2010.09.28. 04:26
Csodahűtő: bevásárlólistát küld, jelzi a romlott ételt
FMH - Manapság szinte minden hűtőt azzal a szlogennel hirdetnek, hogy "intelligens". Fehérvári fiatal kutatók azonban kidolgozták a valóban okos háztartási gépek működési elvét.
Kísérleti, sőt gyakorlati jelleggel egyre több olyan otthon "működik" tőlünk nyugatabbra, mely első látásra átlagos lakásnak tűnik, ám minden pillanatban érzékelők tömege kíséri nyomon a benne élők mozdulatait. Ha például elesik az illető, az érzékelők riasztják a megbízott ápolót, aki azonnal az idős ember segítségére siet. Egyre több tehát a példa arra, hogy a lakást összekötik az internettel és így a lehetőségek tárháza szinte határtalanná válik. Ezeket a lakásokat tehát valóban nevezhetjük intelligensnek, ám az intelligens hűtő vagy mosógép elnevezés sokkal inkább egy reklámfogás, mint számonkérhető állítás.
Minderről Seebauer Márta, az Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi központjának igazgatóhelyettese tartott a Kutatók Éjszakáján egy érdekes előadást. Az intézmény hallgatói, Takács Gábor és Nézics András ugyanis kidolgozták a valóban intelligens hűtőgép működési elvét. Ennek alapja a Nyugat-Európában néhol már használt rádiófrekvenciás azonosítókód: minden termékre felkerül egy azonosító chip, mely a vonalkódhoz képest arról is ad információt, meddig tartható el a termék, vagy hogy pontosan melyek az összetevői. Amikor egy ilyen csomag bekerül a hűtőbe, az leolvassa és elraktározza a termék fontos információit. Később, ha az adott élelmiszer (mondjuk joghurt) mennyisége a hűtőben egy kritikus szint alá kerül, a termék felkerül egy virtuális bevásárlólistára, amelyet mobiltelefonunkra át is küld a hűtőgép. Sőt, a fridzsider azt is "szóvá teszi", ha valamelyik benne lévő termék szavatossága a végéhez közelit. Mint az előadásból kiderült, innen már csak viszonylag kis ugrás, hogy a bevásárlólistát ne a családtag mobiltelefonjára, hanem a szomszédos kisboltba küldje a hűtőgép. Budapesten például már most működik olyan könyvesbolt, ahol az intelligens bevásárlókocsi kódok alapján maga választja ki a rendelés alapján a könyvet.
Az egyetem másik három hallgatója, Gotthard Zoltán, Hoffmann Zsolt és Csapó Miklós a hűtő analógiájára kidolgozta az intelligens mosógép elvét is. Lényege, hogy a rádiófrekvenciás azonosítók alapján - amelyeket a ruháknál a gombokba rejtenek - optimális szennyeskupacokat lehet kialakítani a textíliák tulajdonságai alapján.
Valószínűleg nincs is már messze az az idő, amikor e kissé még idegennek tűnő gépek gondolkodni kezdenek helyettünk. Lehet, hogy egyszer úgy programozzák őket, hogy még a koszos zoknit is lerángatják rólunk?
Szeretnénk, ha nyaralásunk alatt is úgy tűnne, mintha otthon lennénk házunkban? Megoldható: egy villanymotorra van csak szükség ahhoz, hogy mondjuk este 7-kor legördüljön a nappali redőnye, és felkapcsolódjon a szobai világítás. Aztán később bekapcsol a tévé, a lámpa lehalkul, majd 11 óra felé a fürdőszobai villanyok izzanak fel. Aztán irány a hálószoba, ezzel egy időben elindul a kerti automatalocsoló is. Szép új világ. Csak kár, hogy nem vagyunk otthon.