Belföld

2012.05.09. 17:58

Különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok

Előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt négy emberrel szemben nyújtott be vádiratot az ügyészség a Kecskeméti Törvényszékhez - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője.

MTI

Gyugyi Csilla elmondta: az elsőrendű vádlott és három társa három embert ölt meg különös kegyetlenséggel Bátmonostoron, majd a holttesteket a település közelében lévő erdőben megásott gödörben rejtették el. A gyilkosságokat az elsőrendű vádlott tervelte ki, azok végrehajtásába bevonta társait. Az első gyilkosságokat 2008. március végén követték el.

Az elsőrendű vádlott egy vele régóta kapcsolatban lévő bajai férfi és annak élettársa meggyilkolását azért határozta el, mert a sértettnek vissza kellett volna adnia azt a 6,5 millió forintot, amelyet a vádirat szerint "valamilyen, kétséget kizáróan nem tisztázható indokkal magához vett".

A kettős gyilkosság elkövetése előtt az elsőrendű vádlott három társával a Bátmonostor melletti fenyves erdőben gödröt ásott, majd a sértetteket Bajáról Bátmonostorra csalta azzal az indokkal, hogy visszaadja a pénzt. Az elsőrendű vádlott házában a bajai férfit 30 centiméter távolságból tarkón lőtte a másodrendű, akkor még fiatalkorú vádlott. A férfi azonnal meghalt, míg élettársát brutális kegyetlenséggel meggyilkolták.

Holttesteiket az erdőben elföldelték

Az elsőrendű vádlott az egyik sértettől elvett mobiltelefonról szöveges üzenetet küldött a sértett édesapjának, megerősítve, hogy a két sértett elutazott. (A holttesteket 2010. július 19-én hantolták ki.)

A harmadik gyilkosságot - második próbálkozásra - 2009. július 19-én követte el az elsőrendű vádlott, a bűncselekmény elkövetésébe bevonta az akkor már nagykorúvá vált másodrendű vádlottat. Az elsőrendű vádlott és egy bajai nő között érzelmi kapcsolat alakult ki, majd a férfi elhatározta, hogy megöli a nő korábbi házastársát.

Iratok átadása ürügyén 2009 tavaszán találkozót beszélt meg a sértettel abban a bátmonostori házban, ahol a korábbi gyilkosságokat elkövették. A másodrendű vádlottnak kellett volna meghúznia a ravaszt, ő azonban szándékosan a férfi mellé lőtt, majd elmenekült a helyszínről. A sértett ezután elővette a nála lévő pisztolyt, azt a vádlottra fogta és magyarázatot kért tőle. A vádlott könyörgésére a sértett nem bántotta, majd elhagyta a házat.

Az elsőrendű vádlott nem tett le szándékáról, 2009. július 19-én a sértett házához ment és az épület előtt fejbe lőtte, majd a házából magához vette a férfi laptopját, telefonját, arany karóráját, valamint ismeretlen mennyiségű készpénzét. Ezután a harmadrendű vádlott lakására ment és megkérte, segítsen a holttest eltüntetésében. A férfival Bátmonostor határában, egy akácerdőben gödröt ástak és elföldelték a holttestet. A sértett földi maradványait 2010. július 20-án hantolták ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!