Nem csak nőnapon

2019.03.08. 18:20

Miért nincs elég nő az informatikusok között?

A technológiai iparban megfigyelhető nemek közötti egyensúlytalanság okait vizsgálja a Kaspersky Lab friss kutatása.

Forrás: Shutterstock

Szemügyre vették, hogy milyen, a későbbiekben változást ígérő megoldások lehetségesek. A kutatás ötezer informatikai szakember bevonásával készült Európa-szerte.

Kiderült, hogy a technológiai területen dolgozó nők 38 százalékát riasztja el a szervezetekben tapasztalható nemi megoszlás, míg a férfiak 29 százaléka nyilatkozott ugyanígy.

Riasztó a nemek aránytalansága

Az európai IT szakemberek közel fele (48%) számolt be arról, hogy olyan csapatban dolgozik, amelyben túlnyomó többségben vannak a férfi kollégák, vagyis hatszor többen, mint akik elmondásuk szerint nők által dominált közegben dolgoznak (7%).

Az európai női IT szakemberek több mint fele (53%) mondta azt, hogy kisebb valószínűséggel csatlakozna olyan szervezethez, ahol nemi egyensúlytalanságot tapasztal. A férfiaknál 38% nyilatkozott így.

A férfiak ki akarják őket oktatni

A felmérés szerint az IT területen dolgozó nők több mint egyharmada (37%) mondta azt, hogy a szakmában dolgozó nők elenyésző száma miatt tartott a tech karriertől.

Az IT-ban dolgozó női döntéshozók csaknem egyharmada (30%) tapasztalta már napi munkája során, hogy férfiak akarják kioktatni őket a munkájukról. 10-ből több mint 4 megkérdezett nő (43%) gondolta úgy, hogy jobban fejlődne egy olyan környezetben, ahol egyenlő a férfiak és a nők aránya, vagy ahol a nőnemű kollégák vannak többségben.

Kormányzati beavatkozást és ösztönzőket várnak

Az IT szektor női döntéshozóinak 40%-a véli úgy, hogy a kormányoknak és az egyetemeknek ösztönzőket kéne alkalmaznia, hogy több lány és nő képzelje el karrierjét a tech ágazatban.

Mindemellett a megkérdezett nők és a férfiak kedvezően nyilatkoztak az IT szektorról, amely elmondásuk szerint ösztönző (59 és 57%) és együttműködő (49 és 51%). A kutatásban résztvevők kevesebb mint egyharmada gondolta úgy, hogy ez stresszes (24 és 22%) foglalkozás. Mindkét nem számára (a nők 46%-a, a férfiak 49%-a szerint)

az IT szakma legvonzóbb eleme a versenyképes fizetés.

A kutatást a Kaspersky Lab londoni irodájában rendezett kerekasztal-beszélgetésen mutatták be először.

A BBC Click műsorvezetője, Kate Russell moderálása mellett az iparági szakemberek együttesen vitatták meg, hogy milyen intézkedéseket hozhat a munkaerő diverzifikálása érdekében a szakma.

Azért messze nem csak pénzről van szó

“Európában még mindig alulreprezentáltak a nők az informatikai szektorban. És bár nincs olyan megoldás, ami egyik napról a másikra kiegyenlítené a nemek arányát az iparban, a kutatásunk és a nyilvános vita segít abban, hogy felismerjük, hogyan lehetne az informatika és a kiberbiztonság területét vonzóbbá és elérhetőbbé tenni a nők számára.

A nők helyzete túlmutat az egyedi karriereken: a kiberbiztonsági szakma nagyban profitálna a nők számának növekedéséből, hiszen új nézőpont hoznának be a kiberbiztonsági fenyegetések nyomon követésébe, elemzésébe és az ellenük való védekezésbe.” – mondta a Kaspersky Lab képviseletében Ilijana Vavan, a cég európai ügyvezető igazgatója.

A kerekasztalon résztvevők megvitatták azokat lehetőségeket, amelyek hozzá tudnának járulni a szektoron belüli diverzitás növeléséhez és kezelni tudnák a nők által tapasztalt “egyensúlytalansági paradoxont”. Szó esett a tehetségek megtartásának lehetséges módjairól is.

India Lucas, a techUK szakértelemért, tehetségért és sokszínűségért felelős szakpolitikai vezetője szerint elengedhetetlen meghatározni, hogy mit értünk tech alatt: “Meg kell változtatni a tech karrierről kialakult percepciót. Nem egyetlen területről beszélünk. A szervezeteknek törekedniük kell rá, hogy női jelentkezőket találjanak, és szükség van az oktatásra, hogy kiküszöböljük a tudatalatti előítéletességet.” – tette hozzá.

Ez a szakma nem csupán kódolásból áll

Wincie Wong, az RBS digitális javaslatokért felelős vezetője és a PwC Tech She Can nevű chartájának alapító tagja hozzátette: “Ki kell emelnünk, hogy mit nyújthat az informatikai karrier a nők számára, kevésbé a kódolásra, hanem inkább arra fókuszálva, hogy milyen hatást válthat ki az ember ezekben a munkakörökben. Továbbá meg kell változtatni az informatikához kapcsolódó nyelvezetet, hogy az gender-semlegesebbé váljon és ne riassza el a nőket a szakmától.”

Ewa Magiera, a Code First Girls közösségi vezetője, amely egy olyan nonprofit szervezet, aminek célja a diverzitás növelése az informatikában. “A hangsúly a technológia matematikai elemén van, ami elrettentő lehet, pedig az informatika sokkal több a kódolásnál. Más képességek is fontosak a tech területén, például a kreativitás és az empátia.”

Borítókép: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!