Belföld

2012.05.11. 10:41

Orbán befejezte a kormányátalakítást

Lázár János, a Fidesz jelenlegi parlamenti frakcióvezetője lesz a Miniszterelnökséget vezető államtitkár - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Lázár Jánost a frakcióvezetői székben Rogán Antal váltja, az IMF-főtárgyalói poszton pedig Varga Mihály követi Fellegi Tamást. Az ellenzéki pártok bírálták az átalakítást.

MTI

Lázár Jánost - aki el is vállalta a Miniszterelnökség vezetését, így le kell mondania hódmezővásárhelyi polgármesteri posztjáról - Rogán Antal, az V. kerület polgármestere, a parlament gazdasági bizottságának elnöke válthatja a Fidesz-frakció élén - közölte a kormányfő, a Fidesz elnöke. Elmondta, pártja elnöksége is támogatja, hogy Rogán Antalt javasolja a képviselőcsoportnak a frakcióvezetői posztra.

A Miniszterelnökséget jelenleg vezető államtitkár, Varga Mihály június 1-jétől Fellegi Tamás utódja lesz, vagyis tárca nélküli miniszterként ő vezeti majd a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó tárgyalásokat.

A miniszterelnök pénteken úgy válaszolt a kormányátalakítást firtató kérdésre: "megvagyok az egésszel, készen vagyok".

A Fidesz frakciója hétfőn délelőtt 10 órakor tanácskozik a kormányátalakításról, az ülésen jelen lesz Orbán Viktor is - tájékoztatta az MTI-t Lázár János.

A kormánypárti politikus bejelentette azt is: rendkívüli, nyilvános közgyűlést hívott össze május 25-én délután három órára Hódmezővásárhelyen, amelyen szintén részt vesz a miniszterelnök.

Az MSZP úgy reagált: a bejelentett kormányátalakítás elhibázott,  helyette Orbán Viktor miniszterelnöknek és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek kellene távoznia. Horváth Csaba, a szocialisták alelnöke úgy fogalmazott: "amikor a fejétől bűzlik a hal, nem a farkát kell lecsapni, hanem a fejét". Szerinte ennek hiányában csak "parasztvakításnak" értékelhető, hogy több, eddig is felelős tisztséget viselő fideszes politikus helyet cserél, ám ettől nem várható érdemi változás a kormányzati politikában.

Az LMP szerint a kormányzati személyi változások azt mutatják, hogy a kabinet egyre gyorsuló tempóban száguld a rossz irányba. Jávor Benedek frakcióvezető budapesti sajtótájékoztatóján elhibázottnak nevezte a kormányátalakítást és úgy fogalmazott, hogy most politikai verőemberek kerülnek pozícióba.

A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán Viktor által pénteken bejelentett  kormányátalakítással semmi nem történt. Teljesen mindegy ugyanis, hogy ki lesz miniszter, illetve államtitkár és a mostani  átszervezés egyúttal az IMF-tárgyalások eddigi bukásának beismerése - fogalmaz az ellenzéki párt pénteki közleményében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!