Belföld

2012.03.09. 17:46

Erősítenék az adatvédelmi hatóság elnökének függetlenségét

Az adatvédelmi hatóság elnökének függetlenségét erősítő törvénymódosítást nyújtott be a kormány a parlamentnek pénteken. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter indoklásában azt írta: a változtatások figyelembe veszik az Európai Bizottság által felvetett aggályokat, és javasolja mielőbbi hatályba léptetésüket.

MTI

A törvénymódosítás megszüntetné azt a lehetőséget, hogy az államfő a miniszterelnök javaslatára felmentse a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét, ha három hónapon túlmenően képtelen eleget tenni feladatainak.

A tervezett változtatás szerint a kormányfő csak összeférhetetlenség vagy a vagyonnyilatkozat-tételi előírások megsértése miatt kezdeményezhetné az adatvédelmi hatóság elnökének felmentését, az utóbbi esetben akkor, ha lényeges adatot, tényt szándékosan valótlanul közöl. A miniszterelnök indítványát azonban a hatóság elnöke 30 napon belül bíróságon támadhatná meg; a pert a kormányfő ellen kellene megindítani a Fővárosi Munkaügyi Bíróságon, amely soron kívül járna el. Az adatvédelmi hatóság elnökének megbízatását a köztársasági elnök csak akkor szüntethetné meg, ha a bíróság megalapozottnak találja a felmentési javaslatot.

Egy másik módosítás öt- helyett tízéves szakmai tapasztalatot írna elő a hatóság elnökének kinevezéséhez, helyettesének viszont továbbra is elég lenne ötéves tapasztalat.

A kormány emellett lehetővé tenné, hogy az adatvédelmi hatóság elnöke részt vegyen és felszólaljon a parlamenti bizottságok ülésein, s így a Ház elé kerülő törvényjavaslatokat személyesen véleményezhesse.

A törvénymódosítás a kihirdetését követő napon lépne hatályba, amit Navracsics Tibor a folyamatban lévő uniós eljárással indokol.

Az Európai Bizottság szerdán közölte, hogy az adatvédelmi hatóság függetlensége és a bírói tevékenység felső korhatára ügyében folytatja Magyarország ellen január 17-én megindított gyorsított kötelezettségszegési eljárást, a jegybank függetlenségéről pedig további tájékoztatást kér a magyar kormánytól.

Az első két témában az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézménye indoklással alátámasztott véleményt juttat el Budapestre. Az uniós eljárásrend értelmében ha a bizottság az indoklással alátámasztott véleményre adott tagállami választ sem fogadja el, az ügy a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság elé vihető.

Az EB ismét egy hónapot adott Magyarországnak a válaszadásra, szemben az ilyen eljárások esetében általában szokásos két hónappal.

A bizottság korábban nyilvánosságra hozott kifogása szerint a kötelezettségszegési eljárás azzal függ össze, hogy a magyar parlament úgy döntött, 2012. január 1-jével létrehozza az adatvédelmi ombudsman hivatala helyébe lépő Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot, amelynek vezetője Péterfalvi Attila lett. Így Jóri András, a 2008-ban kinevezett adatvédelmi ombudsman hatéves megbízatása idő előtt megszűnt. A bizottság hiányolta az átmeneti rendelkezéseket, amelyeket 2014-ig, vagyis Jóri András ombudsmani megbízatásának lejártáig alkalmazni kellene.

A kifogások között szerepelt az is, hogy a bizottság szerint az új szabályozás alapján a miniszterelnök és a köztársasági elnök önkényesen felmentheti a hatóság elnökét.

A testület közleményben hangsúlyozta: az adatvédelemre vonatkozó uniós szabályozás megköveteli, hogy a tagállamok teljesen függetlenül eljáró felügyelőhatóságot jelöljenek ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!