Karácsony színészcsaládban - Tóth Augusztát kérdeztük

Tóth Auguszta, a Vörösmarty Színház művésze azt mondja, korábban  gyakorta megesett, hogy december  25-én és 26-án is előadása volt.
Ám ez azért nála sosem jelentett leküzdhetetlen akadályt. Tóth Auguszta - ha játszott, ha nem - mindig arra törekedett, hogy az ünnepkor együtt legyen azokkal, akik a legfontosabbak az életében:
 - A  férjemmel, Tiborral a megismerkedésünk óta úgy  gondoltuk, hogy a tágabb és a szűkebb család egyaránt fontos számunkra. És ez nem változott azóta sem, hogy megszületett a két gyerekünk, Máté és Sára...  A férjem szülei nem élnek együtt, én pedig már elveszítettem az édesapámat. Ezért elhatároztuk,  hogy a szentestét mindig máshol töltjük: az idén 24-én az édesanyámnál leszünk, tavaly az anyósomékhoz mentünk. A 25-e rendszerint a férjem édesapjáé: nála, a papánál ebédelünk, az estét pedig otthon, a gyerekekkel töltjük. És ugyanígy együtt van a  családunk 26-án, akkor is, ha én éppen este játszom. Nekem ez a leglényegesebb az ünnepben: az, hogy találkozhassunk mindazokkal, akiket szeretünk. Két testvérem van, és nagyon jólesik ilyenkor velük is együtt lenni, beszélgetni. Így aztán a karácsony egy része egy kis utazással telik: az én édesanyám Dévaványán, Békés megyében él -  a 200 kilométeres út  nem fárasztó, legfeljebb kalandos, ha éppen esik a hó -, az anyósom viszont tőlünk öt percre, Budaörsön   lakik.

A gyerekek, a hétéves, okos Máté és az ötéves, elbűvölő  Sári az idén is levélben kértek ajándékot a Jézuskától. Mindkét gyerek hittanra jár, ezért aztán sok mindent tudnak már Jézus életéről...  Az  idősebb, a hétéves Máté ugyan az idén kijelentette: "Jédus" - ahogy mondta -  föltámadott, átvállalta bűneinket, de azt a maga részéről  nem hiszi, hogy ő hozná  ajándékot...  Persze, teszi hozzá Tóth Auguszta,  ez így természetes: a gyerekek a közösségben elmesélnek egymásnak mindent, amit csak hallanak. Lassan fény derül előttük minden apró titokra.
- Az, hogy a Jézuska hozza az ajándékot,  a felnőttek játéka:  velünk is ezt játszották - mondja erről a színésznő. -  Arra törekszünk, hogy izgalmasabb legyen minden, és minél  nagyobb varázslatot akarunk teremteni az ünnepekkor. Pedig észre kell vennünk, hogy az igazi varázslat az, hogy új meg új napra ébredünk, élünk, és itt vagyunk egymásnak: és nem is kell annál nagyobb csoda, mint hogy együtt lehetünk.
Épp ezért a karácsonyi előkészületekbe a gyerekeket is bevonják: együtt csinosítják a fát, amire közösen készített díszek kerülnek. Auguszta mosolyogva mondja, nem akar szerénytelen lenni, de a díszek készítésében jónak tartja magát. Nem véletlenül,  képzőművésznek készült annak idején.
- Azt különösen szeretem, hogy a férjem még nálam is jobban várja a karácsonyt: tavaly éppen premierre készültem az ünnepek előtt, ezért rendszerint csak késő este értem haza. Éjjel fél tizenkettőkor a próbáról hazatérve egy gyönyörűen  feldíszített, csillogó  fenyőfa fogadott otthon: egy héttel karácsony előtt...  A férjem a gyerekekkel együtt elhatározták, megmutatják nekem, mire képesek. Csodálatos hangulatot teremtettek!
 Ez a történet számomra  azt is igazolja: nem kellenek ahhoz  pirosbetűs  napok, hogy egy család jól érezze magát. S ha nincs kölcsönös türelem, megértés, szeretet a hétköznapokban, karácsonykor sem lehet egy csapásra, varázsütésre meghitt légkört teremteni:
- Ebben van valami - mondja a színésznő. - Szerencsés vagyok, hogy a férjemre a hétköznapokban is számíthatok. Amikor a  Csárdáskirálynő premierjére készültünk, és éjjel-nappal próbáltunk, előfordult, hogy - mielőtt reggel eljöttem a  színházba - ő vasalta  ki a ruhámat...  És biztos lehetek abban, hogy amíg én éjjelig próbálok, ő együtt tanul, játszik a gyerekekkel. Amikor pedig elkészül egy produkció, és kevesebb a dolgom, természetesen  én veszem át tőle a stafétát. Küldöm is, hogy kapcsolódjon ki, menjen el sportolni,  hegyet mászni - amit különösen szeret. Egy igazi társsal megoszthatók a feladatok, és minden könnyebben megy  a hétköznapokon és az ünnepek alkalmával is. Nekünk  karácsonykor az jelenti a legteljesebb békét, harmóniát,  ha begyújtunk a kandallóba, iszunk egy pohár vörösbort, és csak ülünk, beszélgetünk vagy játszunk, filmet nézünk  a gyerekekkel. Olyankor az ember gondol azokra is, akik már nem lehetnek vele, és örül a pillanatnak, hogy a szerettei körében lehet...