Belföld

2012.03.22. 09:08

Sok új arc kerülhet az MSZP elnökségébe, Hiller és Szekeres nem indul

Eredetileg 52 pályázó jelentette be - akár több pozícióra is - indulását és adta le pályázatát az MSZP előre hozott tisztújítása során, számuk azonban megcsappant, közel tízzel kevesebben méretik meg magukat a jövő hétvégi kongresszuson - írta a Népszabadság csütörtökön.

MTI

A lap információi szerint Hiller István volt pártelnök azt jelezte a Puch László vezette jelölőbizottságnak, hogy "tisztség nélküli tisztséget" kíván betölteni a pártban, vagyis minden lehetséges fórumon és felületen befolyásolni fogja az MSZP politikáját, de a formai irányításban nem vesz részt. Szekeres Imre korábbi elnökhelyettes adott ugyan be pályázatot elnökségi pozícióra, de azt később visszavonta. A Népszabadság úgy tudja, Kovács László volt pártelnök és uniós biztos több posztért is indult volna, de a megyei delegáltakból álló jelölőbizottság előtti meghallgatásán végül nem kapta meg a szükséges támogatást.

Az MSZP elnöki posztjáért Mesterházy Attila jelenlegi elnök mellett Szanyi Tibor száll versenybe, a választmányi elnöki poszton Simon Gábor kihívója Botka László, az elnökhelyettesi posztra pedig többen is aspirálnak, ahogyan a két alelnöki pozícióért is érdemi harc várható - írta a Népszabadság.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!