Szép lány hozta haza idegenből

- Beszéljünk teljesítményéről először a számok nyelvén. Úgy tudom, meghökkentő kilométereket tettek meg.

- Magunk után hagytunk 3412 kilométert. Öt országban, Portugáliában, Spanyolországban, Franciaországban, Olaszországban és Szlovéniában lovagoltunk és eközben húsz különböző programban vettünk részt.

- Hogyan kezdődött?

- Tartottak egy hivatalos búcsúztatót július 17-én a NATO Összhaderőnemi Tapasztalatgyűjtési és Információelemző Központjában, ahol négy évig dolgoztam. Ez a katonai szervezet egyébként a NATO-parancsnokság közvetlen alárendeltségében tevékenykedik. Ez a magyarázata annak, miért Portugáliából indult a portya: ugyanis 2007-ben egy dán huszártábornok lett ennek a katonai szervezetnek a parancsnoka.

- Hagyományőrző huszártábornokról beszél?

- Nem, hiszen vannak még ma is aktív huszárok.

- Mondjon erről valamit, mert szerintem sokan felkapják a fejüket erre a 21. században!

- El kell hinnie, húszhoz közeli a huszárezredek száma ma a NATO-ban. Például a hollandoknak négy, a franciáknak három ilyen alakulatuk van, és lehet sorolni...

- Nyilván nem lovakkal harcolnak már, ugye?

- Persze hogy nem, de hagyományőrzésből azért van lovuk bőven. Nem lovakkal, hanem harcjárművekkel mennek csatába. Lovagoltam például egy dán ezredben, amely a legmodernebb haditechnikai eszközökkel van felszerelve, egy századuk azonban lovasított, még mindig.

- Mire lehet büszke a magyar huszár még ma is?

- Harmincnégy ország adoptálta a magyar huszár öltözetét, harceljárását, lovaglási stílusát, kiképzési módszerét, mindent. Forradalmaink után az üldözés elől sok-sok magyar került külföldre, olyan katona, akiket rögtön elfogadtak azért, mert csinálni akartak valami hasonlót, mint ami a magyar lovasság. Rettegéssel ejtették ki a nevét például a napóleoni időkben is a magyar huszárnak, mert olyat tudott a csatában, amit senki más a világon.

- Mi volt ez? Virtus?

- Ma Afganisztánban, Irakban, Koszovóban a gyalogság műveli harcjárművekkel azokat a harceljárásokat, amiben a magyar huszár volt a legjobb. Sőt, fejlesztette tökélyre. Ilyen például a konvojkíséret, a járőrözés, az irányfelderítés és a váratlan, meglepetésszerű támadás. Ez mind-mind magyar találmány. Érdekes módon a külföldiek nagyon jól tudják azt is, hogy Kováts Mihály magyar huszárezredes alapította meg az amerikai lovasságot.

- Merre jártak a lovasportya során?

- Portugáliában meglátogattuk a tisztképzés fellegvárát, a lovasságot. Az országban mai napig nem avatnak fel olyan tisztet, aki nem tud vívni és lovagolni. Amikor négyszemközt erről beszélgettünk a tanszékvezető professzorral, meglepődött: miért éppen én kérdezek ilyet? Ha egy tiszt nem tud bánni egy lóval, hogyan tudna egy emberrel? Utunk során jártunk katona- és lovassági iskolákban, szenthelyeken és egykori csatatereken Spanyolországban, Franciaországban, Olaszországban, Szlovéniában. Voltunk a Bercsényi gróf által alapított francia ejtőernyős huszárezrednél, amely őrzi a tradíciókat, díszegyenruhájuk fantasztikusan hasonlít a magyar huszáregyenruhára. És magyarul is énekelnek. Szeptember 18-án léptük át a magyar határt, ahol fogadott minket többek között Fodor Lajos államtitkár.

- Bemutatná a csapatot?

- Igyekeztünk a régi hadrakelt huszárok életformáját követni, azaz teljes katonai rendben és fegyelemben jöttünk végig. Én képviseltem a Fehérvári Huszárok Egyesületét, illetve a Magyar Honvédséget. Járőrtársam a 62-es hódmezővásárhelyi lövészzászlóaljtól Bugnics Mike Pál hadnagy volt. Ő a 11-es székely huszárezred egyenruháját viselte az út során. A logisztikai biztosítást Janicska Zsolt zászlós és Kiss József nyugalmazott zászlós végezte, mindketten az 54. légtérellenőrző ezred tagjai. Ők biztosították a tábort, vártak étellel, amíg megérkeztünk a 40-45 kilométeres napi lovaglásból.

- A mai, 21. századi útviszonyok között nagyon sok gondjuk volt az úton?

- Sok múlott a lovakon. Két portugál félvért vettünk odakint, egy nyolc- és egy kilencéves kancát. Igyekeztünk őket kiképezni amennyire lehetséges volt, de ezt a munkát nem tudtuk befejezni, azaz mindenre nem lehetett felkészíteni a lovakat, ami útközben, a 3500 kilométer során előfordult. Kamionok dudáltak, haladtak el mellettünk szűk utakon, és ritkán tudtunk rendes talajon lovagolni. Adódtak veszélyes helyzetek is, sokszor az időjárás nehezítette a dolgunkat. Sok bajunk volt a szúnyogokkal és más vérszívókkal is, mert élénk érdeklődést mutattak ember és állat iránt egyformán.

- Azt hiszem, mindenképpen megérdemlik, ezért megkérdem: beszélne a lovakról?

- Az én lovam neve Széplány, aki egy 158 centis magasságú, szürke, kemény karakterű hölgy. Finoman fogalmazva be kellett törnöm, mert nem volt ember, aki lovagolt volna rajta. Lényegében, ha lehet így fogalmazni, összerázódtunk az út során. A másik ló Mimó névre hallgat, ő egy jó hosszútávfutó. Képes egy adott sebességet nagyon hosszú időn át folyamatosan tartani, így fantasztikus teljesítményeket várhattunk tőle. A lovak határozták meg minden esetben a menettávolságot, mert lehetett látni, mikor fáradtak el: egyik pillanatról a másikra megállt a ló, ezzel jelzett. Döntő részben zabbal etettük őket, éjszaka annyit ettek, amennyit akartak, nappal erre nem volt lehetőség.

- Hol folytatja a pályáját?

- A Honvéd Vezérkar hadműveleti és kiképzési főosztály felderítő osztályán. Korábban négy évet szolgáltam Fehérváron, a szárazföldi parancsnokság felderítő főnökségén. Sok minden köt a városhoz, barátaim, huszárbajtársaim és volt kollégáim is Fehérváron élnek. Jóformán nem ismerek senkit Budapesten, ezért kicsit félve megyek.