Parkolni lehetetlen

Székesfehérvár - A lakók kérésére két új gyalogátkelő felfestését is megoldja idén a körzet képviselője. A Csíkvári úti körforgalom mellett viszont továbbra is nagy a felfordulás.

Házi Péter

Egy Diófa utcai lakó - aki állítása szerint évtizedek óta kéri - szeretné, ha lenne végre zebra a Börgöndi úton a Volán felé, mert nem tudnak az utcákból átmenni a buszmegállóba. A problémát a Hírlap által rendezett lakossági fórumon vetette fel. Mészáros Attila, a körzet önkormányzati képviselője ígéri, az idei képviselői keretből megvalósítják az átkelőhelyet.  Ugyancsak  felfestett gyalogátkelőt kérnek a Szárcsa utcánál élők is, a képviselő ígérete szerint ez is megvalósulhat az idei képviselői keretből.
Az Akácfa utcán nagyon nagy az átmenő forgalom, a lakók  szeretnék, ha el lehetne terelni a forgalmat. A megoldásra van egy javaslata az önkormányzatnak,  amit hamarosan egy lakossági fórum keretében vitatnak meg a környéken élőkkel.


  A Csíkvári és a Széchenyi út kereszteződésében korábban  elkészült nagy körforgalom esetében ígérték, hogy a Csíkvári út felé vezető ágat is átépítik majd mintegy kétszáz  méteren, hogy legyen itt parkoló. Sokan ugyanis jelenleg is ezen a részen parkolnak, össze-vissza. Ez esetleg várható-e? - vetette fel a kérdést egy hozzászóló.
 Mint Mészáros Attilától megtudtuk, a parkoló terve egy olyan korábbi tanulmányban szerepelt, amely a körforgalmat a Váralja sori csomópontba helyezte volna, és két  ingatlan kisajátatásával kötötték volna be a Csíkvári utat. Így a Széchenyi-Csíkvári út csomópontban csak jobbra kisívben lehetett volna bekanyarodni a Széchenyi útról a stadion felé és akkor a területen parkolók épültek volna. Amennyiben igény van parkolóhelyek kialakítására, úgy azt az önkormányzat megvizsgálja, de az ott lévő vállalkozásoknak saját udvarukban kellene a vevőket is kiszolgálni!
Többen felvetették, szükséges lenne az Alsóvárosban, különösen az Őrhalmi szőlők részén új játszótérre, ugyanis az egy főre jutó játszóterek száma messzeebben a városrészben a  legalacsonyabb. Az önkormányzati képviselő válasza szerint játszótér szinte biztosan nem épül az idei évben, viszont egy-két új játékot igyeszik a már meglévő játszóterekre kitetetni. Játszótér építésének lehetőségét így a kötvetkező években lehet megvizsgálni.
Egy Ág utcai lakó annak a pletykának a valóságtartalmára volt kíváncsi, miszerint megszűnik a szomszédos Aranykorona Zrt-nél a tej és tojásvásárlás lehetősége a lakosság számára. Mint mondta, ez sok itt élő számára lenne szomorú. Az önkormányzati képviselő szerint viszont nincs szó arról, hogy a lehetőséget megszüntetnék.

Korábbi írásunkban foglalkoztunk  a Sárkeresztúri úti kerékpárúttal, amelyet többen balesetveszélyesnek tartanak. A körzet képviselője konzultált a szakirodával, s mint elmondta, a nyomvonal vezetésének  célja nemcsak az ipari park elérése volt, hanem a lakóterület bekötése is. Ha az út túloldalán épült volna meg, akkor minden útcsatlakozásban meg kellett volna oldani a kerékpárosok átvezetését, illetve bármelyik lakóingatlannál vagy vállakozásnál a közút keresztezésének igénye fennállhat, ami tényleg balesetveszélyes helyzeteket teremtene! Ideális esetben persze  jó lenne a másik oldalon is egy kerékpárutat vezetni, de ennek finanszírozására nincs lehetőség. Az átvezetések jól használhatók, hiszen ha a kerékpáros leszáll a bicikliről, akkor gyalogosként a Kresz  szerint elsőbbséget élvez az autósokkal szemben!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!