Gyöngyöspata - A helyi cigány önkormányzat elítéli a vasárnapi incidenst

Budapest - Sajnálatát fejezte ki a gyöngyöspatai cigány kisebbségi önkormányzat a településen vasárnap történt incidens miatt. Ifj. Farkas János, az önkormányzat elnöke MTI-nek küldött közleményében elítélte a történteket, mint írta, "egy rossz válasz volt a nyílt provokációra".

feol.hu

Az MTI tudósítója vasárnap azt jelentette Gyöngyöspatáról, hogy mentőautóval szállítottak a hatvani kórház traumatológiai osztályára egy idős gyöngyöspatai nőt, akit a faluba vasárnap délután hazatérő egyik roma asszony ismeretlen okból megütött. Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője később arról tájékoztatott, hogy a verekedő asszonyt előállították a gyöngyösi rendőrkapitányságra, és eljárást indítottak ellene.
   
Ifj. Farkas János közleményében azt írta: a gyöngyöspatai cigány kisebbségi önkormányzat nevében sajnálatukat fejezik a vasárnapi incidens miatt. Véleménye szerint egy ilyen helyzetre már számítani lehetett "a hetek óta zajló provokációk miatt".
   
A történtekről kifejtette: "a konfliktust megelőzően provokáló mondatok hangzottak el egy helybélitől, aki a fáradtan hazatérőket a +minek jöttek haza, maradtak volna inkább ott+ szavakkal fogadta. Ebben a feszült pillanatban elcsattant két pofon. Több tanú is látta az esetet".
   
A cigány önkormányzat elnöke közölte, a történteket elítélik, de úgy gondolják, hogy "a provokációnak, megfélemlítésnek hetek óta kitett roma közösség lelki erejének határán van. Fáradtak, kimerültek vagyunk".
   
"Mivel egyes hírcsatornákon az a rosszhiszemű hír terjed, hogy a sajnálatos incidens a nem roma közösség ellen irányult, szeretnénk nyomatékosítani, hogy a szélsőjobb hónapok óta tartó provokációi, megfélemlítései miatt mi, romák csakis a szélsőjobboldali csoportok egyes tagjait és csoportjait tartjuk a településünk békéjére és közösségünkre veszélyesnek", a vasárnapi esemény pedig "egy rossz válasz volt a nyílt provokációra" - írta, majd hozzáfűzte, az eset után már több fenyegetés is érte őket, hogy "a sértett bántalmazását megtorolják". Ezért bíznak abban - folytatta -, hogy a hatóságok szakszerűen végzik dolgukat, a védelmüket biztosítják, az incidenst pedig a helyén kezelik.
   
A csillebérci táborból vasárnap érkezett vissza Gyöngyöspatára azoknak a roma asszonyoknak és gyermekeknek az első csoportja, akik pénteken hagyták el a települést. A 267 nőt és gyermeket pénteken azt követően szállították el Csillebércre, illetve egy szolnoki táborba, hogy a Véderő elnevezésű szervezet honvédelmi alapismereteket oktató tábort hirdetett meg a község határában április 22-e és 24-e között.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!