2011.06.22. 12:52
Nyári Zenei Estek Móron
Mór - Sokszínű zenei kavalkáddal várják a zenekedvelőket idén is a Lamberg-kastély zenepavilonjában.
Rossz idő esetén az Erzsébet téri Művelődési Házban tartják a rendezvényeket. A koncertek kezdési ideje: vasárnap 18 óra
Június 26.
Móri Ifjúsági Fúvószenekar 30 éves jubileumi koncertje
A zenekar 1981-ben alakult. Célja a német nemzetiségi zenekultúra megőrzése, ápolása, továbbvitele. Tevékenységükkel öregbítik városunk, megyénk, hazánk hírnevét a világban.
Művészeti vezető: Acsai Sándor - www.morifuvosok.hu
Helyszín: a Lamberg-kastély udvara
Július 3.
Kósza Band
A zenekar 2006-ban jött létre három fiatal zenész szerencsés találkozásával. Fő irányzatuk a blues és a líra volt. Az élet úgy hozta, hogy az eredeti formáció 2008-ban, gyakorlatilag a 2. születésnapján feloszlott, majd 2009 márciusában újjáalakult. Az együttes munkáját az egyetértés, a derű, az őserő, az életismeret, a profizmus, és a megkerülhetetlen magyarságtudat jellemzi. Így gyúródott a dalokba a blues, a rock, a folklór és a reneszánsz zene érdekes egyvelege. www.koszaband.hu
Július 10.
Pápai Musical Stúdió
1995-ben M. Varga Veronika a Jókai Mór Művelődési Központban középiskolás fiatalok részvételével létrehozta a Pápai Musical Stúdiót. Az eltelt 15 év alatt közel 35 alkalommal állítottak színpadra egész estés műsort.
www.papaimusicalstudio.hu
Július 17.
Forró Cappuccino
2007-ben, a Mórra érkezett fiatal olasz kapucinus szerzetesek segítségével megalakult az elsősorban afrikai spirituálékat éneklő ifjúsági együttes. Zenei tudásuk és tehetségük megmutatása mellett fontos célnak tekintik a felnövekvő ifjúság értékrendbeli támogatását, tehetségük ápolását, és ebben nélkülözhetetlen eszközük a zene.
Július 24.
Retro and Memory Group
A zenekar 3 éve alakult baráti társaságból. Zenéjük: lírai, tánczene, rock - pl.: Eric Clapton, Jimmy Hendrix, Beatles stb.
Július 31.
T'Rakija együttes
A T'Rakija csoport tagjai már több mint 10 éve játszanak együtt, és gyűjtenek közösen dallamokat a balkáni országokból, valamint a Magyarország területén élő délszláv
nemzetiségektől. A jelenlegi felállást 2005-ben hozták létre. A zenekar különlegességét hagyományőrző előadásmódja adja. Az eredeti motívumokat szinte egyedülállóan a műfajban,
csak tradicionális hangszereken szólaltatják meg.
www.trakija.hu
Augusztus 7.
Hangraforgó együttes
Legfontosabb feladatuknak tekintik a magyar kultúra ápolását, a magyar nyelv őrzését, a verséneklő műfaj életben tartását és továbbhagyományozását. Az igényesen hangszerelt dalokban a gitárok mellett hegedű, szoprán-, alt- és tenorfurulya, koboz, lant, mandolin, ukulele, valamint különféle ütőhangszerek is megszólalnak.
Műsoraikban klasszikus és kortárs magyar költők versei egyaránt hallhatók. www.hangraforgo.hu
Augusztus 14.
Gyémánt Gospel Kórus
A csákvári illetőségű Gyémánt Gospel Kórus céljául tűzte ki, hogy a gospel műfaj sajátosságait, stílusjegyeit és eredetét minél nagyobb körben megismertesse.A műfajjal kapcsolatos ismeretterjesztést szervezettebbé téve színesítik a kulturális palettát.
Augusztus 19-21.
MÓRIKUM Kultúr-Fröccs Fesztivál
Ízelítő a programokból: Nemzetközi néptáncfesztivál - a székesfehérvári Királyi Napok móri rendezvénye, Hot Jazz Band koncert, móri művészeti csoportok fellépése, kenyérszentelés, Dunaújvárosi Bartók Táncszínház, Csavar Színház.
Helyszín: Lamberg-kastély udvara
www.lambergkastely.hu
Augusztus 28.
Ezerjó Nyugdíjasklub
Az Ezerjó Nyugdíjasklub énekkara és tánccsoportja hagyományőrző és szórakoztató műsorral várja a közönséget.