Három és fél perc hírnév - Jeremy Irons-t és Bruce Willis-t is várják nagyon Etyeken

Etyek - Különleges újdonságokkal készül idén a Korda Filmstúdió: a látogatók hamarosan elkészíthetik saját, mini akciófilmjüket, amelyben ők maguk lehetnek a főhősök három és fél percre.

S. Töttő Rita

A látogatóközponttal bővült etyeki Korda Sándor Filmstúdióba idén visszatérnek a Borgiák. A népszerű tévésorozat sztárjai  - mint például Jeremy Irons - a harmadik évadot is Etyeken forgatják. A tervek szerint tavasszal kezdődhet meg újra a munka a reneszánsz kori római és  vatikáni díszletek között, amelyek egyébként most is állnak. Felnézhetünk az erkélyre, ahonnan Jeremy Irons szokott lenézni a technikával felturbózott tömegre, de akár le is sétálhatunk Firenze utcái közé és  keresztül mehetünk a reneszánsz sikátorokon. Az etyeki stúdió  büszke erre az alkotásra, már csak azért is, mert az itt forgatott  Borgiák tévésorozat főszereplőjét, Jeremy Irons-t  jelölték a legjobb férfi főszereplő díjára a Golden Globe-on, amelyet ugyan nem nyert meg, de legalább elvitte a stúdió hírét Holywoodba is. 
- A Borgiák produkcióján túl még több produkcióval tárgyalunk ennyit árult el Somkuti András, a Korda Filmstúdió általános vezérigazgató-helyettese, aki szerint az idei  az egyik legmozgalmasabb év lehet a magyar filmiparban.  A Die Hard csapata  például bejelentette,  Magyarországon fog forgatni, ami azt jelenti: Bruce Willis is ellátogat az országba, sőt, valószínűleg Etyekre is - tette hozzá Somkuti. 
Nem messze a firenzei utcarészlettől hirtelen New York-ba csöppenünk, a Hellboy forgatásához ugyanis felépítettek egy komplett Brooklyn-i utcát, amely  nem egy az egyben olyan, mint New Yorkban, de minden egyes részlete megtalálható valahol a városban. A díszletek között látszanak a Brooklyn híd lábai, amelyek közé a technika segítségével odavarázsolják a filmesek magát a hidat is. Az összes épületen alkalmazzák ezt az eljárást, ugyanis egyik sem magasabb 10-12 méternél, sőt, az ablakok mögött félreérthetetlenül látszanak a díszlettartó elemek is. Az utómunkálatokkal azonban minden trükk bevethető... Az etyeki New Yorkban is vannak tűzlétrák, amerikai mozi, üzletek, gyárak, amelyek élethűen adják vissza az amerikai hangulatot.
A stúdióban idén elkezdik egy újabb csarnok építését, amely a téli időszakban kiállításoknak ad helyet, forgatási időben pedig újabb helyszínek alapja lehet. Egy új projekt is  indul, amelyben valószínűleg a látogatók nagy örömüket lelik: egy profi hangutómunka stúdióban  újraszinkronizálhatják ismert filmek  jeleneteit, és a saját hangjukat utána a moziban levetítik nekik.
-  Ehhez hasonló programunk lesz az úgynevezett filmbuilding, melynek során leforgatjuk a látogatókkal a saját 3-3 és fél perces  rövid filmelőzetesüket,  amelyben ők maguk is láthatók lesznek. Ennek a  témáját nem árulhatom el, mert az meglepetés lesz, de a 2012-es évhez, a Maja naptárhoz  és persze a világvégéhez is kapcsolódni fog. Igazi akciótrailerben találhatják magukat a látogatók, ha eljönnek erre a programra. S természetesen ezt is nagyvásznon nézhetik meg az itteni moziban, sőt, akár haza is vihetik magukkal lemezen -  jelentette be a készülő projektet a vezérigazgató-helyettes.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!