Spányi Antal: a Szentlélek kiszabadít bennünket önmagunk rabságából

- Hogyan fogadta a csíksomlyói ferences atyák felkérését, hogy ön legyen az idei pünkösdi búcsú szónoka?

- A ferences atyák felkérése nagy megtiszteltetés, és nagy örömmel fogadtam, hogy ebben az évben Székesfehérvár püspökét hívták meg a zarándoklatra. Mindig figyelemmel kísértem a csíksomlyói búcsút, és lélekben belekapcsolódtam az imába, bár a búcsún még nem voltam eddig. Hiszen a püspöknek kötelessége, hogy a nagy ünnepeket, pünkösdöt is, saját egyházmegyéjében ülje meg, és ez alól a kötelezettség alól csak kivételes alkalom adhat felmentést. Most nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy ott lehetek a sok zarándokkal, és közösen imádkozhatunk Mária által Jézushoz - mondta Spányi Antal püspök.
 
 - Papi jelmondata: Laudetur Jesus Christus, vagyis Dicsértessék a Jézus Krisztus! Mit mond el ez a mondat Spányi Antal püspökről?

- Lelki életem középpontjában Jézus él,  az, aki meghívott az egyházba a keresztség szentsége által, ő erősíti lelkemet a szentgyónás kegyelmével, a szentáldozás ajándékával, ő küldi le a Szentlelket, hogy egyre igazabb keresztény: Krisztus-követő legyek, és ő hívott meg papjának, ő tett egyháza püspökévé. Püspöki jelmondatom már ott volt az újmisés szentképeimen is. Amikor püspöki kinevezésemkor kerestem, hogy a régi szokást követve milyen jelmondatot válasszak, egyértelmű volt, hogy ez a mondat jól kifejezi lelkületemet: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Szeretném és törekszem is rá, hogy egész életem Krisztust állítsa a középpontba, és Krisztushoz vezesse el azokat, akikért felelős vagyok mint pap, mint püspök.
 
- Milyen gondolat fogalmazódik meg önben elsőként pünkösd ünnepe kapcsán?

- Pünkösd csodálatos ünnep. Számomra ez az a nap, amikor az apostolok a Szentlélek ajándékaival betelve megértik Jézus tanítását, és következetesen meg is valósítják azt, egyre előbbre jutva azon az úton, amin Jézust követhetik. A Szentlélek velünk is hasonlót tesz, kiszabadít bennünket önmagunk rabságából, és mint új szem, segít úgy látni a dolgokat, ahogyan azt a Mennyei Atya nekünk megmutatni akarja, segít a kiegyensúlyozott, oda adott élet megélésében, a hivatásban való sok-sok öröm felfedezésében és azok továbbadásában, erősíti bennünk a reményt... Az, aki mindenre megtanít és mindenhez erőt is ad, aki megszenteli mindennapjainkat.
 
- Milyen érzés önnek Székelyföldön, az egyik legfontosabb Mária-kegyhelyen szólni a hívekhez?

- Családomban olyan nevelést kaptam, amelyben meghatározó volt magyarságunk tudata. Könyvekkel, beszélgetésekkel, életpéldák elém állításával erősítették ezt bennem szüleim. Mindig is erősen élt bennem a magyarság gyökere, a magyarsághoz tartozás öröme. Abban a szomorú és nehéz helyzetben, amelyben ma vagyunk, az összetartozás tudata nagyon fontos. Felelősek vagyunk egymásért. És ennek sok megnyilvánulási formája van. Ilyen az imádság is, de a közvetlen segítségnyújtás, a szeretet kimutatása, a másikért vállalt áldozat is. Az összetartozás, a közös gyökér, az átélt szenvedések is erősítik bennünk az egységet, és ez a magyar jövő csírája! Nagyon felemelő érzés már most arra gondolni, hogy a magyarok legnagyobb búcsújáró helyén együtt imádkozhatunk a sokfelől érkező zarándokokkal és azokkal is, akik a média segítségével alkotnak közösséget majd velünk. Remélem, hogy valóban az összetartozás erejét, az egymásért való felelősség tudatát sikerül majd erősíteni minden jelenlévőben, mindannyiunknak, és természetesen önmagunkban is.

 
- Milyen gondolatokat szeretne megosztani a kegytemplomhoz érkező zarándokokkal?

