Éhezés, házak elárverezése fenyeget - inkasszált a bank Aba számláján

Aba - Több mint 300 abai család sorsa, léte vált bizonytalanná az elmúlt hetekben a település önkormányzatának pénzügyi nehézsége miatt. Egy bank inkasszót tett a település számlájára.

Miskei Anita

- A június 24-ei falugyűlésen tájékoztattam a lakosokat a pénzügyi nehézségből lehetséges kivezető útról. Mindez az Erste és a Hypo bankoktól kapott levelek, információk alapján történt. A képviselő-testület tagjai mindenben haladéktalanul eleget tettek a bankok kérésének azért, hogy működőképességünket helyre állítsuk. Ennek ellenére az Erste bank inkasszálta számlánkról a július havi normatívák összegét, illetve a Belügyminisztériumtól működésünk helyreállítására kapott „önhiki” támogatást. Ezek összege 42 millió forint volt. Többször egyeztettünk személyesen és levélben is a bankkal, kértük, hogy működőképességünk fenntartása, a közüzemi számlák kiegyenlítése, valamint a szociális járadékok, bérek kifizetése érdekében ne vonják el a pénzt. Kérésünknek nem tettek eleget. Kedden, több hét után ismét levelet kaptunk a pénzintézettől, melyben a folyószámla hitel helyreállításának feltételeiről kaptunk értesítést. Szerda reggel az abai képviselő-testület rendkívüli ülésén haladéktalanul jóváhagyta a bank által állított feltételeket, s a reptéri ingatlan értékesítéséhez szükséges megállapodásokat - mondta Kossa Lajos, Aba polgármestere.


Hangsúlyozta, külön határoztában kérték, hogy a településen élő több mint 300 család válságos helyzetére tekintettel szabadítsanak fel számlájukon 25 millió forintot. 
- Szó szerint az éhezés, házaik elárverezése fenyegeti a nehéz, tragikus sorsú családokat, intézményeinket, a polgármesteri hivatalt pedig az áramszolgáltatás kikapcsolásának veszélye.

. Mi mindent megtettünk a bank által támasztott újabb és újabb feltételek jóváhagyásával annak érdekében, hogy az abai családok élete ne torkolljon tragédiába, s működőképességünket helyreállítsuk.

Amennyiben a bank július 28-án nem szabadítja fel a pénzünket, akkor a képviselő-testület tagjai a pénteki napon személyesen járnak el a bank vezetőjénél.

Több mint 300 család és egy faluközösség sorsáról van szó, e felelősség tudatában fogunk lépéseket tenni.

Előzmények:

Az Önhiki-pályázaton Aba több mint 16 millió forint támogatást kapott gyors segítségként. Részletek itt!

Kossa Lajos legutóbb június végén beszélt a település helyzetéről, és arról, mit kívánnak tenni a fizetőképesség fenntartásáért. Részletek itt!

A fizetésképtelenség határára sodródott Aba és a csatornázási beruházásban részt vevő másik három önkormányzat között nézeteltérés alakult ki. Részletek itt!

A fizetési nehézségek miatt június elején kért türelmet a polgármester. Részletek itt!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!