Hogy biztonságban érjünk haza - fókuszban a téli közlekedés

FMH - A téli közlekedés biztonságosabbá tétele érdekében indított új akciót a Fejér Megyei Hírlap, amelynek szerkesztőségében pénteken délelőtt a témában érintett szervezetek képviselői és civilek fejthették ki a témával kapcsolatos mondanivalójukat.

Bokros Judit

 

A közlekedési fórumon a Hírlap főszerkesztője, Elekes András köszöntötte a megjelenteket. Mint elmondta, ez a Hírlap negyedik saját akciója - a korábbiak a parlagfű, a szemét, illetve a felesleges közlekedési táblák felszámolását tűzték ki célul szűkebb környezetünkben (a szerk.) -, amelyben szintén az együttműködésen van a hangsúly.
Amellett, hogy az érintett szervezetek felhívják a figyelmet a téli közlekedéssel kapcsolatos tudnivalókra, illetve elmondják, ők mit tudnak tenni saját szakterületükön, itt is nagy hangsúly helyeződik az olvasó, mint hírforrás bevonására - fejtette ki Elekes András, aki hozzátette: ezért igyekszik a Hírlap a közlekedők, az olvasók, számára nyilvánosságot, tehát olyan felületet biztosítani, amelyen keresztül ők is közölhetik a lakossággal észrevételeiket, üzeneteiket. Az akció hivatalosan január végéig, valójában azonban addig tart, amíg a tél.
- Az olvasókat ismét sorsolással ösztönözzük nagyobb aktivitásra, ez alkalommal a Magyar Autóklub jóvoltából tesztvezetés, valamint gumi garnitúra lesz a nyeremény - árulta el a főszerkesztő. 

A meghívott vendégek közül Lánczos János, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. területi referense szólalt fel elsőként, s elmondta: azért, hogy kevesebb legyen a baleset, elsősorban az embereket kell felkészíteni arra, hogy megváltoznak az útviszonyok, tudatosítani kell bennük a téli közlekedésre való felkészülés fontosságát. Ami pedig a közútkezelőt illeti, ott már átálltak a téli üzemeltetésre, s igyekeznek tőlük telhetően a legjobban végezni a munkájukat.

A Székesfehérvári Városgondnokság részéről Lángi Judit volt jelen, akitől megtudtuk, hogy hóügyeleti helyiséget alakítottak ki, közzé teszik nyilvános elérhetőségeiket, és a városi hálózat gépparkját is igyekeznek a megfelelő szintűre fejleszteni. A téli ügyeletet négy kollégával látják el, ám a lakosság részéről is több felelősséget, nagyobb körültekintést várnának el a téli időszakban.

Vörös Ferenc rendőrezredes hatósági feladataikról elmondta: azokban nincs nagy különbség a téli és a nyári időszak között, mivel hazánkban nincsenek olyan szankciók, mint sok más országban például a hólánc használatának elmulasztása miatt. Ajánlásokat viszont tesznek a téli közlekedéssel kapcsolatban, s ellenőrzéskor mindig mérlegelik a körülményeket.

Az autóklub régiós elnöke, Farkas Károly az emberek tudati felkészítésére hívta föl a figyelmet, vagyis hangsúlyozni kell, hogy télen teljesen más körülmények között kell vezetni, mint más időszakban.

Fülep Zoltán a katasztrófavédelem megyei igazgatóságának részéről volt jelen, és kifejtette: ha ők beavatkoznak, akkor már káresemény van. Két fontos feladatuk a koordináló tevékenység és az operatív szervezetek felügyelete. Adott esetben felveszik a kapcsolatot a társszervekkel, az önkormányzatokkal, ha például befogadó helyiséget kell biztosítani.

A védelmi bizottság képviseletében Szentes László szólt: az ő szerepük a vagyon-és életbiztonságot veszélyeztető helyzetben fontos, feladatuk a döntéshozás az úgynevezett minősített időszakban.

A mentőszolgálat részéről Pápai Imre mondta el, hogy a lakosság számára még mindig újdonságnak számít  a nagy hideg, a síkosság, ezért is fordulhat elő télen annyi töréses sérülés. Hangsúlyozta, hogy a közlekedési balesetek mellett nagyon kell figyelni a kihűléses esetekre is, s például lényeges, hogy az autósok a járműben tartsanak meleg ruhát, pokrócot egy esetleges elakadás esetére.

A fórumon ezután a közlekedés szereplőié, civil szervezetek képviselőié volt a terep, akik a szakemberektől kaphattak választ kérdéseikre.

A Hírlap tehát a téli időszakban várja az olvasók fotóit, jelzéseit a veszélyes útszakaszokról a [email protected] email-címre! A beérkező információk alapján friss információkat közlünk honlapunkon is az aktuális közlekedési helyzetről, térkép segítségével.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!