Sukorói kaszinóügy - az LMP feljelentette Gyurcsány Ferencet

FMH - A Lehet Más a Politika (LMP) hivatali visszaélés bűntettének gyanúja miatt feljelentette Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt.

feol.hu

A Legfőbb Ügyészhez címzett feljelentésében a párt arra hivatkozik, hogy a sukorói King’s City-megaberuházást kiemelt jelentőségűvé nyilvánító jogszabály előkészítése során megszegték a nyilvánosságra és az állampolgárok bevonására vonatkozó törvényi rendelkezéseket.

A sukorói King’s City-projektet a Gyurcsány-kormány egyik utolsó rendeletével, idén áprilisban nyilvánították kiemelt jelentőségűvé. Az LMP pár hete a rendelet visszavonását is követelte, valamint bejelentette: parlamentbe kerülését követően haladéktalanul kezdeményezni fogja az ötpárti egyetértéssel meghozott kiemelt beruházási törvény hatályon kívül helyezését. Ez a törvény ugyanis lehetővé teszi, hogy a sukorói kaszinóbizniszhez hasonló ügyekben a mindenkori kormányzat önkényesen kedvezményezzen egyes befektetői köröket.
Július elején napvilágot látott egy emlékeztető, mely szerint a sukorói befektetők gyakorlatilag komplett kormányzati intézkedéseket mondtak tollba a volt és a jelenlegi miniszterelnöknek. Az LMP emiatt előbb alapos kormányzati vizsgálatra szólította fel a miniszterelnököt, majd a háttér-egyeztetések és a rendelet-alkotás összefüggéseinek feltárására kérte a Legfőbb Ügyészt. Érdemi előrelépés egyik vonatkozásban sem történt.
Az LMP most azért tesz feljelentést, hogy világos legyen: a közhatalmat gyakorló személyek nem magánvállalkozásukat, hanem a Köztársaságot képviselik. Éppen ezért kötelesek tiszteletben tartani az állampolgároknak azt a jogát is, hogy alternatív fejlesztési elképzeléseiket a nyilvánosság előtt ütköztessék a kormányzati tervekkel.
A banánköztársaságokra emlékeztető mutyizás ugyan megdöbbentette az LMP-t, de észre kell vennünk, hogy nem egyedi esetről van szó! Az elektronikus információszabadság-törvény végrehajtását  például egyes tárcák évek óta szabotálják. Az LMP a mostani feljelentéssel a későbbi kormányokat is figyelmezteti arra, hogy a politikai elit sem szeghet törvényt következmények nélkül!

MTI

A sukorói üggyel kapcsolatos korábbi cikkeinket itt olvashatják!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!