- A zarándoklat vallásos esemény, a hit megélésének eszköze. Ez az első és egyetlen célja. És a zarándoklat segít elmélyíteni a magunk élményét, hiszen kiszakadva a megszokott mindennapi életből jobban tud az ember a másikra figyelni, jobban megnyílik az Isten szavára is, amit neki mond, neki üzen az Isten. Szeretném, ha ez a zarándoklat Jézushoz vezetne közelebb mindnyájunkat, minket, akik ott leszünk Máriánál. Jézusnál megújulunk erkölcseinkben, közelebb kerülünk mint testvérek egymáshoz.
 
- Van, akit példaképül szeretne állítani prédikációjában?

- Csíksomlyóra gondolva az első gondolata az embernek Márton Áron, Erdély nagy püspöke, de persze eszébe jut az embernek ilyenkor az a sok-sok magyar, akik hűségesek voltak hitükhöz és szülőföldjükhöz. Akik hitükért és emberségük megőrzéséért mindig vállalták a szenvedést, sokszor a vértanúhalált is, mint a boldoggá avatott püspökök. De persze azok is eszébe jutnak az embernek, akiknek talán még a nevét sem ismerhetjük, de jól vizsgáztak emberségből, hitből, magyarságból, mert megőrizték gyökereiket. És minden körülmények között hűségesek maradtak nyelvükhöz, testvérként tekintettek egymásra a nehézségek idején. Jól tudom, hogy ez utóbbiból sajnos túl sok jutott az itt élő embereknek, a mi népünk tagjainak. Szeretném ezeket az erényeket erősíteni, mert ezekre ma is nagy szükségünk van.
 
- Arra kérem, fogalmazzon meg néhány gondolatot azok számára, akik bár szeretnének, nem vehetnek részt az idei csíksomlyói búcsún. De lélekben talán mégis ott vannak...

- Természetesen nem lehet ott mindenki Csíksomlyón. De lélekben azért mindnyájan felkerekedhetünk, és az ima, a közös gondolatok megfontolásával egységet alkothatunk a technika segítségével. És ez bizony nagyon nagy dolog, ebből akár igaz öröm és felelősségérzet is fakadhat. Azok, akik ebben az esztendőben nem tudnak eljönni, adják meg maguknak a lehetőséget, hogy a lelki közösség megélésével erősítsék önmagukat, kereszténységüket, hűségüket, és egymásért való felelősségüket, szeretetüket. Ha így cselekszünk, egy nagy lépést teszünk az erkölcsi megújulás felé, és ez a mi jövőnk záloga, a jövő feltétele is ez. Kívánom, hogy a búcsú adjon közösségi élményt és erősítsen meg bennünket, adjon nekünk békét és örömet, és a hit egyre teljesebb megélését.

OLDALTÖRÉS: Csíksomlyói vágyakozás

Csíksomlyói vágyakozás

Kevesek hallottak a csíksomlyói búcsúról még néhány évtizede, pedig régóta kelnek útra a buzgó népek Erdélyből és Moldovából, hogy pünkösdkor végigimádkozzák az éjszakát a szabad ég alatt.
 Ötszáz éve már bizonyosan tartották a búcsút, s a napfelkeltével a Szűzanyát vélték megjelenni az ég boltozatján, erről írások szólanak. De nem olyan rég is még csak a jámbor, egyszerű népek, pár százan, talán pár ezren vették nyakukba a zarándokutat arrafelé. Legtöbben asszonyok, viseletben, kendőben, agyondolgozott kezükben olvasóval, elemózsiával a batyuban, s szelídebb lelkű férfiak, esetleg papjuk kíséretében. A földet túró, napi megélhetésért küzdő emberek nemigen törődtek a diktatúra tiltásával sem, de őket alig tilalmazták.
 Legyintettek rájuk. Hadd menjenek.
 Mit és kit zavart volna az a kis imádság, az istenes énekek az erdélyi hegyek között, a magas ég alatt? Őzeket, nyulakat, felrebbenő madarakat? Aki nem értette, hát az úgysem értette, hogy bár a nap csakúgy kel fel a dombok mögül, mint mindig évmillióktól fogva, de a csíksomlyói pünkösdkor mégis másként! Hogy aki hiszi, hát annak csakugyan a Szűzanya fényessége árasztja el a nyomorú földet! S hogy ha együtt virrasztanak át családok, barátok, komák, szerelmesek, falubeliek, barátok, földiek, erdélyiek és nem erdélyiek, akár idegenek közösen egy pünkösdi éjszakát, az egész évre feltarisznyálja érzésekkel a zarándokokat!
 Ma száz- és százezrek élik át a csíksomlyói pünkösdöt, az elődökhöz hasonló szomjúsággal vágyván a csodára.
 S úgy hírlik, nem hiába.

Zsohár Melinda jegyzete