Belföld

2012.03.14. 19:27

Orbán Viktor levele José Manuel Barrosónak

Levelet írt kedden a magyar kormányfő az Európai Bizottság elnökének, José Manuel Barrosónak.

MTI

Orbán Viktor az Európai Bizottság által januárban Magyarország ellen megindított három kötelezettségszegési eljárásra reagálva írta meg összegzését, amelyben - mint fogalmazott - már a Bizottság által felvetett kérdések megoldását szem előtt tartva értékelte a kialakult helyzetet.

A levél ismerteti a magyar fél által megtett és tervbe vett intézkedéseket, s Orbán Viktor kifejti: bízik abban, hogy a "hatékony és gyors" intézkedések nyomán lehetővé válik, hogy a vitás kérdéseket a közeli jövőben megelégedésre okot adó módon zárják le.

A levélben hangsúlyos elem az is, hogy a magyar kormányfő - az általa előadottakra való tekintettel - az Európai Bizottság elnökének együttműködését kéri abban, hogy történjenek meg a szükséges intézkedések a Magyarországgal kötendő elővigyázatossági pénzügyi megállapodásról szóló tárgyalások megkezdése érdekében.

Orbán Viktor levelében beszámolt arról, hogy a Bizottság illetékes szolgálatainak állásfoglalása alapján megkezdődött a Magyar Nemzeti Bankról szóló jogszabály módosításának előkészítése.

A kormány döntésének megfelelően a tervezetet további konzultáció céljából megküldték az Európai Központi Bank, valamint a Magyar Nemzeti Bank számára, hogy a jogszabály véglegesítése során az ő véleményüket is figyelembe lehessen venni - emlékeztetett a magyar miniszterelnök, utalva arra is, hogy az EU szolgálatait konzultáció céljából még a héten megkeresik.

Mint fogalmazott, a jogszabálytervezet tartalmazza a Bizottság által felvetett pontok többségét. Orbán Viktor azt is jelezte, hogy a még hátralévő kérdések tekintetében a szükséges információkat a megszabott határidőn belül megadják.

"Tudatában vagyunk annak, hogy a Bizottság más kérdéseket is felvetett, melyeket a pénzügyi megállapodás előfeltételeként jelölt meg. Biztosíthatom, hogy a Bizottság egyes szolgálatai által felvetett kérdésekkel a magyar hatóságok foglalkozni fognak" - olvasható a magyar miniszterelnök José Manuel Barrosóhoz intézett levelében.

A kormányfő arról is tájékoztatta az Európai Bizottság elnökét, hogy a Velencei Bizottság a magyar kormány kérése alapján március 16-án fog véleményt nyilvánítani egyes felmerülő kérdésekkel kapcsolatban.

Mint hozzátette: az előkészítő konzultációk eredménye alapján elindul az érintett magyar jogszabályok módosításának folyamata, és a módosító javaslatokat még aznap benyújtják az Országgyűlésnek.

"Meggyőződésünk, hogy a módosításokkal a Reding alelnök levelében megfogalmazott aggodalmakra és a felvetett kérdésekre egyaránt kielégítő válaszok születnek" - hangsúlyozta Orbán Viktor.

Az Adatvédelmi Hatóság ügyére kitérve a miniszterelnök beszámolt arról, hogy a kormány március 9-én már benyújtotta a kérdéses jogszabály módosításáról szóló és a korábbi konzultációk alapján körvonalazódott javaslatot. Utalt arra is, hogy a még fennmaradó kérdések tekintetében a magyar kormány a meghatározott határidőn belül közli majd az álláspontját.

A magyar kormány a megszabott határidőn belül a bírák nyugdíjkorhatárával kapcsolatban is közli majd a kért információkat - olvasható a José Manuel Barrosónak írt kormányfői levélben.

Orbán Viktor levelében kifejtette: bízik abban, hogy a mindkét fél részéről megvalósuló hatékony és gyors intézkedések nyomán lehetővé válik, hogy a fentiekben említett ügyeket a közeli jövőben megelégedésre okot adó módon zárjuk le.

A magyar kormányfő egyúttal abban is az Európai Bizottság elnökének együttműködését kérte, hogy történjenek meg a szükséges intézkedések a Magyarországgal kötendő elővigyázatossági pénzügyi megállapodásról szóló tárgyalások megkezdése érdekében, hogy ezzel is "megelőzzék a szükségtelen késlekedést".

Brüsszelben múlt szerdán jelentették be, hogy két témában - az adatvédelmi hatóság függetlensége és a bírói tevékenység felső korhatára ügyében - folytatja az Európai Bizottság a gyorsított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen, a központi bank függetlenségével kapcsolatban pedig további tájékoztatást kér a magyar kormánytól. Az első két témában áttérnek a kötelezettségszegési eljárás következő szakaszára, amelyben úgynevezett indoklással alátámasztott véleményt juttatnak el Budapestre. A harmadik kötelezettségszegési ügyben, a jegybanki függetlenség kérdésében ezt a következő eljárási szakaszt még nem léptetik életbe, hanem további tájékoztatást kérnek.

