Csillag született?

Nagy dolog  ez a kézdivásárhelyi srácnak,  talán nem túlzás,  nyilván  a jövendő életét is meghatározza, hogy kiscsillagból a végére nagy lett.  Nemcsak azért,  mert  egy évig   többszörös milliomosnak tudhatja magát,  hanem   nyilván úgy gondolja: minden esélye megvan rá, hogy kiaknázza   a számára világraszóló sikert.  Félreértés ne essék, azzal, amit ebben a műsorban  éneklés gyanánt előadtak, másutt, csak erre a műfajra koncentráló  produkcióban a futottak még mezőnyében  végeztek volna a Csillag születik énekes "sztárjai". Igaz, László Attila helyes fiú, kedves, illedelmes, és... Már-már profi nyilatkozó. Amikor  június 4-én, a döntőben a műsorvezető arról kérdezte, hogy  mi jut eszébe ezen a napon,  szinte habozás nélkül rávágta: Trianon. Így kell ezt csinálni,  azon a napon,  abban a hangulatban.  Lényegében mindegy is, hogy  tanácsolták-e neki vagy nem. Így történt.
Erről a műsorról mindig az jutott eszembe, hogy össze lehet-e mérni a  somlói galuskát a rakott káposztával?  Valamikor nagyon régen, az akkori  legismertebb  tehetségkutató sorozatban  hangzott el a   már-már  szállóigévé vált  mondat:  rendben, akkor most az énekes helyet cserélhet a kígyóbűvölővel.  Az ilyenfajta csalamádé-versenynek ez a  legfőbb hátránya és  egyben előnye   is.  Mert ugyan  a műfaji szimpátián vagy elutasításon túl  ki tudná  azonnal megítélni, hogy  az artista-bűvészek műsorszáma volt-e jobb, vagy a bohócnak maszkírozott   táncosnőé.   S   emiatt  nehéz komolyan venni az  efféle vetélkedőket.  Ezért fordulhat elő, hogy  egyébként nagyon nem hibázó, de a  művelődési ház színpada szintnél  alig  nívósabb  előadók is hosszú ideig  a képernyőn,  ergo a következő  fordulóban tudnak  maradni.
Mindennek hitelesítésére  persze ott van a  zsűri,   amely kifejezetten ügyelt rá, hogy  szinte ragyogjon róla a figyelem, a szakértelem, és nem utolsósorban az empátia.   Mindegyikük   alkatához illően megkapta a szerepét. Szirtes  Tamás  volt  a  toleráns, megértő, de a  színházi profizmus látszatára ügyelő  szakember,  Hernádi Judit az anyás-nős, ellágyuló, Oroszlán Szonja  a selypegően kedveskedő,  ragyogóan mosolygó színésznő, Fáy Miklós  pedig  a szívóskodó, az átlagnál mindig kevesebb pontot  adó kőkemény kritikus. Ők  lényegében mindvégig hozták, ami elvárható tőlük, és amit a nézettség érdekében igényelt tőlük a kereskedelmi tévé.
A műsor  varietéjellege, a többműfajúság  persze eleve kizárja, hogy   elvárható és teljesíthető legyen az egyenletesen magas színvonal, ugyanakkor éppen a látszólagos változatosság  ad felmentést a   kiugrónak finoman sem nevezhető nívóra.  Utóbbi megállapítás vonatkozik a két műsorvezető, Ördögh Nóra  és  Nagy Sanyi  teljesítményére is, különösen az utóbbi küszködött gyakran a szavakkal, a stílussal.
A  döntő után pedig "csak" az a kérdés, hogy  tényleg csillag született-e? Mi lesz a még éppen csak kamaszodó  fiúval? Eredeti, egyéni hangú énekessé érik-e, vagy  azért hívják majd ide-oda, mert  olyan  jól énekli  a Máté Péter-dalokat.