Félidőben a magyar kormány

Az előző esztendő első felében a magyar kormány az unió soros elnöki tisztét töltötte be, és e minőségében számos jelentős szakmai sikert ért el, érdemlegesen hozzájárult az EU bővítéséhez és pénzügyi megszilárdításához, társadalmi igazságosságának javításához. A válságkezelés során ugyanakkor - miközben összességében egyre több a közös egyetértési pont abban, hogy az egyensúly helyreállítása mellett a növekedést is elő kell mozdítani - Brüsszel számos esetben kevés megértést tanúsított Magyarország sajátos helyzete és lépései iránt.

Az elnökség alatt elért vívmányok közül három feltétlenül kiemelendő

Az első, hogy a magyar diplomácia szívós, csüggedést nem ismerő munkájának köszönhetően az elnökség utolsó napján, 2011. június 30-án sikerült eredményesen lezárni Horvátország EU-csatlakozási tárgyalásait, Magyarország egyik nyugat-balkáni szomszédja a szükséges ratifikációs eljárás lezárultával, 2013. július elsején az unió 28. tagországává válhat. Ez nagy sikere volt azoknak, akik szerint nem szabad veszni hagyni a balkáni népek európai perspektíváját.

A másik nagy teljesítmény a tagországok fegyelmezett gazdasági-pénzügyi politikájának biztosítására hivatott, úgynevezett hatos jogszabálycsomaghoz fűződik. Ennek szövegében a magyar elnökség végére mintegy 95 százalékban sikerült egyetértésre jutni. A pontot aztán a lengyel elnökség tette fel az i-re.

A harmadik vívmány gyakorlati haszna még nem látszik, de hordereje óriási: a magyar elnökség alatt fogadta el az EU a romák társadalmi befogadásáról szóló keretstratégiát, amelynek alapján minden tagországnak nemzeti romastratégiát kellett kidolgoznia. Elfogadást nyert az, hogy a romák felemelésének ügye egész Európa ügye, hiszen a kontinens legnagyobb létszámú kisebbségéről van szó. A cél immár "írva vagyon", és senkinek sincs kétsége afelől, hogy évtizedekbe telik majd a megvalósítás.

Magyarok ellen az EU

A magyar elnökség ezen és más szakmai sikereit általános elismerés övezte az EU-ban, mégis sok disszonáns hangütés keveredett a magyarok megítélésébe. Ez valójában nem az elnökség betöltése során végzett munkához kapcsolódott, hanem sokkal általánosabban az új magyar kormány politikájához. Az elnökség ténye pedig jelentős szerepet játszott abban, hogy az ország egyébként is reflektorfénybe kerüljön.

Amikor 2010. november 17-én Orbán Viktor miniszterelnök megbeszélést folytatott Brüsszelben José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével, akkor elmondta neki, hogy az előző kormány öröksége a hivatalos adatoknál jóval magasabb költségvetési deficitet mutat. Kérte, hogy a hiány lefaragásának célszámait illetően ne kényszerítsék a magyarokat erőltetett menetre, "hagyjanak némi levegőt". Barroso azonban ragaszkodott a korábban kitűzött, három százalékos hiányplafon 2011-től elvárt betartásához.

"Deficitügyben" jelenleg ott tartunk, hogy az uniós országok pénzügyminiszterei idén március 13-án Olli Rehn gazdasági-pénzügyi európai bizottsági alelnök javaslatára jóváhagyták a Magyarországot megillető kohéziós, vagyis felzárkóztatási források részleges felfüggesztését - 495 millió euró erejéig - a következő évre, de egyben úgy döntöttek, hogy amennyiben Magyarország megteszi a szükséges kiigazító lépéseket, az intézkedést már idén júniusban hatályon kívül helyezik. Brüsszel ugyanis kételyeket táplált azt illetően, hogy az egyszeri pénzügyi intézkedések kivezetésével nem kúszik-e újra 3 százalék fölé a hiány 2013-ban.