Ugyanígy járnak el - szintén további információkat kérnek - az igazságszolgáltatás függetlensége ügyében, amely témában az előző alkalommal sem indították meg a kötelezettségszegési eljárást, csupán tisztázó információkra vonatkozó igényüket jelentették be.

Giró-Szász András kormányszóvivő a brüsszeli bejelentés után azt közölte, hogy a bizottság Magyarország ellen indított három kötelezettségszegési eljárásának tizenegy kérdéséből kilenc a nemzeti bankra vonatkozott, és mivel a jegybanktörvény ügyében nem folytatódik az eljárás, azt mondhatni, hogy 90 százalékos az egyetértés a testülettel.

Az Európai Bizottság január 17-én indította meg Magyarország ellen az eljárásokat. Egy hónapot adott a válaszadásra, múlt szerdán pedig a határidőre beérkezett magyar válaszokra reagált. Az uniós eljárásrend értelmében ha a brüsszeli bizottságot nem elégíti ki az indoklással alátámasztott véleményére adott tagállami válasz sem, akkor az ügy a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság elé vihető.

Most, a második szakaszban - az ügyek sürgető voltára hivatkozva - szintén egy hónapot adtak Magyarországnak a válaszadásra, szemben az ilyen eljárások esetében általában szokásos két hónappal.

José Manuel Barroso

az Európai Bizottság elnöke

Budapest, 2012. március 13.

Tisztelt Elnök úr!

Hivatkozással a három kötelezettségszegéssel kapcsolatos levélre, valamint a magyar kormány által azokra adott válaszokra, illetve Reding alelnök asszony levelében megfogalmazott egyéb aggodalmakra, kérem, engedje meg, hogy röviden összegezzem a helyzetet, tekintettel a Bizottság által felvetett kérdések megoldására.

A Bizottság illetékes szolgálatainak állásfoglalása alapján megkezdődött a Magyar Nemzeti Bankról szóló jogszabály módosításának előkészítése. A kormány döntésének megfelelően a tervezetet további konzultáció céljából megküldtünk az Európai Központi Bank valamint a Magyar Nemzeti Bank számára, hogy a jogszabály véglegesítése során az ő véleményüket is figyelembe lehessen venni. Az EU szolgálatait konzultáció céljából még a héten megkeressük. A jogszabálytervezet tartalmazza a Bizottság által felvetett pontok többségét. A még hátralévő kérdések tekintetében - amelyekkel kapcsolatban további információt kértek (mint az elnök fizetése) - a kért információkat a megszabott határidőn belül megadjuk. Tudatában vagyunk annak, hogy a Bizottság más kérdéseket is felvetett, melyeket a pénzügyi megállapodás előfeltételeként jelölt meg. Biztosíthatom, hogy a Bizottság egyes szolgálatai által felvetett kérdésekkel a magyar hatóságok foglalkozni fognak.

Szeretném arról is tájékoztatni, hogy a magyar kormány kérése alapján a Velencei Bizottság 2012. március 16-án fog véleményt adni egyes felmerülő kérdésekkel kapcsolatban. Az előkészítő konzultációk eredménye alapján elindul az érintett magyar jogszabályok módosításának folyamata és a módosító javaslatok aznap benyújtásra kerülnek az Országgyűlésnek. Meggyőződésünk, hogy a módosításokkal a Reding alelnök levelében megfogalmazott aggodalmakra és a felvetett kérdésekre egyaránt kielégítő válaszok születnek.

Az Adatvédelmi Hatóság tekintetében arról szeretném tájékoztatni, hogy a kormány 2012. március 9-én benyújtotta a kérdéses jogszabály módosításáról szóló és a korábbi konzultációk alapján körvonalazódott javaslatot. A még fennmaradó kérdések tekintetében a magyar kormány a meghatározott határidőn belül közli majd az álláspontját.

Végül a megszabott határidőn belül a magyar kormány a bírák nyugdíjkorhatárával kapcsolatban is közli majd a kért információkat.

Bízom abban, hogy a mindkét fél részéről megvalósuló hatékony és gyors intézkedések nyomán lehetővé válik, hogy a fentiekben említett ügyeket a közeli jövőben megelégedésre okot adó módon zárjuk le.

Egyben kérem együttműködését abban, hogy történjenek meg a szükséges intézkedések a Magyarországgal kötendő elővigyázatossági pénzügyi megállapodásról szóló tárgyalások megkezdése érdekében, hogy ezzel is megelőzzük a szükségtelen késlekedést.

Tisztelettel:

Orbán Viktor

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!