Politikai túlélés mindenek felett

A Századvég alapítvány elkészíttette a 2009. évi költségvetés-elemzését.
 

Dr. Veres János

A 2009. évi költségvetés egyetlen tétje valójában az volt, bukik-e a kormány. Így állította élére a kérdést a miniszterelnök, ez adott értelmet a volt kisebbik koalíciós párt zsaroló-potenciáljának, valamint az MDF „mozgásának”; és tegyük hozzá, ebben volt érdekelt a kormány ellenzéki pártja, a Fidesz is. Még akkor is így van ez, ha egyes szocialista politikusok a „lehet kormányozni elfogadott költségvetés nélkül is” varázsigéjének bűvkörében nyíltan szálltak szembe a parlamentáris politika előfeltevéseivel. 

Vagyis a tartalmi kérdések ismét csak a rövidtávú haszon-maximalizó (pontosabban veszteség-minimalizáló) törekvéseknek rendelődtek alá. Még egyértelműbben fogalmazva, a hatalomtechnika logikája írta felül a költségvetés-készítés nemzetstratégiai szempontjait. S ebben az értelemben, a dolog helyi értékét és funkcióját nézve nincs különbség a költségvetés elfogadtatásának szándéka, a titkosszolgálatok vagy a roma-kérdés politikai célzatú felhasználása, az antifasiszta kártya kijátszása, a Nemzeti és Gazdasági Csúcs összehívása, a miniszterelnök – párton belüli – egyszemélyi hatalomkoncentrációja között: mindegyik ugyanazt a célt, Gyurcsány Ferenc politikai túlélését szolgálja. Ez, s nem a világgazdasági helyzet magyarázza a költségvetési tételek folyamatos átcsoportosítását, a költségvetés módosító indítványokkal véghez vinni kívánt „újraírását”, azaz a „perc-költségvetés” logikáját. Hiszen napról-napra és percről-percre lehetett újabb és újabb rejtett forrásokra bukkanni, lehetőséget teremtve ezáltal a zavarosban halászó baráti kabinet miniszteri pozíciót betöltő tagjainak a nyilvános erődemonstrációra és egyúttal a tartalmi vita megnehezítésére, illetve ellehetetlenítésére. Valójában tehát nem a krízis költségvetésével, hanem a költségvetés(készítés) krízisével állunk szemben: a kormányzás-tudás válsága mélyebben gyökerezik, mintsem gondolnánk.

Míg az elmúlt évi költségvetésben legalább tetten érhető volt valamiféle vízió (az a feltevés, hogy a kormány által életbe léptetett változtatások nem csupán gazdaság-, hanem társadalompolitikai fordulatot is hoznak majd), mára azonban mindennek – persze, részben a márciusi népszavazás eredményének köszönhetően – már nyoma sincs. A társadalmi struktúrák és az emberi természet megváltoztatását célzó reformradikalizmus elpárolgott, hogy a maga eredendő mivoltában tegye láthatóvá a hatalom nyers működését. Az ideológia a felépítmény, és a hatalom az alap. Az építmény összedőlt, de az alap talán erősebb, mint valaha. A modernizálás jelszavával fellépő reformkormányzás ideológiája a hatalom puszta laboratóriumává csupaszodott. A 2008-as év világossá tette:

 

•          megbukott az a feltételezés, hogy lehet kormányozni a társadalom akaratával szemben is (erről szólt valójában a márciusi népszavazás);

•          kudarcot vallott a feltevéseken alapuló fundamentalizmus gyakorlata, az a hit, hogy a kormány által végrehajtani kívánt változtatások kétség kívül el fogják érni a végcélt;

•          a hatalomgyakorlás alapjául szolgáló elvek kudarca azonban nem járt együtt a hatalmat gyakorlók bukásával.

 

A törvénytervezetben leírt logika persze most is világosnak tűnik: a kormány célja a „tartós egyensúlyon alapuló növekedés feltételeinek megteremtése”, ez utóbbi pedig a gazdasági teljesítmény és az életkörülmények tartós és gyorsuló ütemű javulását eredményezi majd. S valóban, ki vitatná azt a tételt, hogy a „fenntartható egyensúly a gazdasági növekedés számára kedvező feltételeket teremt, mert a gazdasági szereplők számára kiszámítható gazdaságpolitikai kereteket nyújtva megkönnyíti a fejlesztési döntéseket”?

A fenntartható egyensúly megteremtésének útjában azonban súlyos akadályok tornyosulnak. Nemcsak a kedvezőtlen körülmények (pl. „a kedvezőtlen időjárás miatt a térség egészében tapasztalt gyenge mezőgazdasági teljesítmény”, „az amerikai jelzálogpiacról kiindult pénzügyi turbulenciák”, a „suprime válság”, a „kiigazítás orrnehéz volta”, és természetesen, a „nemzetközi pénzügyi rendszer válsága”) magyarázzák a „növekedés lassulását”, a „gazdasági folyamatok tartós gyengeségét”, a „szűküléseket”, hanem megítélésünk szerint a kormányzat politikája is. 
Az előbbieken kívül ugyanis a politikai túlélésnek alárendelt kormányzás praxisa, a válságra adott európai válaszoktól eltérő magyar kormányzati gyakorlat és egy sajátos gondolkodásmód áll többek között a 2009-es költségvetés fűnyíró elven működő fiskális logikája és a jelenlegi fokozódó krízis hátterében. Mindennél árulkodóbbnak gondoljuk ugyanis a pénzügyminiszternek a költségvetés módosított változatához benyújtott indoklásában szereplő sorait: „A kormány a világgazdasági pénzpiaci válság közepette (…) folyamatosan biztosítja Magyarország finanszírozását.” Persze sejtjük, hogy mire gondolhatott Veres János: a pénzügyi kormányzat a helyén van s akár hitelek felvétele révén is igyekszik biztosítani az ország pénzügyi stabilitását. A megfogalmazást azonban ennek ellenére is árulkodónak gondoljuk, mert mintha úgy tűnne, hogy a kormány finanszírozza Magyarországot (mi történik, ha egyszer csak már nem éri meg nekik), s nem pedig az állampolgárok – a közteherviselés jegyében – befizetett adójuk révén járulnak hozzá a közösség fenntartásának „költségeihez”, megbízva a kormányt, hogy a közjó aspektusaira tekintettel döntsön abban a kérdésben, „kinek, mi jár”. Mindaddig, amíg nem tisztázott, hogy ki is finanszíroz kit, hogy az állampolgárok adójukért mit várhatnak el az államtól (milyen legyen tehát az állam?), s melyek a kormányzók valóságos feladatai és kötelességei (mire terjed ki és meddig érvényes, meddig tart a kormányzók felhatalmazása?), alá lehet-e mindent rendelni (így egy ország, egy politikai közösség költségvetését is) a politikai túlélés elemi ösztönének, addig a krízist enyhítő, feloldó költségvetés helyett a költségvetés (mint a politikai okosság egyik területének) krízisét kell elemeznünk- ezt teszi az Alapítvány immár negyedik alkalommal, szakterületi bontásban a 2009-es évben is.

 
A 2009-es költségvetés értékelése című tanulmányt teljes terjedelmében itt olvashatja!