A magyar kormányoldal - a 2010-es választási felhatalmazással megszerzett kétharmados parlamenti többség birtokában - jelentősen átalakította az ország jogrendszerét. Az új alaptörvény, az arra alapozott sarkalatos törvények, illetve már az alkotmányozást megelőzően a médiaszabályozás számos bírálatot váltott ki az uniós intézmények részéről. A bírálatok hangneme és jellege azonban intézményenként eltérő volt.

Jó példa erre a médiaszabályozás kérdése. Neelie Kroes, az Európai Bizottságnak - vagyis az unió legfőbb javaslattevő-végrehajtó intézményének, az uniós előírások tiszteletben tartásán őrködő testületnek - a "digitális menetrendért" felelős biztosa egyes pontokon kifogást emelt a magyar médiatörvény ellen. A magyar kormányzat és a brüsszeli illetékesek szalmai egyeztetése nyomán - mint azt 2011. február 16-án Brüsszelben bejelentették - megállapodás született a médiatörvény módosításáról.

Az Európai Parlamentben (EP) azonban - ahol alapvetően a képviselők politikai hovatartozása szabja meg a retorikát - valóságos pergőtűz zúdult Magyarországra. Az EP 2011 januári strasbourgi ülésszakán Daniel Cohn-Bendit, a zöldek társ-frakcióvezetője rendkívül éles hangon támadta Orbán Viktor miniszterelnököt, aki az akkor induló magyar elnökség célkitűzéseit ismertette a parlament plenáris ülésén. Az EP ugyanazon év március 10-én a magyar médiatörvényt kifogásoló állásfoglalást szavazott meg a szocialista, a liberális, a zöldpárti és a radikális baloldali frakció közös indítványára. E határozat szerint a magyar médiaszabályozás problémái súlyosabbak annál, mint amit a Kroes kezdeményezésére elfogadott módosítások lefednek.

A tavaly év végén elfogadott magyar jogszabályok, amelyek az új alaptörvény rendelkezéseinek "sarkalatosként" emlegetett kiegészítői, újabb bírálatsorozatot indítottak el. Idén január 17-én három kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság. Az eljárások egyike a jegybank függetlenségét érintő szabályozással volt kapcsolatos, egy másikat a bírói tevékenység felső korhatárára vonatkozóan, a harmadikat az adatvédelmi hatóság függetlenségére vonatkozó szabályokat érintően indították. Döntött a testület arról is, hogy közelebbi tájékoztatást kér a magyar kormánytól a bírói függetlenséget érintő egyes kérdésekkel kapcsolatban.

Április 25-én bejelentették, hogy - megismerve a magyar törvénymódosítási tervezetek tartalmát - készek lezárni az eljárást a Magyar Nemzeti Bank ügyében, ám az adatvédelmi hatóság függetlenségének és a bírói nyugdíjkorhatár csökkentésének ügyében a brüsszeli testület az Európai Bírósághoz fordul. Az Európai Bizottságnak továbbra is aggályai vannak a magyarországi igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatban, ezért fenntartja magának a jogot kötelezettségszegési eljárás megindítására ebben a kérdésben is, ha nem hoz kielégítő eredményt a magyar hatóságok és az Európa Tanács égisze alatt működő, Velencei Bizottság nevű jogi szakértői testület közötti párbeszéd.

A jegybanktörvény ügyében zajló eljárás lezárásának kilátásba helyezésével együtt az Európai Bizottság azt is közölte, hogy kész a Budapest által igényelt pénzügyi megállapodást célzó tárgyalások megkezdésére.

