Beavatkozás a magánéletbe?

2020.02.28. 11:50

Európába is jön az arcfelismerő rendszer

Mindenhol emberi jogi viták vannak róla, de az Unió tavaly már elköltött az európai arcfelismerő rendszer előkészületeire 1,2 millió eurót.

Forrás: Shutterstock

Régen túl vagyunk már a DNS-, az ujjlenyomat- és a jármű-nyilvántartási adatbázisok korán és beléptünk az arcfelismerő szoftverek évtizedeibe.

A kettő között óriási különbség van. Míg eddig tudtuk, hogy milyen adatokat gyűjtenek rólunk és például az ujjlenyomatunkkal ehhez hozzá is járultunk,

az arcfelismerő szoftverek anélkül gyűjtik rólunk az adatokat, hogy tudnánk róla.

Persze, ez nagyban megkönnyíti a bűnüldözők munkáját, hiszen egy arcával azonosított tettes mozgását nagyon egyszerűen követni lehet, ha abban a környezetben, amelyben mozog, ahol több kamera is van.

Ami a nyomozóknak napi munka, az az átlagembereknek – nem bűnözőknek – beavatkozást jelenthet a magánéletükbe, ezért „a kormányoknak figyelembe kell venniük az emberek magánéletét is, és szigorúbb szabályozásra van szükség”, mondta Kay Firth-Butterfield a Világgazdasági Fórum szakértője. Arról, hogy az Európai Unió az arcfelismerő szoftverek átfogó szabályozását tervezi, tavaly év végén írt először a Financial Times. Egy uniós tisztviselő szerint az európai polgárok majd felhatalmazást kapnak arra, hogy „tudják, mikor használják fel adataikat”, kivéve a „szigorúan meghatározott” kivételeket.

Az Unióban még 2019 áprilisában öt adatbázist egyesítettek

Ezek a rendszerek ujjlenyomatokat, arcvizsgálatokat és más biometrikus adatokat tartalmaznak 300 millió polgárról. Egy kiszivárgott jelentés szerint ma már ott tartunk, hogy tíz EU-tagállam nemzeti rendőri erői „minél gyorsabban” szeretnének összekapcsolt arcfelismerési adatbázist létrehozni és ezt összekötni az Egyesült Államokban lévő hasonló adatbázissal. Az RT cikke szerint Ausztria már tavaly november óta támogatja az ötletet, amikor az megszületett – írja hírösszefoglalójában a V4 Agency.

A Deloitte tanácsadó cég tavaly 700 000 eurót kapott az Uniótól az arcfelismeréssel kapcsolatos fejlesztésről szóló jelentéséért, az Európai Bizottság pedig további 500 000 eurót költött arra, hogy

az arcfelismerés helyzetét feltérképezze valamennyi EU-tagállamban.

Ezt a pénzt az Észt Törvényszéki Tudományos Intézet vezetésével működő állami ügynökségek konzorciuma kapta meg.

Hogy miért kell ezeket a leendő adatokat megosztani az Egyesült Államokkal is? Azért mert az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma már 2015 óta ezt megköveteli a vízummentességi program résztvevőitől. Azt ígérték, hogy ahol szükséges, ott majd az FBI segít telepíteni a szükséges számítógépes hátteret. Ha tehát létrejön majd az európai arcfelismerési adatbázis, akkor annak a tartalmát feltehetően meg fogják osztani az USA-val.

Egyelőre még ott tartunk, hogy

például Skóciában az arcfelismerés rendőri eszközként való alkalmazását e hónap elején felfüggesztették,

miután egy parlamenti bizottság megállapította, hogy ellenkezik az emberi jogokkal. Az angliai kísérleti program várhatóan ebben a hónapban elkezdődik, annak ellenére, hogy a polgári szabadságjogi csoportok tiltakoznak ellene és annak ellenére, hogy korábban már a londoni rendőrség 200 ezer fontot költött ilyen „kísérletekre”, amelyek során mindössze 110 gyanús ember arcát rögzítették, de közülük csak kettőt fogtak el, majd őket is elengedték.

De az Egyesült Államokban sem megy minden zökkenőmentesen. Decemberben a Belbiztonsági Minisztérium – a magánélet védelmében történt tiltakozások miatt – lemondott egy olyan programról, amely minden amerikait arra kötelezett volna, hogy arcszkennelést végezzen a repülőtereken, miután erre már megvoltak a szükséges eszközök.

Ettől függetlenül, tavaly júniusban már frissítették a Homeland Advanced Recognition Technology (HART) rendszert, amely – leszámítva az arcszkennelést – már minden egyéb adatot tartalmaz a DNS-től az írisz letapogatási képig bezárólag.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!