Fejér megyében kilenc járás lesz

Országosan 168 járá, Budapesten pedig 7 úgynevezett körzet létrehozását tervezi a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), amely társadalmi egyeztetésre bocsátotta a járási rendszer kialakításáról szóló elképzeléseit. Fejérben 9 járás lesz.

MTI

 A kormányhivatalok járási hivatalainak legfontosabb feladata a megyei szintnél alacsonyabb szinten intézendő államigazgatási feladatok ellátása lesz, minden magyarországi állampolgár számára elérhető közelségben és magas minőségben - írták.
A KIM közlése szerint a járások és járási (körzeti) kormányhivatalok a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti egységeiként kezdhetik meg működésüket 2013. január 1-jével. A terveket január 20-ig lehet véleményezni, a törvényjavaslat várhatóan 2012 februárjában kerül az Országgyűlés elé, a járási székhelyeket és illetékességi területet meghatározó kormányrendeletet pedig várhatóan június végén fogadja el a kormány.
A járások kialakításáról tavaly szeptemberben döntött a kormány, a közigazgatás átfogó, a közjót szolgáló átalakításának, a "jó állam" kialakításának egyik fontos állomásaként. A cél olyan modern kori járások kialakítása, amelyek hozzájárulnak a mai közigazgatásnál alacsonyabb társadalmi költséggel, hatékonyabban és ügyfélközpontúan működő területi közigazgatás létrejöttéhez - hangsúlyozta a KIM.
Mint jelzik, a járási rendszer kialakításának szakmai előkészítését kutatóintézeti szakmai tanulmány előzte meg, a KIM a kutatási tapasztalatok, valamint az előzetes egyeztetések alapján alakította ki a járások számára vonatkozó javaslatát, amelyet egyeztetett a fővárosi és megyei kormányhivatalokkal.
"A kialakítás alapelve a gyors és könnyű hozzáférés biztosítása az államigazgatási szolgáltatásokhoz, a létező ügyintézési helyszínek megőrzése, a területi államigazgatási szervek illetékességi területeinek járási alapú rendezése, valamint a megyék határainak megőrzése" - összegezték. A KIM közlése szerint a járások kialakítása kapcsán az a cél, hogy települések "jól érezzék magukat" ott, ahová beosztják őket, de ha ez mégsem így alakul, lehetőség lesz a járásváltásra.
Mint írták, a járások kialakításánál érvényesíteni kívánt legfőbb cél a területi államigazgatás újjászervezése kiemelkedő elemének megvalósítása, az államigazgatás jelenleg körzeti, helyi szinten működő szerveinek járási szintű integrálása, az önkormányzat és államigazgatási feladat- és hatáskörök szétválasztása, az identitásra, a közösségépítésre, a településszerkezeti adottságokra és a szakmai teljesítőképességre alapozott, hosszú távon stabil járás létrehozása.
 Ennek alapján a járási kormányhivatalokhoz kerülnek a jegyző - kivételesen a polgármester, illetve a polgármesteri hivatal ügyintézője - hatáskörébe tartozó államigazgatási, valamint a megyei kormányhivatalok szakigazgatási szervei kistérségi kirendeltségeinek, ügyfélszolgálatainak, irodáinak feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek.
A KIM javaslata szerint Budapesten lenne egy, az I., a II. és a III. kerületet magába foglaló Észak-budai, egy Dél-budai (XI., XII., XXII. kerület), egy Nyugat-pesti (V., XIII., IV. kerület), egy Belső-pesti (VI., VII., VIII., IX. kerület), egy Észak-pesti (XIV., XV., XVI. kerület), egy Kelet-pesti (X., XVII., XVIII. kerület) és egy, a XIX., a XX., a XXI. és a XXIII. kerületet tömörítő Dél-pesti körzet.
Baranya megye településeit 9, Bács-Kiskunét 11, Békés megyéét 9, Borsod-Abaúj-Zemplénét 15, Csongrádét 7, Fejér megyéét 9, Győr-Moson-Sopronét 7, Hajdú-Biharét 10, Hevesét 7, Jász-Nagykun-Szolnok megyéét 9, Komárom-Esztergomét 6, Nógrádét 6, Pest megyéét 15, Somogyét 8, Szabolcs-Szatmár-Beregét 12, Tolna megyéét 6, Vasét 7, Veszprém megyéét 9 járás foglalná magába, Zala megyében pedig 6 járást alakítanának ki.

Fejér megye járásai

Bicske            Alcsútdoboz, Bicske, Bodmér, Csabdi, Csákvár, Etyek, Felcsút, Mány,Óbarok, Szár, Tabajd, Újbarok, Vál, Vértesacsa, Vértesboglár

Dunaújváros   Adony, Baracs, Daruszentmiklós, Dunaújváros, Előszállás, Kisapostag, Kulcs, Mezőfalva, Nagykarácsony, Nagyvenyim, Perkáta, Rácalmás

Enying            Dég, Enying, Lajoskomárom, Mezőkomárom, Szabadhídvég

Martonvásár  Baracska, Beloiannisz, Besnyő, Ercsi, Gyúró, Iváncsa, Kajászó, Martonvásár,  Ráckeresztúr, Tordas

Gárdony         Gárdony, Kápolnásnyék, Nadap, Pázmánd, Pusztaszabolcs, Szabadegyháza, Velence, Vereb, Zichyújfalu

Mór    Bakonycsernye, Balinka, Bodajk, Csákberény, Csókakő, Fehérvárcsurgó, Isztimér, Kincsesbánya, Magyaralmás, Mór, Nagyveleg, Pusztavám, Söréd

Polgárdi          Csősz, Füle, Jenő, Kisláng, Kőszárhegy, Lepsény, Mátyásdomb, Mezőszentgyörgy, Nádasdladány, Polgárdi, Sárkeszi, Tác     

Sárbogárd      Alap, Alsószentiván, Cece, Hantos, Igar, Káloz, Mezőszilas, Nagylók, Sárbogárd, Sáregres, Sárkeresztúr, Sárszentágota, Vajta

Székesfehérvár         Aba, Bakonykúti, Csór,  Gánt,  Iszkaszentgyörgy,   Lovasberény,  Moha,   Pákozd, Pátka, Sárkeresztes, Sárosd, Sárszentmihály, Seregélyes, Soponya, Sukoró, Szabadbattyán,  Székesfehérvár, Úrhida, Zámoly                     

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!