Az EP keményebb dió

A brüsszeli bizottsággal tehát a magyar kormányzatnak vannak ugyan kemény vitái, de ezeket a vitákat a megoldásra való törekvés jegyében, tárgyszerű párbeszéddel igyekeznek kezelni. Az Európai Parlamenttel ezt jóval nehezebb megvalósítani. Idén február 16-án az EP újabb állásfoglalást szavazott meg Magyarországgal kapcsolatban. Ebben - az együttesen többséget alkotó - baloldali, liberális, illetve zöldpárti képviselők súlyos aggodalmukat hangoztatták "a demokrácia gyakorlásával, a jogállamisággal, az emberi és szociális jogok gyakorlásával, a fékekkel és ellensúlyokkal, az egyenlőséggel és a diszkriminációmentességgel összefüggésben". Az EP szabadságjogi szakbizottsága további vizsgálatot folytat a magyarországi fejlemények ügyében.

Különböző fórumokon az EP néppárti képviselői is úgy foglaltak állást, hogy ahol a magyar hatóságok a feszített ütemű törvényalkotás során hibákat követtek el, ott a jogszabályokat összhangba kell hozni az uniós joggal. A jogállamiság tudatos lebontásának vádja azonban egyértelműen a Fidesz pártcsaládjával, az Európai Néppárttal szemben álló politikai körök részéről hangzik el.

Valószínű, hogy az EP-ben a továbbiakban nagyrészt a Velencei Bizottság értékeléséhez igazodik majd a Magyarország megítélésével kapcsolatos eddigi, pártkötődéstől függő retorika: továbbra is várhatók éles megfogalmazások, de ezekből automatikusan nem következnek konkrét intézkedések. Az EP "hangulatteremtő képessége" azonban jelentősnek mondható az európai közvélemény-formálók körében - nem pusztán a hivatalos állásfoglalásaiknak van tehát visszhangja, hanem az általuk szervezett közmeghallgatásoknak, egyéb rendezvényeknek is.

Az Európai Bizottság a jogi vonatkozású ügyekben lényegében "partnereket vont be" a vitákba: két ügyben a luxembourgi székhelyű bírói testülethez fordult, az igazságszolgáltatás függetlenségét illetően pedig az Európa Tanács közreműködésétől vár magyar törvénymódosításokat. Egy ideig kérdéses volt, hogy az uniós végrehajtó testület a pénzügyi tárgyalások ügyében a szigorúan vett hitelképességi kérdéseket - a jogbiztonság és a kiszámíthatóság szempontjaira való hivatkozással - össze akarja-e kapcsolni különböző politikai feltételekkel. A tárgyalások megkezdésére való nyitottság kinyilvánítása arra utal, hogy ez az összekapcsolási szándék csökkent.

A tagállami kormányokat képviselő Tanácsban Magyarország a maga súlyának megfelelő szavazataránnyal képviselteti magát. Hogy egy tagállam mit tehet és mit nem, azt viszonylag egyértelműen leírják az uniós működési szabályok. Egyes kérdésekben a legkisebb tagállam egymaga is megvétózhatja a közös határozat elfogadását, más ügyekben a "blokkoló kisebbség" megléte vagy hiánya dönti el a vitát.

A túlzottdeficit-eljárásról Magyarországgal kapcsolatban hozott pénzügyminiszteri határozatból nem lehet olyan következtetést levonni, hogy a testület "az Európai Bizottság mellett, Magyarország ellen döntött", mert a megfogalmazásba belevették a gyors magyar kiigazító lépésekre történő utalást, ami a magyar kormány számára teljesen kezelhető helyzetet teremt. A Tanácson belül tehát a magyar diplomácia képes hatékonyan érvényesíteni a nemzeti érdekeket.

Két éve, 2010. május 29-én tette le az esküt az Országgyűlés előtt az Orbán Viktor miniszterelnök vezette kormány. A második Orbán-kormány a rendszerváltozás óta a legkisebb; nyolc minisztériummal kezdte meg a munkáját. A kormányfő az eskütétel előtt arról beszélt, hogy nem a hagyományos ágazati rendben szervezték meg a leendő magyar kormány munkáját, hanem a politikai vezetés logikája és a leendő politikai vezetők személyes felelősségének elve szerint.