A német nemzetiségi napon csaknem ezren táncoltak, daloltak

Mostanra időzítették a Fejér megyei német nemzetiségi napot, amely így a nehéz történelmi batyu ellenére inkább az örömről, s a barátságról szólt. A község szeretettel fogadta a tizenhat településről érkezett hagyományőrző ének- és tánccsoportokat, akik viseletükben mutatták be a saját visszatanult folklórjukat. Szombaton délelőtt a gyerekek léptek az iskola előtt felállított nagysátor színpadára, a koradélutáni emléktábla avatót követően a felnőttek következtek. Mórról és Pusztavámról, Szárról és Mányról, Bodajkról és Székesfehérvárról, s még egyéb helyekről érkeztek német nemzetiségiek. Vagy inkább azok leszármazottai, akiknek elei nem űzettek el a magyar földről, ahová még az 1700-as években érkeztek őseik.
Gánton rendezték meg tavaly először a Fejér megyei német nemzetiségi napot, amely aztán így maradt. A vértesacsai szervezők, s a megyei német nemzetiségi szervezetek jelenlévő képviselői igyekeznek tapintatosan fogalmazni, s szerintük erről ne is essék több szó! Szóval a német kisebbségi önkormányzatokkal működő települések és egyesületek járultak hozzá anyagilag is a nemzetiségi naphoz, s ez úgy esett, hogy mind németek voltak. A történelmi adalék viszont csakugyan az, hogy Mária Terézia és II. József uralkodása alatt Fejér megyébe többségében német, illetve osztrák csoportok érkeztek a török után elnéptelenedett és munkáskéz nélkül maradt falvakba. A II. világháború után kollektív bűnösnek kikiáltott nép 1946-ban elűzetett többszáz éve belakott új hazájából, s akik maradtak, azok kevés hagyományt adtak tovább a fiataloknak. Különösen az anyanyelv kopott ki a mindennapokból, ez hiányzik a leginkább.
 - Én kisgyermekként inkább svábul beszéltem, s vendül is tudtam - ad villámgyors kárpát-medencei szubjektív történelem leckét az iskola egyik termében Blaumann Ferencné Kiverszky Etelka. Itt babakiállítást rendeztek Tóth Józsefné Gáspár Magdus jóvoltából. A babák sváb viseletben mutatják az egykori divatot, a méretarányos kicsi sváb bútorokat Vértesacsa erdélyi testvértelepülésén, Nyárádgálfalván készítették rajz után!

 Az örökmozgó és lelkes nagymama, Blaumann-né Etelka a Vas megyei Alsószölnökről származott Vértesacsára, őt és családját 1951-ben hurcolták ide, mert a nővére disszidált, ahogy akkor mondták a menekülést, az emigrációt. Etelka később férjhez ment egy Acsán maradt sváb legényhez, de a falut úgy szerették, hogy el nem hagyták volna! Etelka négy gyermeke közül Ferenc fia diplomata, Ödön vadász és vadfotós, Teréz lánya hosszú évekig vezette a helyi német tánccsoportot, most pedig másik lánya, Helga teszi ugyanezt. Nem mellesleg a községi német nemzetiségi önkormányzat elnöke is, s a találkozó főszervezője.
 - Nagyon sok adományt kaptunk, hihetetlen, mennyien segítettek - mondja büszkén és fáradtan Helga. Délutánra gyönyörű viseletet ölt magára ő is, s a kismama Kara Nikoletta, aki háromóránként szalad haza megszoptatni babáját. Neki is sváb gyökerei vannak, szeret itt élni, a Budapestről érkezett férje pedig még nála is acsaibb lett! Révai Ágnes tabajdi tanítónő, aki harminc éve tanít Vértesacsán, Pálné Azari Erika helybéli némettanárnő és Vujityné Sárándi Klára, a német nemzetiségi iskolaként is működő általános iskola igazgatója büszkék rá, hogy egy ideje mégsem fogyatkozik a falu. Az idén 23-an születtek a községben, remélik, ők hat-hét év múlva mind helyben lesznek első osztályosok. S visszatanulják a német nyelvet. Illetve ez afféle néprajzos álom. Az egykori helyi dialektust néhány kedves öreg néni beszéli csupán, igen szerény szókinccsel. Hochdeutschot oktatnak az iskolában, s a fiatal hagyományőrzők, tanárok, tisztségviselők is az irodalmi nyelvet bírják - magas fokon.

 - Hát előfordul, hogy úgy szólunk egymáshoz. De ritkán - vallja be őszintén. Pedig jó néhányan már német nyelvterületen, ottani egyetemeken, főiskolákon diplomáztak! Gerlinger Tibor és Stettner Attila Pusztavámról érkeztek, ott képviselők, előbbi a Fejér Megyei Német Önkormányzatok Szövetsége elnöke (16 önkormányzat egyesülése), utóbbi a szintén megyei Területi Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke.
 - Én nem jártam óvodába, a nagymamám vigyázott rám otthon, tőle tudok németül - meséli Stettner Attila, aki iskolásként már nem íratkozhatott a német osztályban, mert kilökték a sorból, emlékszik ma is szomorún. De pótolta a kimaradást. A pusztavámiak bajor földről, s Burgenlandból települtek Magyarországra, ezt a nyelvet egy kicsit még Gerlinger Tibor is hallotta otthon.
 A templom előtti emléktábla-avatón Kovács Zoltán polgármester idézi a keserű évfordulót. 1946-ban a 2543 vértesacsai lakosból, akik közül 1800-an voltak német eredetűek, 1600-at kitelepítettek! A vasútállomásra rendelték őket, s pár kilónyi csomaggal vagonírozták be őket.
 Hans Schmuck, vagyis Schmuck János, egykori átélője a szomorú történetnek, szeretettel idézi a gyermekkort, az acsai múltat, a barátokat, az első áldozást. Textilmérnök lett új hazájában, 1970-től fogva jár vissza Vértesacsára, sok adományt hozott barátok, ismerősök, egykori elszármazottak révén. A testvértelepülés a Baden-Württemberg tartománybéli Eppelheim. Onnan Pünkösdre várnak csoportot a faluba, a napokban pedig német általános iskolásokat fogadtak Vértesacsán. Az emlékezők között ott áll az 1940-es születésű, isztiméri Stolmar László is, akit nyolcévesen űztek el szülőföldjéről a családjával, de végleg mégsem szakadt el. A kis faluban vettek néhány éve házat feleségével, Hanneloréval, s fél évet itthon töltenek, Isztiméren, fél évet otthon, Münchenben. A magyar és a német himnuszt az emlékünnepen most mindenki együtt hallgatja. S mindenkinek megvan a maga története a gyökerekről, kötődésekről, a tradíciók belsővé válásáról.