Belföld

2012.11.12. 06:25

Módosul az Országos Tűzvédelmi Szabályzat

Kedden lép hatályba az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról (OTSZ) szóló belügyminiszteri rendelet módosítása - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-vel.

MTI

Petróczi Tímea szerint az új rendelkezés csökkenti az adminisztratív terheket, és egyszerűbbé, egyértelművé teszi a jogalkalmazást.
    
A szóvivő a változások között említette, hogy továbbra is lehet a lakóépületek menekülésre szolgáló közlekedőin növényeket elhelyezni, de az épület kiürítésére szolgáló folyosókat ezután sem lehet 110 centiméternél kisebbre szűkíteni.
    
Hozzátette: a módosítás alapján a társasházakban az épület 6. szintje alatt ezután nem kell vízkivételi helyet biztosítani, és a 6. emelet feletti szinteken is csupán minden második emeleten, így a jogszabály enyhítésével jelentősen csökkenthető az állampolgárok terhe anélkül, hogy a biztonság romlana.
    
A módosított OTSZ-ben szerepel a "repülő kívánságlámpások" használatának tilalma, ugyanis ezek az eszközök tűzvédelmi szempontból jelentős kockázatot jelentenek - jegyezte meg.
    
Az OKF szóvivőjének közölte, a tűzvédelmi szabályok felülvizsgálata az építésügyi jogszabályok módosításával összhangban történt, így amellett, hogy megszűntek az indokolatlan költségeket jelentő előírások, csökkentek az adminisztrációs terhek is. A cél az volt, hogy a tűzvédelmi biztonsági követelmények megtartása mellett a szabályzat megfeleljen a szakmai követelményeknek és elvárásoknak, a jogalkalmazó számára pedig közérthető és egyértelmű legyen - tette hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!