Bulvár

2012.10.07. 07:50

Mi lenne, ha létezne Superman...

Nemcsak a képregényrajongók várják nagyon a következő évet!

feol.hu

Az acélember (12E) (Man of Steel, hazai bemutató 2013 júniusa) vagyis Superman új filmváltozata a jövő nyár egyik legnagyobb, legizgalmasabb bemutatójának ígérkezik, és nem egyszerűen azért, mert a főszereplő szinte mindenre képes. Sokkal inkább azért előzi meg óriási várakozás a premiert, mert az új moziváltozatot olyan alkotók készítik, akik maguk is mindenre képesek: a producer a Batmant a világ egyik legsikeresebb filmhősévé tevő Christopher Nolan, a forgatókönyvet pedig régi munkatársa, David S. Goyer készíti, aki az alaptörténetet is írta.

Nolan A sötét lovag készítése során hírhedtté vált arról, hogy szinte beteges titkolózik készülő filmjéről. Nem volt ez másképp Az acélember körül sem. Keveset lehet tudni a készülő filmről, de Goyer nemrégiben mégis nyilatkozott. Méghozzá azt, hogy Nolannel együtt ugyanazt a megközelítést alkalmazzák, amely A sötét lovag-trilógiát olyan sikeressé tette.

– Realisták próbáltunk lenni, ugyanúgy ahogy a Batman-filmek készítése során – mondta újságíróknak Goyer. – A történetünk a valóságban gyökerezik, igyekeztünk olyan figurákat írni, akik közöttünk is létezhetnének leszámítva persze, hogy fantasztikus képességeik vannak. Ebből még nem következik, hogy komor lesz a film hangulata: de minden jelenet előtt feltettük magunknak a kérdést: hogyan reagálnának a szereplőink, ha ez tényleg megtörténne, és hogyan hatna a világra, ha megjelenne benne egy olyan különleges hős, mint Superman. Próbáltuk elkerülni a túlságos képregényszerűséget.

Videó:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!