezését úgy értékelte, hogy jelenleg "nem rajtuk áll a vásár", hanem az Országos Választási Bizottságon és az Alkotmánybíróságon. Saját szerepüket Schiffer András abban látja, hogy meg tudják szervezni az aláírásgyűjtést és képesek legyenek végigvinni a kampányt is. Más parlamenti párttal nem vették fel az ügyben a kapcsolatot, de ha elindul a kampány, akkor a szakszervezetek támogatására biztosan számíthatnak - mondta, könnyebbségnek nevezve, hogy nem nekik maguknak kellene mozgósítaniuk a választókat, mert ezt megteszi helyettük "kormány politikája".

Schiffer András a december 23-i utcai megmozdulásaik közvetlen kiváltó okaként nevezte meg a házszabály módosítására vonatkozó kormánypárti bejelentést, az új szabályok ugyanis szerintük "bábszínházzá silányítják a parlamentet". Szavai szerint a bejelentés spontán felháborodást okozott az LMP frakciójában és a választmányban is, ez után döntöttek a demonstrációk mellett, amelyet polgári engedetlenségnek tart. A személyi szabadság megsértésének vádját abszurdnak nevezte és kijelentette, hogy ha az előállításokat bírósági eljárás követi, akkor biztos benne, hogy a vád el fog bukni.

Hangsúlyozta, hogy a továbbiakban is hasonló akciókkal készülnek majd, mert  pártjuk "hidat akar képezni az utca és a parlament között". Hozzátette, eközben viszont mérlegelniük kell, hogy hogyan tudják egyensúlyba hozni a parlamenti és az állampolgári közösségekben való részvételt.

A frakcióvezető szerint parlamenti munkájuk nem most kamatozik, hanem majd 2014-ben, amikorra az LMP kormányképes, önálló pólusképző erővé akarja kinőni magát. Hangsúlyozta: a következő választások után "vissza akarják csinálni" azokat a kétharmados rendelkezéseket, amelyek véleményük szerint rombolják a demokráciát. Schiffer András közölte, bízik abban, hogy a választópolgárok "egyharmad alá küldik a Fidesz-t 2014-ben", de ha ez nem valósulna meg, akkor a jelenlegi kormányoldalon belül lesznek olyan képviselők, akik segítenek majd a mostani "alkotmányellenes intézkedések" eltörlésében.

Ellenkező esetben "el fogunk menni a falig, akár alkotmánysértésre is készek leszünk", mert a Fidesz rendelkezései, konkrétan az egykulcsos adórendszer lecserélhetetlensége, sérti az emberek választási szabadságát; erre a Fidesz nem kért és nem kapott felhatalmazást 2010 tavaszán - fogalmazott Schiffer András.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!