Elfogták a venyimi rémet! Rabolt, lopott, de elfelejtett börtönbe vonulni

FMH - Előzetesben vár további sorsára egy férfi, aki Dunaújvárosban lopott meg egy nőt, a dulakodás közben eltörve annak arccsontját. Egy nagyvenyimi férfit most vittek börtönbe, hogy letöltse korábban kiszabott büntetését.

feol.hu

Néhány napja egy asszony kért segítséget a rendőrség ügyeletétől. A dunaújvárosi nő hazafelé tartott délután a városban, amikor a munkaügyi központnál egy férfi megtámadta, megpróbálta elvenni a válltáskáját, majd amikor ez nem sikerült, a földre lökte, arcon rúgta, a táskáját elvette és a Duna sor irányába elszaladt. (Később kiderült, hogy a nő arccsontja eltörött.) A személyleírás alapján a megadott területen egy, a személyleírásnak megfelelő személy szaladt el a járőrök elől, akit végül egy bozótból húzták elő az ott megbúvó 19 éves férfit. Ő nem tudott magyarázatot adni arra, miért tartózkodik ezen a területen, ráadásul a nála lévő pénz címletei megegyeztek a sértettől eltulajdonított pénz címleteivel. A férfit a bíróság végül előzetes letartóztatásba helyezte.
A helyszíntől nem messze igazoltattak egy baracsi férfit is, akire szintén ráillett a személyleírás. Kiderült, hogy egy másik személyre szóló érvénytelenített személyi igazolvány van nála, ami tisztázásra szorult.

A dunaújvárosi rendőrök még további sikeres elfogásokat tudhatnak maguk mögött a héten: egy nagyvenyimi férfit például azért vettek őrizetbe, mert azzal gyanúsítják, hogy előző albérletét kipakolta, ezzel közel százezer forint kárt okozva a tulajdonosnak. Egy pusztaszabolcsi fiú kosárlabdát akart szerezni gimnáziumából, ám eközben elfogták.
Nagyvenyim területéről egy 21 éves férfit gyűjtöttek be a rendőrök. A fiatalemberre jogerősen másfél éves büntetést szabott ki a bíróság rablások és lopások elkövetése miatt, ám ekkor még fiatalkorú volt, amikor pedig belépett a felnőtt korba, elfelejtett börtönbe vonulni. A körzeti megbízott elfogása után a fehérvári börtönbe vitte a „venyimi rémként” elhíresült bűnelkövetőt - tájékoztatott a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, R. Szabó Ágnes.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!