Almás botrány

2020.03.04. 18:11

Becsapta az iPhone-osokat, fejenként 25 dollár kártérítést fizet az Apple

Legalábbis a világ boldogabbik felén: ott már bírósági ítélet született, hogy hamis látszatot keltve megtévesztették a vevőiket. Másutt meg lehet perelni.

Peking, 2019. március 23. Tim Cook, az Apple amerikai számítástechnikai cég vezérigazgatója elõadást tart egy pekingi gazdasági fórumon 2019. március 23-án.

Forrás: MTI/AP

Fotó: Ng Han Guan

A lehangoló történet akkor kezdődött, amikor 2016-ban az iPhone 6s tulajdonosai elkezdtek panaszkodni a weben, hogy a telefonjaik hirtelen kikapcsoltak, pedig még elegendő szufla volt az akkumulátorukban.

Hosszú, jellegzetesen nagyvállalati stílusú hallgatás után az Apple elismerte, hogy

az iPhone 6-osok „nagyon kis számának” van problémája az akkumulátorukkal,

és ezen modellek tulajdonosainak ingyenes akkucserét ajánlott fel.

Hamarosan azonban más iPhone készülékek felhasználói is azt állították, hogy hasonló leállási problémákkal küszködnek, és hogy a baj sokkal több embert érint, mint amennyit az Apple elismer. Erre az almás óriás egy szoftverfrissítéssel válaszolt, ami aztán tényleg jelentősen csökkentette a leállások számát.

De ezzel a balhénak koránt sincs vége.

2017 decemberében az Apple kénytelen volt nyilvánosan beismerni, hogy a frissítés úgy oldotta meg a leállási problémát, hogy jelentősen visszafogta az iPhone-ok teljesítményét. Mindezt azzal magyarázták, hogy csupán csak így próbálták ellensúlyozni az idő múltával természetesen elöregedő akkumulátorok okozta gondokat. Sok iPhone-tulajdonos azonban úgy vélte, hogy tervezett elévüléssel

az Apple arra próbálta kényszeríteni őket, hogy új készüléket vásároljanak, holott a régi még maradhatott volna.

Az egyre növekvő felháborodásra válaszul az Apple bocsánatot kért, és felajánlotta, hogy bizonyos telefonokban 29 dollárért kicseréli az akkumulátorokat. Ez az összeg jóval alacsonyabb ugyan, mint a bolti 79 dollár, de nem ingyenes. Plusz kiadtak egy újabb szoftverfrissítést is, ami lehetővé tette a felhasználóknak a teljesítmény-visszafogás kikapcsolását.

Dühös ügyfelek azonban nem nyugodtak bele ebbe az ajánlatba és csoportos keresetet indítottak, beperelték az Apple-t. Leginkább az haragította meg őket, hogy az egész manőverről az Apple nem, illetve félretájékoztatta őket.

Most jutott odáig a jogvita a Reuters tudósítása szerint, hogy a perelőknek

az Apple hajlandó kifizetni a bíróság által megítélt 500 millió dollárt, azaz felhasználónként 25 dollárt.

A „batterygate” néven elhíresült ügyben az iPhone 6, 6 Plus, 6s, 6s Plus, 7, 7 Plus és SE modellek azon tulajdonosainak kell az Apple-nek fizetni, akik 2017. december 21-e előtt telepítették az említett szoftverfrissítéseket.

Különösebben nem fog csuklani az Apple a kifizetendő félmilliárd dollár miatt, mert a legutóbbi vállalati beszámoló alapján 207 milliárd dollár készpénzzel rendelkezik. A fájdalomdíj amúgy csak az amerikai felhasználóknak jár, bár Franciaországban és Olaszországban is megbírságolták a céget. Mindenki más meg pereljen, vagy egyezzen meg peren kívül – nagyjából ez a felhasználók úgymond lehetőségi köre.

És még mindig nem hagyták abba

A bírósági ítélet nem akadályozza meg az Apple-t abban, hogy folytassa az elmarasztalt gyakorlatot. 2018 novemberében közölte, hogy az említett technikát alkalmazni fogja az iPhone 8, 8 Plus és X modelleken is.

A vállalat az amerikai kongresszushoz intézett feljegyzésében kifejtette, hogy ez a megoldás a felhasználók számára „fejlettebb teljesítmény-menedzsment rendszert biztosít”, amely „lehetővé teszi az operációs rendszernek, hogy előre jelezze és elkerülje a váratlan leállást”.

A nem csekély különbség az előzőekhez képest annyi, hogy most legalább tájékoztatja a fogyasztókat, hogy így fog tenni: visszafogja a készülékek teljesítményét.

Monopóliummal vádolják az óriáscéget

Az Apple ügyleteivel kapcsolatban vizsgálódott az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (Federal Trade Commission). Az amerikai Igazságügyi Minisztérium elemzi, hogy az Apple és több más tech óriás visszaél-e piaci erőfölényével.

Az App Store áruház alkalmazásfejlesztői újabb csoportos kereseti eljárásban azzal vádolják az Apple-t, hogy monopóliumot teremt magának az App Store-ral, mivel az iOS felhasználók számára az az egyetlen lehetőség, hogy alkalmazásokat szerezzenek a készülékükre.

És szintén, iPhone tulajdonosok azzal vádolják az Apple-t, hogy felfújja az árakat, s ráadásul az App Store-ban történő vásárlások 30 százalékos jutalékát áthárítja a fogyasztókra.

Borítóképünkön Tim Cook, az Apple vezérigazgatója

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!